History | Books » Dr. Jókay-Ihász Miklós - Észrevételek némely, a háborúval kapcsolatos fontos és országos jelentőségű, közérdekű kérdések köréből, második csoport

ÉSZREVÉTELEK NÉMELY, A HÁBORUVAL KAPCSOLATOS FONTOS ÉS ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰ, KÖZÉRDEKŰ KÉR DÉS EK KÖRÉBŐL. MÁS ODIK CSOP ORT. ÖSSZEÁLLITOTTA : DR. JÓKA Y- I HÁSZ M I KLÓS TB. SZOLOABffiÓ VESZPRÉM VÁRMEGYE DEVECSERI JÁRÁSÁBAN 1914, DECEM BER HÓ. PÁl A, 1!115. FŐISKOLAI J(ÖNYVNYOMDA ,, • •1 ., Észrevételeim második csoportjában szintén néhány igen fontos, és teljesen közérdekU kérdést akarok lehető leg röviden tárgyalni. I. l >" 1 • • , ., . . ··:-. , -. 1 • "· Mint tudjuk, különböző, nem tisztán hadi, de mégis hadi célu helyi szolgálatokra úgy Magyarországban, mint Ausztriában mindenfelé. olyan népfelkel ők vannak alkalmazva, kik akár idősebb és gyengébb, akár kevésbbé megbízható voltuk nál fogva, akár bármi más okból hadi szolgá latra kevésb bé alkalmasak. Jól tudjuk , hogy ilyenek sokkal nagyobb számmal akadnak a monarchia szláv népei közöt4 mint a

magyarok és németek közt, kétség telen azonban, hogy a megbízhatóság hiányát kivéve, ez utóbbiak közölt is meg varrnak a kevésbbé alkalmasság többi okai. Bizonyára épen fgy varrnak tehát nem tisztán hadi, helyi szolgálatra magya rok is beosztva. E szolgálatok egyik legfontosabbika kétségkívül : a harcba n kimerült és megsebesült beteg lovak ápolása, gondo zása azok használhatóságának visszanyerése végett. Tudju k u. i, mily óriási százaléka válik hasznavehetetlenné a harctérre került lovaknak a szokatlan slrapációk, idegen és kedvezőtlen talajviszonyok, idegen klima, ki nem elégítő takarmányozás, avagy csak a vasuton való hosszú szállítás és e közben a vasuti kocsiban való állandóan egy helyben állás folytán is. Ezrével kUldik haza a szegény állatokat, és osztják szét a lókórházak felállitására alkalmas helységekbe. Nálun k Devecserben is van lókórház, és most már a közeli falvakban is vannak

kiszállásolva beteg és sebesUlt lovak. Ezek ápolására hozzánk csupa ausztriai lengyel népfelke/6t és landw ehrt küldtek, kiknek még tisztjeik sem tudnak egyetlen szót sem magya rul. Érthetetlen ez az eljárás, hiszen szegény katonák helyzete roppa nt nehéz, mert senkivel tolmács nélkül szóba állni nem tudnak, lengyel tolmácsot pedig Devecserben és környéken szintén bajos volna találni. 4 A katonák ki vannak szállásolva magánházakhoz, de szá!lásadóikkal egyetlen szót váltani nem tudnak, ami roppant nehézséget okoz, és gyakran kellemetlen félreértésekre, söt komolyabb nézeteltérésekre vezet. Németül sem igen tudnak, de hisz Devecser községben és környékén sem igen tud senki ; értve ez alatt a szinmagyar köznépet. A katonák még a legegyszerübb dolgokat sem tudják megvásárolni a boltban, mert nem bírják megértetni magukat; a lakossággal meg épen nem. Használatukra egy és más dolgot a lakosságtól kellene

beszerezni, részben csak kölcsönképen, pl lószerszámot, kocsit takarmányszállitásra stb De a nép nem is ad nekik szivesen, mert nem látja szivesen az idegen népséget. Azt mondják: mért nem küldenek ide magyar népfelkelőket, hisz azok is vannak, azokkal legalább megérthetnénk egymást, azoknak szivesen is adnánk mindent; a mi embereinket, a mi népfelkelöinkel elvitték tudja Isten hová, idegen nyelvü országba, és helyettük ezt az idegen népet küldlék a nyakunkra; azért sem adunk ezeknek semmit. Igy gondolkozik a nép Az igaz, a szegény, a mü~eltség alacsony, hátramaradt fokán álló galiciai legények nem valami bizalmat gerjesztő megjelenésüek és viselkedésüek, nagyon kirivó a szellemi alárendeltség a mi magasabb müveltségü népünkkel szemben. De azért a lenézés semmi esetre sem helyes Ezek is emberek, még pedig olyan szerencsétlen emberek, kiknek hazáját tüzzel-vassal pusztítja a vandál ellenség. De azért a népnek mégis

bizonyCs tekintetben igaza van. Igaza van abban, hogy épen Devecser község és a környékheli községek lakosságából nagyon sok B és C alosztályu népfelkelő! rendeltek más lókórházakba lóápolóknak; miért küldték ezeket másfelé, miért nem hagyták itt az idevalól.al: az otthon levőket és J<ör)lyékbelieket, és miért küldtek helyettök teljesen idegeneket? Ennek okát kitalálni igazán lehetetlen, ez teljesen célszeriitlen és rendszertelen beosztás. Egyáltalában érthetetlen, miért is nem küldenek hozzánk magyarokat, akik sokkal könnyebben boldogulnának nálunk, s miért küldenek épen osztrák népfelkelőket, kik sokkal jobban boldogulnának Ausztriában, hol lengyelül i s inkább ért több ember, tisztjeiket pedig, kik csehek és németek, feltétlenül megértik, mig nálunk azoknak is nagyon nehéz a sorsuk, sok, nagyon sok bajjal és vesződséggel jár kötelességök teljesítése. A nyelvbeli célszerüség mellé járulnak itt is

