Az 1825-től 1848-ig tartó magyar reformkort a nemzeti haladást sürgető nemesség formálta, an-nak törekvései határozták meg. Célja a politika, vagyis a társadalom működéséhez, irányításához fű-ződő eszmék rendszerének átalakítása, megújítása volt. E kor költőinek kiemelt fontosságú volt ez a téma, s mellette az emberiséggel, a történelemmel foglalkozó kérdések. Gyakran előfordult, hogy mű-veikben párhuzamba állították e tényezőket napjaikkal. Három költőt szükséges mindenképp kiemelni: Kölcsey Ferencet, Vörösmarty Mihályt és Petőfi Sándort. A továbbiakban velük fogok foglalkozni a téma határain belül.
Kölcsey Ferenc
Egész életében meglehetősen borúlátó volt, így korai alkotásaitól kezdve állandósul nála a pesz-szimista hangvétel. Köszönhető ez fiatal korában szerzett testi fogyatékosságának, illetve szülei korai elvesztésének. Ez a keserűség figyelhető meg Vanitatum vanitas című versében. A cím az ószövetségi Prédikátor könyvében is olvasható, így Kölcsey gyakorlatilag belehelyezkedik a szerző, Salamon ki-rály szerepébe. A mű végig a világtörténelem kiemelkedő alakjaival, illetve az ember számára fontos érzelmek és jelenségek értelmezésével foglalkozik. Az emberi szellem e jelentős hagyományait meg-lepő módon lekicsinyli, nagy szerepüket apróra zsugorítja. A hangvételből azonban észrevehető, hogy nem gondolja komolyan, amit leír. Ehelyett egyfajta példaként állítja az olvasó elé, kiemeli őket és fontosságukat.
Ezzel a felfogással áll ellentétben életművének egyik kiemelkedő darabja, a Himnusz. Ebben az ódában figyelhető meg legjobban Kölcsey történelem- és világszemlélete. A Himnusz felépítésében és gondolatiságában a 16. századi jeremiádokat követi. Ezek siralmak, melyek a múlt értékei mellett a nép bűneit emelik ki, azokat teszik a műben dominánssá. Ezt teszi a Himnusz is: az óda keretét elindí-tó első versszak után Isten ajándékait sorolja fel, majd jóval teljesebb, grandiózusabb romantikus ké-pekkel festi a magyar népet érő csapások sorozatát. Az utolsó két szakaszban szól a jelen, vagyis Kölcsey szemében a saját bűnei miatt elpusztult magyar nép aktuális válsághelyzetéről.
Hasonló problematika figyelhető meg a Zrínyi dalában, ahol egy költői párbeszéd folyamán Kölcsey tájékoztatja a messzi földről érkezett, a dicső magyarságot ismerő vándort, hogy az a nép már nincs többé. Szemben áll egymással tehát a nagy múlt és a sivár jelen. Ebből és a korábbi példákból látható, hogy Kölcsey a történelmet folyamatnak tartja, szerinte a jelen annak folytatása kellene, hogy legyen. Az ő világlátásában nem csak a nép tehet kollektíven a jelenlegi állapotokról, hanem minden egyes tagja külön-külön.
Ezt az eszmeiséget erősíti meg utolsó éveiben írt, költői termésének hangulati és világnézeti mélypontját jelentő Zrínyi második énekében. Itt már nem a Vándorral, hanem a Sorssal „beszélget”. Itt fogalmazódik meg egyértelműen: Kölcsey szerint a magyar nép, jelenlegi állapotában pusztulást érdemel.
Vörösmarty Mihály
Vörösmarty optimistább világképpel bírt. Kiemelkedő műveinek egyike, a Szózat bizonyítja is ezt. A mű nyelvezete meglehetősen közvetlen, egyenesen az olvasót szólítja meg. A Himnuszhoz hasonlóan itt is a történelem képei indítják az ódát, pozitív példát mutatva ezzel az utókornak. A folytatásban azonban a költő történelemfelfogása másfelé fordul. Ő már kilátásba helyezi egy jobb kor eljövetelét, egy olyan időszakét, amelyre mindenki várt, s a történelem méltó folytatása lehet. A másik oldalon persze ott áll a Kölcseytől már ismert nemzethalálvízió, bár, ha lehet ilyet mondani, ez a fenye-gető látomás is valamelyest pozitívabb hangvételben tér vissza. A kép itt már egy dicső temetés, a magyar néphez illő halál. Vörösmarty nézete szerint tehát még eljön egy jobb kor, mely a nagy múlthoz méltó lesz, s ezért munkálkodni mindenkinek feladata.
