A Jevgenyij Anyegin Puskin fő műve, amellyel sikerült bekerülnie a világirodalomba. A déli száműzetése alatt írta, 7 éven át. A későbbi korok az orosz enciklopédiának nevezték, mivel az orosz szokásokat jellemzi és a városi és falusi életmódot állítja szembe egymással. Az Anyagin műfaja verses regény, mely műfajt az európai irodalomban főleg Byron művei tettek közkedvelté.
A műben több ellentétpár is szerepel, mint például Tatjana és Olga nőalakja. Puskin főleg irodalommal jellemzi őket is, mint a címadó hőst, Anyegint és az ő ellentétpárját, Lenszkijt.
Úgy véli Puskin, hogy Olga férjjelöltje, Lenszkij „írt volna ódát is, de Olga ódákat el sem olvasott”. Ebből kiderül, hogy nem volt egy műkedvelő leány Olga. Igaz, hogy Tatjana „hugával szépségben nem mérkőzhetett”, de annál jobban kiismerte magát a könyvek és az irodalom világában. Ő az a nőalak, aki „az érzelmes regényt imádja, mindent pótolt a könyv neki, Richardson képzeletvilága és Rousseau gyönyörködteti”. Ugyanúgy, mint édesanyját, aki „szintén hevült Richardsonért”.
Megjelenésüket tekintve is teljesen különbözik a két Larin leány. Olga „szófogadó leány volt”, aki nyílt és „vidám, mint hajnaltájt az égbolt”. Puskin sok jelzővel illeti – „mosoly, hang, termet, égikék szem, lenfürt”, „vonzó leányarckép nagyon” –, de a valóságot, a felszín alatt rejlő Olga képét Anyegin írja körül: „Az arca üres, lélektelen, mint egy Van Dick madonna képe”.
Tatjanáról Puskin azt mondja, hogy „ő frissességgel, rózsabájjal nem fogta meg figyelmedet”. Ő az, aki „vadóc, bús, félénk, zajra rebben” és akit a rémtörténet érdekelt. Tatjanát „untatta lárma és zsivaj, szilaj játék, csengő kacaj”. Már gyermekkorában kiderült, hogy a „családi körből is kiüt”. Neki „nincs nyájaskodó mosolya” és „mint kislány sem vegyült soha ugráló, víg gyermekseregbe”. Inkább „ablaksarokba elvonul s elül egész nap szótlanul”. Olgával és velük egykorú társaikkal szemben ő „babát kezébe nem fogott, divatról, városról fecsegve babával nem társalkodott”.
Mindketten eladósorban vannak már. Olga udvarlóját, Lenszkijt vonzza a lány csintalansága, bohósága, kedvessége és sugárzó szemei. De mikor azt látja, hogy Olga „felhevül, s hiú leányarcát láng borítja” miközben Anyeginnel táncol, felteszi magának a kérdést: „Kacér kis fruska volna?” Lenszkijt halála után „nem sokáig siratta Olga”. Férjhez ment ifjan és korán.
Mikor Tatjana találkozott Anyeginnel „a vágytól rég búra vált kedve, már rég hevült s ábrándozott”, „várt, várt a lelke… valakit”. Ez a valaki Anyegin lett. Tatjana „lélek-tüzén életre kelnek regényhősök, regény szerelmek” „s mind egy alakká egyesül, s mind Anyeginná testesül”. Tehát Tatjana nem magába Anyeginba szeret bele, hanem az ábrándba és a képzeletvilágban alkotott képbe. Tatjana „magát hősnőnek képzeli”.
Az Anyeginnek címzett levélben Tatjana annak ellenére, hogy tudja: nem jól és nem helyesen cselekszik, kimondja: „Tied szívem, téged szeret”. Miután ellenállásba ütközött és visszautasították szerelmét, egyedül maradt. Puskin szerint „hervadoz már teste-lelke”.
Puskin leírja, hogy Olgával ellentétben – akit a nagyvárosi élet felé vitt a sors – „Tatjánk orosz volt ösztönében” és a „zord szépségét élvezve, mélyen szerette az orosz telet”. A falusi életmódhoz, az orosz télhez hozzátartozott a népszokás is, melyben Tatjana mélyen hitt.