az érzelemi momentumok, s az érzelmeknek itt anyagi haszna is volna. A nép magyar s katonák iránt bizonyára nagyobb rokonszenvvel viseltetnék, szivesen és sokkal olcsóbban látná el mindennel, ami szükséges, az éle lemtől kezdve ; söt ismerve a magyar népnek áldozatkészségét, a katona iránti nagy becsülését és szeretetét, áldozatokra, ingyenes áteT1gedésekre is kész volna, ajándékokkal is elhalmoz11á a katonákat. (Katona alatt értve természetesen a népfelkelőket is, amint azokat általánosságban értik is.) De különösen nagy volna az anyagi haszon, ha a helybelieket l1elyeznék ide, miután ezek megélhetésére itt sokkal kevesebbet kellene költeni a kincstárnak, viszont az illetők saját vagyona is felügyelet alatt volna, és erkölcsi haszna is volna az a nagy előny, hogy a népfelkelöi szolgálatot teljesítők saját családi körükben élhetnek. A lóápolás fontos kérdése ilyenformán sokkal célszerübben olcsóbban és

tökéletesebben volna megoldható, mint ma van, és ~ mellett bizonyos, hogy a gondozásban levő lovak is sokkal hamará?b kerülhetnének vissza rendeltetési szolgálatuk teljesítésére, mivel a mai nehézségek nem létezvén, az ápolás sikeresebb és gyorsabb lehetne. Ez irányban való mielőbbi intézkedés feltétlenül kívánatos tehát, ezért tisztelettel ajánlom e kérdést az illetékes körök figyelmébe. 7 II. Még folyó év májusában és juniusában, mi~or még a háboru köz•eli kitörését nem is sejthettlik, az 1912 : LXIX. t-c rendelkezése szerint, országszerte járásonként alkotott /óosztályozó bizottságok jártak, melynek elnöke az illetékes főszolgabiró, tagjai pedig a törvényben meghatározott polgári és katonai személyek voltak. E bizottság a törvény rendelkezéséhez képest kiválasztotta az esetleges háboru esetére hadi célokra alkalmas lovakat, azokat megbecsülte, megállapította azt a becsértéket, melyben annak

idején a tulajdonosok a lovakat átadni, az illető katonai hatóságok átvenni tartoznak. A háboru - sajnos - oly hirtelen, oly rövid idő alatt kitört. Az alkalmasnak osztályozott lovak elövezettettek, s az átadáskor tulajdonosaik kaptak utalványokat, melyek az osztályozó bizottság által annak idején megállapított becsérték szerint voltak kiállítva. Ez utalványokat az adóhivatalnál kellett beváltani. Azonban érettök a tulajdonosok, reménységök ellenére, nem kaptak pénzt, hanem ismét csak újabb utalványt, mélynek fejében állítólag a 16 átadásától 6 hét alatt lett volna köteles a postatakarékpénztár kifizetni az illető becsértéket, mely ezen a második utalványon is, nagyon helyesen, ugyanazon összegben szerepelt, mint az elsőn. Ez a kifizetés azonban a megjelöli időre nemcsak, hogy nem történt meg, hanem midőn végre folytonos sürgetésre, utánjárásra, nagy sokára hónapok multán a postatakarékpénztár mégis

megmozdult, akkor senz utalványozta ki az egész összege~ hanem annak csak egy részét, minden ló után csupán 880 koronát. Persze ezt a csonka összeget nagyon sokan nem fogadták el, hanem az utalvány szerinti összeget követelték, de akik elfogadták, azok is követelték a becsértékben megállapított összeg visszatartott részének kifizetései, mire - legalább a- mi vidékünkön, Veszprémmegyében - azt a választ kapták a tulajdonosok, hogy a győri lófeliilvizsgáló bizottság 880 K-ra Skáll{totta le a lóá.rát E,z az egyoldalu árleszállítás az érdekeltek körében természetesen roppant visszatetszést keltett, mert hisz példátlan eset, hogy a vevő egész önkényesen, saját elhatározásából egyszerüen leszállítsa az eladótól elismervény ellenében átvett portéka árát, még ha az a portéka 16 is. De az úgynevezett felülvizsgáló bizottságnak ez eljáráshoz nem is volt semmi joga, mert a t?rvény határozottan kimondja, hogy a

lóosztályozó bizottság hatarozata nem fellebbez!zető és pedig egyik fél részéről sem. A katonai felülvizsgáló bizottság határozata tehát törvénybe ~tközik és e mell~tt ~gyenesen dezavuálja a lóosztályozó bizottságot, 1lletöleg ez u!óbbt bizottságnak, a f{lswlgahirónak, és a , q~z"9ttság egyéb katonai és polgári tagjainak szakértelmét, séit .ióniszemi,jsé, g.ét is, amihez pedig, tekintve az illető férfiak korr~~tség~(,,aiJ , -. ,: hiszem, szó sem férhet. . Az sem vitatható, hogy talán az 9SJtályo~ás, óta-, ·CS/í~~~,;ifa~ illető lovak értéke, mert hiszen a lovak átagásakor is . l4thatla azokat az átvevő katonai hatóság, mely el is ismer,!~ ~z~hzai(,:a; osztályozáskor megdllapitott- becsértékét azzal, hogy e .be~sér,té~~;n állította ki az eladóknak átnyujtott utalványokat. Az átadá;saÍ··és átvétellel. !étre jött, perfektté lett az adás-vételi ügylet · Az,, perfektualasa után pedig sr;mmiképen

