Középiskola > Műelemzések > Ember és természet kapcsolata Nagy László lovasversei alapján

A modern kori hazai irodalomban igen tekintélyes helyet foglal el Nagy László (1925-1978), aki a II. világháború után induló nemzedék egyik legnagyobb költője volt. Irodalomkritikusok szerint „kétféle” Nagy László van: az egyik életről, halálról, fájdalomról, örömről, szerelemről s magányról éneklő, míg a másik látomások örvényében merül mélyre. Ám verseit olvasva egyetlen nagyszerű al-kotóval találkozunk, aki műveiben azonos mondandókról, hasonló szorongásokról vallott: emberi pró-bákról, pusztulásokról és megújulásokról.

Nagy László ifjúkori (és több későbbi) versein erősen érződik a népköltészet hatása: szülőföldje (Felsőiszkáz és környéke) népdalkincsét, hiedelemvilágát, folklórját használta fel kifejezésmódjában, képi világában. Életrajzi vallomásaiban megkapóan beszél gyermekkora világáról, a munkáskezű, szorgos paraszti közösségről, amelyben nevelkedett. Élményei és emlékei, amelyek egész életén vé-gigkísérték, az olvasóközönség előtt is megmutatkoznak. Verseit olvasva mi magunk is részesei lehetünk a lassanként eltűnő, természetes paraszti világnak.

Ezen élményeket közvetítik többek között a költő lovasversei is, amelyek eszmei mondanivalójuk mellett csodálatos képet festenek az ember és a természet közötti egykoron harmonikus kapcsolatról.

Különleges viszony fűzi a költőt a lovakhoz, verseiben sokszor visszatérő motívumként szere-pelnek. Világképében ez a nemes állat a modern kor, a „civilizáció” előretörését, a természet lassan elmúló szépségét, tisztaságát szimbolizálja.

Így van ez a Kiscsikó-sirató című alkotásában is, amely nagyszerű költői képek sorozatán ke-resztül tárul fel előttünk.

A vers olvasása közben az a benyomás támad az olvasóban, hogy a költő saját élményből merí-tette témáját: a gyászolt kiscsikó története Nagy László több más művében is megtalálható (Vértanú arabs kanca; Búcsúzik a lovacska).

A búcsúzó kiscsikó képét már-már mitikusnak érezzük, a költő azonosul vele: a világ, s ezzel együtt a hagyományok pusztulásától való félelmét, vízióját vetíti belé, így a mű az emberiséghez inté-zett figyelmeztetéssé válik.

A versnek három „szereplője” van: a költő – akit megszólalásai alapján gyermeknek érezhetünk –, a kiscsikó, s a barbár emberek, akiknek jelenléte, illetve jelentősége a versben távolinak tűnik. Ket-tős tragédia vetül elénk a műben: a csikó az anyját, a költő a kiscsikót veszíti el. Az idősík is kettős, az első szakaszban a múlt (simogattalak, sajnáltalak), a következőben inkább a jelen dominál (siratlak, ficánkolsz).

A mű nem leíró jellegű, Nagy László számára nem a külső történések megörökítése fontos, ha-nem hangulatának, lelkiállapotának kifejezése, amelynek kivetülése a lovacska halála. A költő szomo-rúságának kiváltója a világ, az emberek, mindazok, akik a kiscsikó anyját meggyilkolták, elásták, s akik a kicsiny állattal rosszat tettek. Szomorú a költő a XX. századi erőszakos világ, az emberi hazug-ságok, az ősi képzetek eltűnése, a természet „halála” miatt. A bánatok, a gyötrődés, a külvilág adta rossz közérzet ellen költészetében védekezik.

A fentiekben bemutatott vers a költő fiatalkori műve, egy lírai vallomás a lovakról, „akiket” az ember már évezredekkel ezelőtt megszelídített, ábrázolásaiban elsők között örökített meg, s most ki-szorítja őket a civilizáció, a modernkor vívmányai. A mű ettől az ősi társtól való akaratlan búcsú gon-dolatát fogalmazza meg az emlékek szertelen megidézésével.