Évek telnek el, közben Anyegin világot lát, Olga és férje valószínűleg élik nagyvárosi életüket, Tatjanát pedig felvitték Moszkvába és férjhez adták. Az ifjú asszony változik a házas és zajos élettől: „nem kapkodó hölgy s nem beszédes, nem hűvös, nem sikerre éhes”, „arcán nyugodtság van s derű, minden vonása egyszerű”, „bár márványszépség, hódító s mindenkit elkápráztató”, „higgadt és fesztelen”.
Mikor újra találkozik Anyeginnel „a leány, ki vágyott, most újra él, feltámadott”. Anyegin szerelemre lobban Tatjana iránt, s mint évekkel előtte a lány, ő is levélben vallja ezt meg akkor neki. De Tatjana hű urához, s ezt válaszolja a vallomásra: „Szeretem még (mit rejtegessem?) de másnak szánt a sors oda, hűtlenné nem leszek soha”. Ezzel zárul a verses regény. A főhős további élete elvarratlan szál maradt.
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy Olga kedves, vidám, szőke és kék szemű, de elég üres a fejecskéje, érzelmeiben felszínes, könnyelmű. Tatjana viszont valódi hősnő, érzelmei jogáért áttöri a korlátokat, erkölcsileg pedig a nagyvilági Anyegin fölé emelkedik. Az orosz női eszmény egyik korai megtestesítőjét láthatjuk benne.
Kapcsolódó olvasnivalók
A bostoni teadélután
A Bostoni teadélutánnak nevezett 1773. december 16-i bostoni eseménysorozat (angolul Boston Tea Party) az amerikai függetlenségi háború kitörésének közvetlen előzménye volt: indiánnak öltözött telepesek megrohantak három angol hajót a bostoni kikötőben, és teaszállítmányukat a tengerbe szórták.
A Pápa
A pápa a katolikus egyház feje, akinek székhelye a történelem folyamán néhány kivételes időszaktól eltekintve Rómában volt.
Maga a magyar pápa szó (akárcsak a pap és a pópa) a görög pappasz szóból ered, amelynek jelentése „atya” („papa”). Ez a cím illette meg a 4. századig az összes keresztény püspököt is. A keleti egyházszakadás után az ortodox egyházak fejeit már szinte kizárólag a pátriárka címmel illették, és a római egyház vezetője a pápai cím egyedüli viselője lett.
A Trianoni békeszerződésről
Magyarország 1920. június 4-én írta alá Trianon kastélyában az I. világháborút lezáró békét. A Trianoni békeszerződés gazdasági-társadalmi hatásait tekintve a magyar történelem legsúlyosabb tehertétele volt, mely egyaránt sújtott és sújt napjainkban is minden magyar állampolgárt nemzeti, vallási és politikai hovatartozás nélkül.
Középiskolai anyagok
Csokonai Vitéz Mihály - A magánossághoz című versének elemzése
Csokonai ezt a művét Lilla- korszakában írta. Szentimentalista művei közé sorolhatnánk. Tulajdonképpen a magányosságban keres vigaszt, menedéket a viszonzatlan szerelem gyötrelmei elől. Hiszen pont ennek az évnek elején adták férjhez Lillát egy gazdag kereskedőhöz, és így Csokonai minden reményét elvesztette, hogy szerelme valaha is övé legyen. A költő lelkében örvénylő érzések...
Frankenstein, vagy a modern Prométheusz
Keretes regény. A mű az elején és a végén levélregény. Egy Robert Walton nevű tudós, felfedező arról ír leveleiben húgának, Margaretnek, hogyan akarja teljesíteni nagy vállalkozását, hogy eljusson az Északi-sarkra. A felfedező út különböző állomásiról ír naplószerűen. Ír belső és külső küzdelmeiről, melynek árán teljesíteni akarja dicsőségesnek vélt vállalkozását...
Satyricon, 2. rész
A lakomát előre kitalált színjátékok tarkítják. Ilyen a ki nem belezetten vagy kibelezetten megsütött disznó (58.o.), amely az ügyes szakács megbüntetéséhez vezetett majdnem (de ez is csak játékból), de megjutalmazását eredményezte. Ilyen a verekedő vízhordók, akik igazságtételre jönnek be, s vödreikből csigák és osztrigák hullanak ki a közönség megelégedésére. Gazdagsága...