sem lehet a vevőnek. önkén~ese~, saját tetszése szerint leszá/lítani a véle/árt s n,1ég : Imi~~ mrnt itt történt : minden megokolás nélkül. A Jovakat átvevő katon~i hatóságnak igenis joga lett volna, ha valamely. lovi3-I d;;ág4i:ta~ t~lál, a~ átv~telkor kijelenteni, hogy azt nem veszi á.t, a tuJflidonR~ b1zon,Yara sz1vesen megtartotta volnn, de átvenni és. u(q lag q ·f:r!f!g:"s á~lapllott ~rból !~fogni, nincs joga semmiféle hatóságnak vagy biioth sagnak. Es az ts különös, hogy bármely ös~zegre is voltp~, a l,Q/al<: a teljesen megbizható Ióosztályozó bizottságok által becsülve akár 100?,, !200, 2000 vagy 3000 stb. koronára, az , a ·)Jizony~osgyő ~i „felulv1zsgáló bizottság" minden egyes ló .IJec~ért~~ét egyfp;mán 880 K-ra szállította le; az árleszál]tfások tehát még csak ne~ .is ~örténtek arányosan, hanem minden 880 K-án felüli becs.~,rt~4tt" Jó arát önkényes intézkedéssel, egyszerűen ez ös

szegre„redukálták. Már most mihez fogjanak a megrövidített ,-tulaj<;lono$o.k?, Nagyon sokan felvildgositást kértek az említett ,,felülv~zsgá/ó, ~(zJitt."i s~g" -tói, de .kérdésükre még csak választ sem kapta~ :;~eg, s~rgetté~ a visszatartott összegek mielőbbi utalvápyozá$át &? ,a gQ.,, h1vatalnal, pénzügyigazgatóságnál, postatak<1rékpénztárn~~. ·de, ~~ek-, töl . csak kitérő válaszokat nyertek, sőt utóbb a4t- a; fenyfgetést,,}l,Ogy, ha a 880 koronára lccsonkított. összeget /e( nem ves:zik)· :gs1:tif]g ·«Úd 9 8 még azt is elveszi/hetik. Ettől megijedve, sokan inkább megelégedtek a csekélyebb összeggel, felvették azt, nehogy még azt is elveszítsék Mdsok pusztán hazafias elhatározásból és dldozatkészségből elfogadták a 880 K-át és további jogos követelésükről lemondva, a vételár többi, visszatartott részét odaajándékozták az államnak. Elég különös, hogy ezért semmi

köszönetet nem kaptak Sokan azonban, főképen, akik a vételár önkényes leszállítása által nagyobb kárt szenvedtek, nem nyugodtak meg oly könnyen, hanem pört indítanak az állam ellen, jogos követelésük kielégítésére : a vételdr visszatartott részének kifizetésére nézve. Az ily pörlekedés az állam és polgárai között a mai világban épen nem valami lélekemelő dolog. De azért az igazságot az illetöktől elvitatni nem lehet, ők csak azt követelik, ami őket jogosan megilleti S ha ez a nem épen szép szinezetü perlekedés fel is idéztetik, ennek okai semmi esetre sem a polgárok, hanem egyedül azon közegek, kik a polgárokat az állam nevében elkövetett önkényes, egyoldalu árleszállító eljárással megkárosították. Egyébként ez fi különös eljárás úgy látszik azon a sajátságos módszeren alapul, mely általában a !1adsereg részére szükséges lóbeszerzéseknél érvényesült, hogy tudniillik: mindenféle lovat

egyformán 880 korona árral fizettek, tekintet nélkül annak minő­ ségére; ez volt az ára a rossz gebének és a nemesvérü paripának egyaránt. Persze ebből óriási aránytalanságok keletkeztek, mert hisz nagyon kevés 16 ér épen 880 koronát; nagyon sok ér sokkal többet és még sokkal több ér jóval kevesebbet. Igen sok tulajdonos, ki sohasem értékesíthette volna úgy rossz lovát, most kitünö üzletet csinált és szép pénzt nyert az államon. Tudok olyant, ki 3 lovát együttvéve vette kb. 1000 K-ért és most eladta azokat az államnak külön-külön 880 K-ért = összesen 2640 koronáért. Sokan olyan lovakat, melyekért rendes körülmények között kétszáz koronánál többet nem kaphattak volna, több mint négyszeres áron értekesítették, sőt Tósok község birájától, teljesen megbízható férfiutól hallottam, hogy ő tud olyan lóról, melyet rövid idővel azelőtt 60, azaz hatvan koronáért vett gazdája és most fizetett neki

érte az állam 880, azaz nyolcszáznyolcvan koronát. A jó vásárt csinálók persze markukba nevettek, hogy ilyen szépen hagyja magát a katonaság s közvetve az állam becsapni. Persze akadtak mindjárt élelmes lócsiszárok is, kik a kevésbbé tapasztalt néptől összevásárolták a lovakat 150-200 Kért és vitték a biiottsághoz fejenként 880 koronáért, Te[Jesen érhetetlen és célszeriitlen ez az eljárds. Egyáltalán érthetetlen, miért nem éltek egyedi: egyenkénti becsléssel és miért mértek teljesen egyenlően jó és rossz lovat egyaránt. Ezt utóbb még azok részéről is helyteleníteni hallottam, akik nyertek az üzleten. Azok részéről meg viszont, akik vesztettek, csak elégedetlenséget, zúgolódást hallani az önkényes árlevonás ellen , amely zúgolódás a mai nehéz időkben épen nem helyeselhető, de azért könnyen megérthető és méltányolandó. Legtöbbet vesztett azonban maga az állam. Sokkal kevesebbe került volna az