A vers képsorai az érett költő világképébe építve is visszatérnek: a Búcsúzik a lovacská-ban azonban az alkotó már nem külső szemlélő, azonosul a pusztulástól félő állat rettegésével. E versben már nem pusztán a lovacska elmúlása a bánat forrása, itt már a világ pusztulásától retteg, emiatt „sír” a költő. Ami a korábbi műben csupán megfejthető képnek, egy kisgyermek panaszának tekinthető, az itt áradó képzuhatag: egy világméretűvé tágított veszélytudat szívszorító kifejezése.

A Búcsúzik a lovacska Nagy László költészetének egyik legjelentősebb darabja, sajátos világ-képének egyik nagy összegzése.

Szintén gyermekkori élményekből táplálkozik a Fehér lovam című, rövidebb lélegzetű költeménye, amely kis terjedelmében sok mondanivalót sűrít egybe. Ebben a versben nagyon közel kerü-lünk a természeti környezethez: szinte magunk előtt látjuk a porban szabadon nyargaló lovat, együtt suhanva vele arcunkon érezzük az ezüstnyárfákat hajlítgató szellőt, vagyis testközelből tapasztalhatjuk meg a szabadság érzését. Az idilli szövegkörnyezetbe azonban hirtelen belerobban a háború képe, az eget betakaró kondenz-fátyol.

A költő a természet és a gépek ellentétét foglalja bele a versbe és ebből a világból szinte menekül, lovával (amely a szabadságot jelképezi) a kiutat keresi, szabadulni akar a háborús borzalmakkal teli XX. századból.

A II. világháború szörnyű történései ihlették Nagy László Katonalovak című versét. Életem (1974) című önéletrajzi írásában is vall erről az időszakról, s a közvetlen élményekről ezzel kapcsolat-ban. Anyai nagybátyja révén közelről értesült a „hadi állapotokról”, hiszen az illető fogatosként telje-sített szolgálatot a magyar seregben. A költő így írja le emlékeit:

„Egész télen szóltak az ágyúk a Balatonnál. Németek hajtottak egy sereg csődört, azaz már he-rélteket, mert lábuk fel az ágyékig csupa vér volt.”; „Lángoló istállókból menekítettem az állatokat.”

Ezek az élmények, melyek az ember „embertelenségét” sugározzák, köszönnek vissza a vers-ben, amit olvasva saját bőrünkön érezhetjük a lovaknak (a természet gyermekeinek) szenvedését, a front erőszakos képeit mi is látjuk, fülsüketítő hangjait mi is halljuk. A költő rámutat arra, hogy aho-gyan a lovaknak, úgy az embereknek is teljesen természetellenes és elviselhetetlen az élet egy harcok-kal teli világban.

Nagy László tehetetlennek érezte magát: egészségi állapota miatt alkalmatlan volt a katonai szolgálatra, így, az állatokat gondozta fájó szívvel, megrendülten.

A vers utolsó előtti versszakában a reménytelen jelent látjuk egy megdöbbentő erejű költői lá-tomás képei segítségével: a keselyűk és csontok, s a fekete véres hó mind az elkerülhetetlennek tűnő halált idézik. Az utolsó sorokban kissé oldódik a feszültség, reménysugár jelenik meg a sorok között, s a költő lelkében, igaz csak álmai által.

E sorok is jól szemléltetik, hogy milyen sokat (szinte mindent) jelent Nagy Lászlónak a termé-szet és a természetes állapotok közelsége, mennyire vágyik arra, hogy az valósággá váljék.