Ez fogalmazódik meg A Guttenberg-albumba című epigrammájában is. A vers egyetlen körmondata felsorolja a feladatokat, melyeket el kell végezni, azokat a célokat, melyeket el kell érni az ő világnézetében szereplő utópisztikus társadalom megteremtéséhez. Ki kell küszöbölni a történelem folyamán a magyar társadalmat jellemző rétegződést, mind politikai, mint vallási értelemben. Látható, hogy Vörösmarty világnézete formálódik: az általa várva várt korszak már-már az utópista kommunista eszméket tükrözi.
Egy újabb állomást rögzít a Gondolatok a könyvtárban című hosszú filozofikus „értekezése”. Az indításul szolgáló gondolat az, hogy nincsen szükség könyvekre, hiszen csak újabb ellentéteket szül a bennük megfogalmazott tudás. Ugyanakkor félrehajítani sem kell a tudást: meg kell teremteni azt a társadalmat, mely azt használni tudja. Túl kell lépni tehát az egyéni ellentéteken és létre kell hozni egy újabb, tökéletesebb társadalmat. A mű utolsó harmadából ismerhető meg Vörösmarty történelemszemlélete és az egyén szerepe: az ember társaival együtt egyfajta Bábel-tornyot épít, melyet a múlt folyamán egyre jobban tökéletesített, s amely, ha létrejön, az új, utópisztikus társadalmat jelképezi. Ez a torony azonban a viszályok kiújulása miatt időről-időre leomlik, és építése kezdődik az elejéről. Vörösmarty tehát egy ciklikus világképet alkotott, ez a felfogása még számos művében visszatér.
Végső elkeseredését jelképezi utolsó nagy műve, a Vén cigány. Ebben a magyar nép sorsát (a világosi fegyverletétel kapcsán) párhuzamba állítja az emberiség nagy tragédiáival. Ugyanakkor itt is megjelenik a világképe: eljön majd egy jobb kor, ahol újra érdemes lesz élni és abban alkotni. Ez a lelkesedés érezhető a refrén bizakodó megváltozásában.
Petőfi Sándor
Petőfi Sándor alapvetően hasonló történelemszemlélettel rendelkezik, mint elődei, pontosabban merít Vörösmarty és Kölcsey gondolataiból. Politikai költészetének első jele a Levél Várady Antalhoz című episztolájában olvasható, amelynek végén erős utalást tesz arra, hogy a nép „megtisztulásához” és a társadalom megújulásához egy nagy, robbanásszerű változás szükséges.
Költészetében kulcsfontosságú a történelem és a szabadság kérdésköre. Egy gondolat bánt engemet című alkotásában kijelenti, hogy a népnek küzdenie kell a világszabadságért, ő is ezt teszi. Ez a gondolatiság folytatódik A XIX. század költőiben, ahol ő már egyértelműen vezetői szerepbe kíván helyezkedni a jobb kor, jobb társadalom felé haladásban. Sőt ezt általánosítja is: ars poeticája szerint a költők feladata a népe „terelése” a cél felé. Ez a cél, Vörösmartyéhoz hasonlóan, egy utópista társa-dalmi vízió, egy olyan berendezkedés képe, amely nyilván nem jöhet létre soha. Petőfi költeményei-ben érezhető Marat és Buonaroti francia utópista-idealista gondolkodók hatása.