államnak, ha egyenkénti becslés alapján fizetett volna minden lóért, mint ez az általánosságban egyformán való fizetés. Mert hisz sokkal kevesebb lóért kellett volna az általános 880 K-nál többet fizetni, mint amennyiért kevesebbet. Hiszen ezer és ezer olyan állatot vásároltak meg 880 K-ért, melyek nem értek ötödrész annyit sem ! Ha az psszes vásárolt lovak egyenkénti értékét összeadva, az összes lovak számával elosztanánk és így az átlagos értéket kiszámítanánk, úgy ez az átlag koránt sem volna 880 K, hanem ennél jóval kevesebb. Az államnak roppant sok túlkiadása volt a lóvdsárlásoknál; sokkal több pénzt fizettek el, mint a helyes eljárással: egyéni becsléssel szükséges lett volna. Igaz, hogy az egyenkénti becslés fáradságosabb; de hisz a fáradságot bőven megérte volna az a tekintélyes költségmegtakarltás, mely általa e l érhető lett volna. Söt azoknál a lovaknál, melyeket a lóosztályozó bizottság

már májusban vagy juniusban megbecsült és értékelt, nem is kellett volna becslés, azokra nézve az illető eljáró közegek nek csak tartani kellett volna magukat az akkor megállapított becsértékhez. Ez esetben nem lett volna jogtalan, meg nem érdemelt nyerészkedés egyik oldalon és zúgolódás a másik oldalon. Sem az államon való érdemetlen nyerészkedés, sem az állampolgároknak jogos követelésiiktől való elütése nem illik a mai nagy idők keretébe. Mindkettő árnyoldalát képezi annak a fényes képnek, melyben ma a magyar társadalmi és állami élet tündökölve ragyog. . 11 Ill. A következő kérdés a hadbavonult gazdasdgi cselédek és ezek csalddjainak kérdése. A háboru kitörésekor a legtöbb gazda továbbra is megtartotta hadbavonult cselédeit, illetőleg ezek hátrahagyott családját, kiknek .terménybeli járandósága különben már úgyis ki volt erre az: 1 évnegyedre julius l-én szolgáltatva. Mindenesetre fordultak

elő egyes sajnálatos esetek, midőn egyes gazdák élve jogukkal, hogy a. szerződés a hadbavonulás napján megszünik, azonnal elküldték a, C$aládot" még a lakásból is, földjárandóságukból pedig a termés egy részét lefogták. A legtöbben azonban tartották a szegény itthonmar:adt családokat tovább is, még a fizetést is kiadták, vagy ha a· fizetést beszüntették is, de a lakásban meghagyták őket, már csak azért is, mert akkoriban még senki sem hitte, hogy a mostani fejlett technikai eszközök mellett és az óriási tömegekkel a báboru két-három hónapnál tovább tartson. Október l-én azután a legtöbb gazda beszüntette cselédeinek járandóságát; nagyrészök azonban a lakásban még ezután is meghagyta őket, csupa jóindulatból. Sőt voltak sokan olyan 11agylelküek is, kik cselédjeiknek teljes járandóságát egész az év végeig kiadták, mintha csak a családfenntartó nem a harctéren teljesítené legszentebb

kötelességét, hanem itthon végezné a mostaninál békésebb munkáját. Ez az állapot azonban az 1915. év január l -jével majdnem egy csapásra megszűnik. A munkaadók túlnyomó nagy része, majdnem az összesek, nemcsak a járandóságot fogják teljesen beszüntetni, hanem a lakásból is kénytelenek lesznek elküldeni e szegény családokat. Mondom, kénytelenek erre, csupa kényszerüségbő/ kell ezt megtenniök, mert azok a lakások szükségesek lesznek a. bevonultak helyett újévre fogadott új cselédek részére A hadbavonultak pótlása ugyanis, a megmaradt cselédek ál,tal mdr kezdettől fogva igen nagy nehézségeket okozott. Még jobban fokozódott a nehézség az októberi sorozás után, midőn a fiatalabb cselédek jórésze távozott el. De egyenesen elviselhetetlen lenne az állapot januártól kezdve, midőn a megmaradtak közül épen a java munkaerő ismét bevonul. A cselédlétszám sok helyen már ma is felére apadt, ami különösen nagyobb

és intenzívebb gazdaságokban igen nehéz helyzetet teremtett; s most ily helyeken le fog apadni esetleg 1/ 3-ára. Ideig-óráig lehetett és kellett is ideiglenes munkásokat a helyettesítésre alkalmazni, de ily módon sohasem pótolhatjuk kellőleg az állandó alkalmazottakat. A mező­ gazdasági üzemnél állandó emberre van szükség. Az iparUzemet könnyebb redukálni, de a mezőgazdaság terjedelmét és belterjességét máról-holnapra redukálni nem ]ebet. Ezért okvetlenül rákényszerül a gazda, hogy új cselédeket fogadjon ·és ez a kényszerüség hajtja rá, hogy régi cselédjeinek családjait elkUldje a lakásból, bármily sajnálkozással és őszinte rokonérzéssel viseltetik is irányukban, mert annyi lakással nem rendelkezik, hogy a régi és új cselédeket, illetőleg azok családjait is elszállásolhatná. Az igazán nem kívánható meg tőle, hogy eddigi jótéteményein felül még új lakásokat is építsen számukra. Már most mi lesz

ezekkel a szerencsétlen családokkal, melyek mindegyike igerz nagyszdmu gyermekkel van megáldva ? Háza, lakása egynek sincs; szüleik, hozzátartozóik is többnyire · cselédsorban levő, vagy más szegény emberek, kik kicsi lakásukat· nem tudják velök megosztani. De ez nem is volna jó, mert azokban, a kis lakásokban több nagyobbszámu család elhelyezése esetleg olyan zsúfolást okozna, ami egészségügyi szempontból épen nem kívánatos. Az állam jóvoltából kapnak ugyan majd hadisegély!, melyből nagyon szépen meg is élhetnek. Igen, de hol lakjanak ? Kapnak ugyan lakbérsegélyt is, amiből lehetne lakást fogadni. De mit éJ: az, ha nincs lakás, amit kijogad!zatnának. Köztudomásu, hogy faluhelyen nincsenek bérházak, kiadó lakások. Falun rendesen a legtöbb ember csak saját használatára épít házat, s ha házának egy részét esetleg ki is adja, az így létező kiadó lakások száma· legfeljebb a közönséges szükségletnek felel meg, ezt