A letűnt paraszti világ sarja, a költő munkásságát az a gondolati felismerés jellemzi, hogy a vál-tozás, a fejlődés törvényszerű, a hagyományos paraszti életforma elmúlása szükségszerű. Ugyanakkor az effajta változás, az elmúlás valódi ritka kincsek, közösségi és morális értékek elvesztésével és pusz-tulásával jár együtt. A ma embere tehát nem sodorta volna veszélybe saját jövőjét, ha a környezettel és az állatokkal megtartja a természetes, ősidők óta fennálló és jól működő kapcsolatot.

Felhasznált irodalom:

NAGY László, Versek és versfordítások, I., Bp., é.n. (Magvető).
TÜSKÉS Tibor, Versről versre, Bp., é.n. (Tankönyvkiadó).

Nem csupán az idegsejtjeinkkel gondolkozunk, hanem az agy úgynevezett csillagsejtjeivel is. A felfedezés új fényben világítja meg elménk működését -a mindennapi értelmi tevékenységektől a zseniális felfedezésekig-, és számos agyi betegség okainak mélyebb megértésében, ezáltal újabb és hatékonyabb kezelési módszerek létrehozásában is segíthet.

Az az elképzelés, hogy az eukarióták (ide tartoznak az állatok, növények, gombák és a protisták, az állati egysejtűek) prokarióta sejtek (archaeák és eubaktériumok) egyesülésével jöttek létre, figyelmen kívül hagy több, a sejtekben lejátszódó folyamatot. Az eukarióta (valódi sejtmaggal és sejtszervecskékkel rendelkező) sejtek eredete a mai napig vita tárgyát képezi.

Az osztrák–magyar északi-sarki expedíciót 1872 és 1874 között vezették. Az eredeti cél az Északkeleti-átjáró felfedezése lett volna a Tegetthoff gőzössel, ehelyett azonban a 24 fős csapat felfedezte a Ferenc József-földet. Az expedíciót Julius von Payer főhadnagy és Karl Weyprecht irányította, a költségek legnagyobb részét osztrák–magyar nemesek, arisztokraták finanszírozták.

• Munkaképes, aktív korú emberek számára nyújtott (pénzbeni) szolgáltatások / 2006, 4 oldal
  
  
• Madách Imre - Az ember tragédiája / 2010, 3 oldal
  
  
• Mika-Körbisch-Toma - Alacsony frekvenciájú elektromágneses terek és az emberi környezet / 2016, 4 oldal
  
  
• Sersli-Szűcs-Szőke - Emberi vér glükózszintváltozásának szimulációja / 2014, 32 oldal
  
  
• Jankovics József - Nem sűlyed az emberiség, Album amicorum / 2008, 15 oldal
  
  

Eclogák A háborús évek költészetében összefoglaló szerepet töltenek be az eclogák. Az első eclogát 1938-ban írta a Spanyol Köztársaság veresége után. Az utolsót 1944-ben, Lager Heidenau-ban. Ez valójában egy lírai napló, melyben a költő leírja, hogy hogyan élt a fasizmus és a háború éveiben. Összefoglaló jellegű. Műfaja és formája antik örökségre utal. Az...

A mű eredete: Miután a Kisfaludy-társaság 1846. február 7-én kitűzött népies eposz pályázatára Arany megírta a Toldit, a trilógia első részét (mely 1847. február 6-án meg is nyerte a pályázatot), még 1847-ben elkészítette a Toldi estéjét is, a trilógia befejező részét. Szereplők: - Toldi Miklós - Bence, a szolgája - Pósafalvi János, hírnök - Lajos...

Életrajz: Nemes Nagy Ágnes Budapesten született 1922. január 3-án és 1991. augusztus 23-án halt meg. Sokoldalú munkát folytatott. Költő, műfordító, és esszéíró volt egy személyben. A bölcsészkaron végezte tanulmányait. 1945 és 1953 között a köznevelés című folyóirat munkatársa volt. 1946-ban férjével megalapította az Újhold című folyóiratot. 1958-tól...