Történelmi nézeteit Az ítéletben mondja ki egyértelműen, úgy, ahogy Vörösmarty is tette a Gondolatok a könyvtárban című versével. A történelmet (melyet a műben „történeteknek” nevez) egy folyamként képzelte el, egy olyan lineáris folyamatként, mely szükségszerűen egyetlen cél felé halad. A folyó metaforáját folytatva ez a cél a tenger elérése, amely – Petőfi és a vers további ismeretében – annak a végső, nagy küzdelemnek az átvitt értelemben vett képe, amelyben majd a jó győz, s vele el-jön a jobb társadalom. Petőfi tehát Vörösmartyval ellentétben nem helyez kilátásba esetleges válasz-tást: ez fog történni, a jobb kor el fog jönni. A másik szempont, melyben eltér kettejük nézete, az a tör-ténelem folytatása az utópia megvalósulása után. Vörösmarty szerint az emberiség visszatér a kezde-tekhez, míg Petőfinél ez az idilli társadalom állandósul.
Egy későbbi versében, a Beszél a fákkal a bús őszi szélben már megkérdőjelezi, hogy ez az ál-lapot még az ő életében eljön, de annak beteljesedésében kétsége nincs.
Látható tehát, a nép sorsát tekintve, valamint az emberi értékek megítélésében nincs egységesen kialakult kép, felszínre kerülnek az egyéniségek. Kölcsey kárhoztatja a magyar népet, s bukásra ítéli, Vörösmarty viszont már esélyt ad neki a túlélésre és felemelkedésre. Petőfi velük szemben csak opti-mista szemszögből beszél a jövőről mint Kölcsey teljes világnézeti ellentéte. Költői képességei és az e világnézetben való teljes hit tették őt a forradalom legnagyobb alakjává.
Kapcsolódó olvasnivalók
A parlagfűről
Világháborús "ajándéknak" tekinthetjük a parlagfüvet is, amelyet az I. világháború alatt hoztak át Észak-Amerikából. A mai Magyarország területén a 20-as években a dél-somogyi részeken már megtalálható volt a nagy uradalmakban, ahonnan az áruszállítási útvonalak mentén szétterjedt a déli részeken, majd észak felé.
A bostoni teadélután
A Bostoni teadélutánnak nevezett 1773. december 16-i bostoni eseménysorozat (angolul Boston Tea Party) az amerikai függetlenségi háború kitörésének közvetlen előzménye volt: indiánnak öltözött telepesek megrohantak három angol hajót a bostoni kikötőben, és teaszállítmányukat a tengerbe szórták.
A guargumiról
Cikkünk célja a guargumi bemutatása, amely évekkel ezelőtt a dioxin- és pentaklórfenol-szennyezés miatt került az európai országok figyelmének középpontjába. A guargumi (más néven guarenyv, guargyanta vagy guarmézga) a pillangósvirágúak családjába tartozó guarbab (Cyamopsis tetragonoloba) magjának endospermiumában található mézga.
Kapcsolódó doksik
Középiskolai anyagok
Mikszáth Kálmán - A Péri lányok szép hajáról c. művének elemzése
1881-ben jelent meg Mikszáth Kálmán első két novelláskötete, melyek a harmincnégy éves írónak végre meghozták a várva-várt elismertséget, hírnevet. A Tót atyafiakban Mikszáth négy, viszonylag hosszabb lélegzetű, egymáshoz lazán kapcsolódó elbeszélésben mutatja be gyermekkorának, diákéveinek helyszíneit, jellegzetes alakjait. A jó palócokban tizenöt rövid történet található...
Antigoné
A görög tragédiák fönnmaradt másolataiban a művek előtt olvasható a hüpotészisz, egy hosszabb-rövidebb feljegyzés, mely ismerteti a drámák tartalmát és utal a megírás idejére és körülményeire. Az Antigoné előtt arról olvashatunk, hogy bemutatása annyira föllelkesítette a nézőket, hogy a szerzőt megválasztották a Szamosz ellen küldött hajóhad egyik vezérének. Szamosz Kr. e...
Kosztolányi Dezső három verse
Hajnali részegség
A gyermek mennyország emléke, a csillagok rejtélye, az „ég és föld” ellentéte évtizedeken át jelen volt Kosztolányi költészetében. E témák, motívumok végül lírája egyik csúcsteljesítményében, a Hajnali részegség című versében összegződtek (1933). A költő ekkor már gyógyíthatatlanul beteg. A közeledő halál sejtelmében felfokozódik...