a mostani rendkívüli lakáskeresletet azonban ki nem elégítheti. A szegény hadbavonult gazdasági cselédek családjaira tehát~ dacára az elég b6 mérvii állami megélhetési és lakássegélynek, nyomor vár, mert lakás nélkül lesznek kénytelenek szűkölködni, s legfeljebb kegyelemből fogadja be őket az vagy ez, . vagy· 12 pedig uzsoraárakat fognak tőlük a csekély számu l étező lakásért követelni. Mit fog az állam ez ellen tenni? hogyan fog ezen az állapoton segíteni ? mert tenni, segíteni okvetlenül kell, még mie!cJtt a baj bekövetkezett. E tekintetben én azi tarfa,zám helyesnek, hogy az állam oly helységekben, hol, vagy amelyek környékén nagyobb száma gazdasági cseléd van alkalmazva, s ezek családjai most január 1-jével, továbbá a bekövetkezendő újabb behívások alkalmával a Lakásból kiköltözni kénytelenek, éplitessen barakk-lakásokat. E lakásoknak nem kell túlságos nagy kényelemmel berendezve lenniök, nem is

kell minden család számára külön szobával birniok, hisz többnyire csupán asszonyok és gyermekek elszállásolásáról van szó ; a fő csak az, hogy téli lakásul is jól szolgálhassanak, füthetők és egészségesek legyenek. Konyhát pedig 8-10, sőt több család is használhatna közösen, hol maguk főzhetnék meg élelmüket szolgálati helyükről magukkal hozott terményeikből és a nyerendő államsegélyböl. Ez intézkedés által az állam ezer és ezer család baján segíthetne, illetőleg az eme intézkedés nélkül okvetlenül bekövetkező válságos helyzetet megelőzhetné. A költség, amibe kerülne, sokkal kevesebb volna, mint az az előny, melyet e szegény családoknak télvíz idején egészséges lakásba való elhelyezése, a nyomortól megmentése nyujt. Tekintetbe kell itt venni, hogy természetbeni lakásról való gondoskodás esetén lakássegélyt 11em kell adni, s az az összeg, melyet ennek fejében fizetett volna ki az állam, a

barakkok építésére felvee11dö kölcsön törlesztésére és kamatainak fizetésére fordítandó. Sokkal hasznosabb lesz ez a támogatásban részestllők számára, mint bármekkora lakbérsegély osztogatása. Ez intézkedéssel azonban késni nem szabad. Az idő nem vár, gyorsan halad, cselekedni is gyorsan kell, amíg nem késő 1 . IV. Hadvezetöségünk egyik legbölcsebb és igazi gyakorlati érzékre valló intézkedése volt az, mely szerint a kórházban valamennyire felgyógyult beteg és sebesült katonák lábbadozó állapotban, továbbá a könnyebb sebesültek gyógyulásuk tartamára is hosszabbrövidebb időre szabadságoltatni szoktak. Ez az igen helyes és okos i11tézkedés nagy pénzbeli megtakarítást jelentett a kincstárra nézve, mivel a lábbadozó és könnyebben sebesült katonákat nem neki kellett táplálnia, elhelyezésökröl sem kellett gondoskodnia. Másrészt igen nagy erkölcsi és érzelmi előnye is volt annak a szegény, harcból

megté1t katonára és családjára nézve, hogy pár hetet együtt tölthettek az édes otthonban. És még a végcél: az egészség teljes helyreállítása is legtöbb esetben sokkal hamarább éretett el a hazai táplálkozás mellett, mely mégis csak mindenkire nézve a legkívánatosabb, legjobb; különösen áll ez azokra nézve, kik külföldi kórházakból érkeztek haza, mert hisz ~ magyar ember gyomra a külföldi, idegenszerü ételeket amugy is nehezen veszi be, ha pedig betegségben legyöngült, úgy erejét igazán és gyorsan csak a megszokott, egészséges, jó tnagyar ételekkel való táplálkozással nyerheti vissza. A szabadságolások száma újabban nagy mértékben megcsappant. Sőt ma szabadságot nagy könyörgésre is igen nehéz kapni, és állítólag a jövőben a szabadság teljesen be is szünfettetik. Ez intézkedés célját megérteni, s így azt méltányolni sem tudjuk. Hiszen ezállal az államnak igen nagy költségtöbblet okoztatik, mert

most egészen teljes felgyógyulásukig tartani, etetni kell a lábbadozó és könnyebb sebesült katonákat is, mely utóbbiak azel őtt csak sokkal rövidebb ideig okoztak gondot. De megsemmisül az a nagy erkölcsi előny is, melyet az jelenteti, hogy a szegény viszontagságokat kiállott derék. vitéz, pár hetet, vagy csak néhány napot is pihenhetett boldog családi körében. Semmivé válik a család reménye, mellyel oly nehezen várták haza a szeretett családfőt, 14 hacsak .rövid időre is !gy a viszontlátás csak egy na pta, egyetlen órára is lel1etetlen, mert a szegény asszony és gyermekek nem rendelkeznek elegendő költséggel, hogy a távol, esetleg idegen országban elhelyezett férjet és apát felkereshessék. És ez az intézkedés azért is érthetetlen, mert ezáltal mintegy hátrányban részesülnek azok, kik utóbb sebesiiltek vagy betegedtek meg, a régebbiekkel szemben, kik még családjukkal együtt élvezhették a viszontlátás örömeit, a

pár heti szabadság boldog napjait, és áldhatták érte azok bölcsességét, kik ezzel megajándékozták őket. Hogy mi az újabb megszorítás oka, nem tudhatjuk. Beszélnek sok . mindenfélét, de persze a szóbeszédre nem lehet sokat adni · , Némelyek azt mondják, hogy voltak sokan, kik csak azért, hogy hosszabb ideig maradhassanak iUhon, nem gondozták, sőt elinérgesítették sebeiket, hogy azok tovább gyógyulván, szabadságuk meghosszabbíltassék. Lehet, hogy tényleg akadtak egyesek, de azok bizonyára kivételek voltak, és ez még nem ok arra, hogy egyesek. visszaéléséért összes derék, vítéz harcosainkat megfosszuk családjuk és szülőföldjük viszontláthatásának örömeitől. A visszaélések megakadályozására sokkal egyszerübb és célszerübb az alapos ellénÖr?éS és a visszaélők szigorú, példás megbüntetése. Esetleg ki lehetne mondani azt is, hogy az előre meghatározott tartamu ·szabadságon felül, meghosszabbftást senki sem

kap; ha addig teljesen meg nem gyógyul, tartozik kórházba menni. Egy más ok gyanánt rebesgetik, hogy voltak egyesek, kik pusztán saját viselt dolgaik, hősi tetteik, vitézségük kü lönös kiszinezése végett Háry Jánosként elmondják, hogy ilyen-olyan nagy veszedelemben voltak, de azért hősiesen kivágták magukat onnét, hogy ennyi meg· annyi ember veszett oda, egész ezredek semmisfütek meg, de azért ők maguk kevesedmagukkal megmaradtak és gy őzelmet arattak a borzasztó tömegű ellenségen. Óriási, félelmetes ellenséges seregeket vonultatnak fel, hogy saját tetteiket, diadalaikat annál nagyobbaknak tüntessék fel. E nem rosszindulatból, csak pusztán nagyotmondásból rémhirterjeszlőkkel szemben azonban sokkal többen vannak, -a szabadságolt katonák túlnyomó részét alkotják azok, kik az igazat mondják el, sőt még azt is igyekeznek szépíteni, jobbítani; kik jó híreket terjesztenek, elmondják, hogy mily sikereket érünk el, hogy a

muszka mily gyáva, és a mieink micsoda vitézek; biztatják az otthon levőket: nem kell félni, nem lesz semmi nagyobb baj! vitéz hadseregünk az ellenséget fényesen meg fogja verni! 15 Most már aztán mlért szenvednének, miért nem kaphatnának szabadságot ez utóbbi derék, becsületes, igazán hős vitézek tízezrei, az előbbi néhány szájhős miatt. Ez teljesen érthetetlen, célszerűtlen, sőt méltánytalan volna A szabadsdgraküldés megszorltásának vagy beszilntetésének nagyon rossz hatása lehet és van is már a néphangui:~t alakulására. A tömeg mindig hiszékeny, könnyen kap a kósza híreken, ha nincs valamiről biztos felvilágosítása; könnyen gyanakodóvá válik. Gyanakodik, hogy ime, hátha mégis csak igarnk volt azoknak, kik rossz híreket emlegettek, hátha csak azért nem eresztik most már haza a nép nehezen várt fiait, nehogy elmondhassák az igazat: S most már közvetlen értesiilést nem is szerezhetvén a nép arról, ami igaz,

gomba módra keletkeznek és terjednek körében a rémhírek; És rövid idő alatt általánossá válik az a meggyőződés, hogy azért nincs több szabadság a vitéz harcosok részére, nehogy itthon elmondhassák az igazat, hogy seregeinket veri az ellenség, és hogy a magyarok mily tömegesen pusztulnak a véres harcokban. A rémhireknek, hála Istennek, nincs sok alapja, de nincs többet , az sem, aki saját tapasztalatainak tanuságával megcáfolja azokat. Igy változhatik át a reméllő, bizakodó néphangulat cstlggedté, bizalmatlanná, s így válhatik esetleg maga a háboru népszerlit.lenné, ami pedig legkevésbbé kivánatos dolog Az intézkedés tehát, mely a szabadságra bocsátást megszorítja és megszünteti, ép a homlokegyenest ellenkezőt etedrnényezheti, mint eredeti célja volt. Mind e veszedelmek elhárítására, a néphangulat, a nép érzé~ kenységének tekintetbe vételével, és a kincstár jól felfogott érdekében is leghelyesebb, ha

visszatérünk az előbbi helyes és. dicséretes eljdrdshoz és az összes gyógyulófélben levő harcosokat, legalább rövid időre, ha pár napra is, szabadságra· hazabocsátjuk családjuk körébe. Ennek anyagi és erkölcsi előnye egyaránt igen nagy Hadd mondják el az igazat, hisz az igazságtól neklink nem „kell félnünk, és az igaz mindenesetre jobb, mint a nép képzelete által szült rémhirek. Minek is fé lnénk az igazságtól, mikor ép az igazságért harcolunk ! 17 és honnét? Uzsora-áron sem igen kaphat, és ha kaphatna is, honnét fizesse? ebben igazán tönkre kellene mennie. A költség v. Még október folyamán jelent meg egy kormányrendelet, mely a 3 évesnél fiatalabb üszömarhák levágásra eladását és vasuton szállítását megtiltja. A rendelet intenciója kétségtelenül nagyon szép és helyes; azt célozza ugyanis, hogy a katonaság részére történt nagymé rvű vásárlások foly tán némely vidéken erősen apadásnak

indult marhaállományunk további fogyása meggátoltassék, sőt az eddigi fogyás is pótol!assék. A cél helyes, a kivitel azonban nem egészen sze- rencsés. A 3 éven aluli fiszőmarhák közölt ugyanis bent foglaltatnak a szopós borjúk is. Ezáltal azonban épen a legszegényebb földmíves lakosság a legnagyobb mértékben van sujtva. Ugyanis az a szegény ember, kinek egy tehene van, azért tartja azt, hogy neki és családjának tejet adjon, annak borját pedig, akár üsző, akár bikaborjú, nem igen szokta felnevelni, hanem még szopós kordban el szokta adni, meri szüksége van ar/(/ak árára; ez egy rendes tételt képez szerény költségve tésében. Téli ruhát, csizmát vesz abból magának, családjának. Már most, a rendelet leli ltja ettől a szegény ember t és rákényszeríti, hogy nevelje föl a borjút, melyre neki nincs szüksége, ellenben annak árára annál inkább volna. De miből nevelje? Amíg szopós a borjú, szopja az anyját; de így

nem marad tej a gazda és családja, annak kis gyermekei részére. Mikor már eszik a borjú, akkor eleszi a takarmányt anyja elől is; meri hisz a sze- gé/ly embernek nincs több takarmánya, mint amennyi tehene számára elég lenne, pláne a mostani rossz termésü évben; arra sem mi esetre sem elegen dő, hogy még egy állatot tartson, melyre egyáltalában nem számílott. A takarmányon tehát kitelelne a tehén, de két állat által fogyasztva, kelleténél hamarább elfogy az. És most mi lesz azután? Vagy el kell pusztulnia mind a két állatnak, vagy pedig a szegény ember kényszerül takarmányt venni; de miből? telzdt több, a borjtí ára ellenbe!l elmarad, tehát el!11a(ad a meleg téli ruha, : csizma is. A szegény ember és családja dideregni kénytelen. Es elmarad a fej is, mely pedig oly szükséges volna a táplálkozásra, sőt még pénzt is hozna a konyhára. És e hátránnyal természetesen a szegény hadbavonult vitéz harcosok családjai is

sujtva vannak, sőt ezek még inkább, mert tőlük a munkáskéz is eltávozott, ki az állatokat gondozhatná. S mindez csak azért, mert a tehén véletlenül épen nem bika-, hanem üszőborjút ellett, amire mindig egyen lő az eshetőség; amely tekintetben pedig befolyást gyakoroln i ma még a természettudósok legnagyobb erőlködése mellett sem lehetséges. Hogy nem levágásra, hanem tenyésztésre szabad eladni borjüt, ez csekély vigasztal ás; ennek, hogy úgy mondjuk : legfeljebb elvi jelentősége van, gyakorlati jelentősége azonban semmi. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a felesleges borjúkat mindenLltt: kisebb és nagyobb gazdaságban, szegény és gazdag embertől egyaránt mindig mészárosok szokták megvenn i. Szopós borjút pedig, de még kisebb választottat sem vesz senki „tenyésztés"-re, különösen nem a mai takarmányinséges világban. De még itt is engedély re van szükség, ami pedig igen sok nehézséggel, utánjárással jár, és

rendkívü l körülményes. Különösen igen súlyosan vannak sujtva azok a gazdasá gi cselédek, kiknek tehéntartásuk van. Megélhetésllkhöz ezeknek is feltétlen szükséges a napi tejhozam és borjú ára; ez mintegy fizetésüknek egy részét képezi. Ellenben a borjú tartdsa és nevelése rlijuk nézve a legteljesebb lehetetlenség, mivel nekik egyáltalában nincs mi ből tartani azt, hisz tehenüket is az uraság tartja; e mellett még egy növendékállatot eltartani nem köteles, és nem is tart el egy munkaadó sem. A borjú tehát sem eladható, sem megtartható nem lévén, egyszerűen felfordulhat, aminek persze a szegény cseléd vallja a kárát, de amibő l, azt hiszem, a hazai marhatenyésztésnek sincs sok haszna. De olyanoknak is, akiknek több tehenük van, sőt még a nagyobb és legnagyobb gazdaságokban is igen sok bajt és nehézséget okoz a tilalom. Hiszen még ott sem szokás minden borjút megtartani, ahol rendszeres tenyészetet űz nek, hisz

ép a tenyésztés szakszerűsége zárja ki, hogy felneveljék az olyan borjút, melyen 1 gazd& szem~ már ekkor könnyen és biztosan felismeri 1 ho~y ·r 18 tenyésztésre sohasem lesz alkalmas. De az illető tenyésztőknek és nagyobb gazdaságoknak nincs is semmi szllkségök a túlsok 11övendékmarhára, és nincs is felesleges takarmányuk azok tartására. Az állam pedig nem kényszerítheti rá polgárait, hogy ha az ország egyes vidékein megfogyott a marhaállomány, e helyett egyszerűen a többi vidékek lakossága neveljen és tartson több marhát, sajcít érdekei ellenére, saját áldozatával, és saját kárára is. A rendelet igaz, megengedi, hogy esetleg, elengedhetetlen szükség esetén, ha az illető borjú tenyésztésre nem alkalmas, és ez állatorvos által bizonyítva is van, engedélyezhető egyes marhák levágása, vagy levágásra eladása. De ezt mindíg esetről-esetre kell kérni, ami igen nagy nehézséggel, sok utánjárással jár,

az pedig sok esetben kellemetlen, költséges, sőt igen gyakran nem is lehetséges, mert hisz jól tudjuk, hogy a mezőgazdaságban a legcsekélyebb késedelem is nagyon sokszor a legnagyobb bajt és kárt okozhatja. Meg kell továbbá gondolni, hogy igen gyakran felesleges lehet az olyan borjú is, mely pedig egyébként tenyésztésre alkalmatlannak ítélhető nem volna. Egy másik pont az alispánnak adja meg a jogot, hogy oly helységekben, hol 250 drb. marhánál kevesebbet vágtak le az 1913 évben, az egész rendeletet hatályon kívül helyezheti bizonytalan időre. Azonban ez az alispáni intézkedés is nagyon sok utánjárással jár és igen körülményes És azután, mi történik ott, hol 250-nél több volt a levágott marhák száma ? Olt egyáltalában nem lehet a rendeleletet felfüggeszteni, pedig olyan helységekben is lehetnek ám, és vannak is szegény emberek és cselédek is, szép számmal, kiknek számára ez igen nagy károkat jelent, és

megélhetésöket megnehezíti. Az a veszély is fenyeget, hogy épen ma, amidön amugy is elég drága világ van, nagyon megcsökkenik a tej mennyisége, mfg ezzel szemben annak dra horribilis módon emelkedik. Nem sokat használ a nagyobb tejgazdaságoknak nyujtott kedvezmény, mert hisz az eladáshoz itt is esetről-esetre kell engedély, meg azután épen a szerényebb sorsú nép, a kisgazdák is igen sok tejet árusítottak eddig, fejenként talán keveset, de együttvéve mégis sokat. Mondanom sem kell, hogy ez a veszély főleg a fővárost és a városokat általában nagy mértékben fenyegeti. A rendelet indftó oka, mint már fentebl:? jeleztem, az, hogy egyes vidékeken a katonaság oly nagymérvű vásárlásokat eszközölt, hOC)I az illető vidék tenyészmarhaállománya is aggályt keltő módon 19 kezdett megcsappanni. A cél tehát az, hogy a további fogyásnak eleje vétessék, illetőleg a többi vidékeken, ha a katonaság beszerzéseinek körét oda helyezi

át, a tenyészdllomány megapaddsa már eleve megakaddlyoztassék. De e célt, szerény véleményem szerint, másképen is el lehet érni, és pedig sokkal egyszerübben, anélkül, hogy oly számos érdeket sértenénk vele, mint jelenleg. Nem azt kellene kimondani, hogy az eladó gazda ne adhasson el 3 éven aluli üszőmarhát. Hisz azokat az állatjai!, melyekre neki szüksége van, amelyek neki hasznot hoznak, úgy sem fogja eladni egy gazda sem: a szegény ember sem az egyetlen fejős tehenét, a gazdag sem a haszonállatait, és azokat a növendékeket, melyek gazdasága további viteléhez szükségesek neki. De amely állatokra neki szüksége nincs, amelyek tartásából semmi haszna nincs, sőt azok tartása terhes is neki, azok tartására nem helyes kényszer/leni a gazdát, mert ez csak az ő hátrányára, az ő kárával történhetik. Nem az eladónak kellene tehát megtiltani az eladást, hanem a vevőnek a vételt, és pedig annak a vevőnek, melynek vásárlása

veszedelemmel fenyeget. A rendes, normális adás-vétel, melynek utján a felesleges borjúlétszám ki szokott választatni, legyen szabad ezután is; a rendes szükséglet kielégítésére hadd vásároljanak a mészárosok szabadon ; ez a tenyészállat-létszámot egyáltalában nem fenyegeti. Azonban a katonaság nagyobb mérvű vásárlásai esetére legyen kimondva a tilalom, hogy 3 éven alóli iiszőmarhát sem a katonai hatóságoknak, élelmezési biztosoknak, sem a katonaság által megbízott esetleges vállalkozóknak megvenniök nem szabad. Ezáltal sokkal jobban elérjük a célt, mint jelenleg, mert a tenyésztésre alkalmas és szükséges állatok biztosíttatnak, de a gazdák szabad mozgása sem szenved megszorítást, mely szabad mozgásra a gazdasági élet lehető zavartalan menete szempontjából feltétlenül szükség van. És a katonaság részére sem jelentene ez semmi megszorítást, mert hisz az eladási tilalom folytán 3 éven alóli üsző­ marhát

eddig sem vásárolhatott. Ha a jelenlegi rendelet fenntartatik, úgy csak az segíthetne, ha az állam összevásárolná a gazdáktól az azok által levágásra szánt, rájuk nézve felesleges, de tenyésztésre egyébként alkalmas szopós üszöborjúkat, és maga neveltetné fe l, s e célból külön borjúnevelő telepeket állitana fel. E terv kivitele mindenesetre igen tetemes költségekkel járna, de mégis csak helyesebb, ha azo- 20 kal maga az állam viseli, illetőleg adó utján közvetve az összes állampolgárok, mint jelenleg, épen a legszegényebb emberek. Avagy egy más terv szerint ingyen takarmányt adna az állam a gazdáknak, amivel a rájuk kényszerített, felesleges állatokat tarthassák, és fizetne nekik ezenkivill a borjuk felnevelése körüli fáradságukért is bizonyos dijat. De e mellett persze legalább a szegény sorsuakat kárpótolni kellene a borjú áráért és a tejért, melytől a borjú felnevelése által elesnek; ez utóbbi csakis

tejkiosztás alakjában történhetnék helyesen, mivel a szegény embernek tejre feltétlenül szüksége van. E terv kivitele azonban roppant nehézségekbe ütköznék. Nem tekintve a pénzügyi nehézségeket, honnét ajándékozzon az állam takarmányt, mikor az sehol sincs fölösleges, és honnét vegye a kiosztandó tejet? E mellett nem segítenénk vele azon a nehézségen sem, hogy a gazdáknak nincs is istállójukban elegendő helyük a fölös számu marhák számára. Látjuk tehát, hogy a jelenlegi rendelet fenntartása melletti két utóbbi terv megvalósítása igen bajos volna, a másodiké szinte lehetetlen. Ezért a rendeletnek fent vázolt értelemben való megváltoztatását vagyok bátor mély tisztelettel az illetékes körök, legfőképen a földmívelésügyi miniszter úr őnagyméltósága figyelmébe ajánlani