Arcok > Irodalmi arcképcsarnok > Verseghy Ferenc (1757 - 1822)


Verseghy Ferenc Kishivatalnok családból származott, s hogy anyagi gondok nélkül tanulhasson, a papi pályára lépett. Mint pesti pap, megnyerte a polgárság tetszését már-már egyházellenes szónoklataival. Mikor II. József feloszlatta rendjét, tábori lelkész lett; később lefordított egy egyházellenes francia művet, mire felettesei kolostorba zárták. Innen kiszabadulva végleg a fel­világosodás mellé csatlakozott, lefordította a francia forradalom indulóját, a Marseillaise-t, s terjesztette Martinovics forradalmi kátéját. 1795-ben ezért őt is halálra ítélték, később várfogságra változtatták az ítéletet. Kilenc évig ült börtönben. Szabadulása után nyelvleckéket adott, s egyre inkább elfeledve, elhagyatottan halt meg.

Kapcsolódó olvasnivalók

Kárpátalja bemutatkozik

Kárpátalja vagy Kárpát-Ukrajna (ukránul Закарпатська область, vagyis „Kárpátontúli terület”) Ukrajna nyugati, Magyarországgal, Szlovákiával, Romániával és egy kis szakaszon Lengyelországgal szomszédos régiója. A térség sok tekintetben eltér Ukrajna többi vidékétől. Ez leginkább annak a következménye, hogy bár lakosságának nagy részét a ruszin nemzetiségűek (kárpát-ukrán) teszik ki, a II. világháborúig Kárpátalja Ukrajnától függetlenül fejlődött.

A berlini falról

A berlini fal (németül die Berliner Mauer vagy Die Mauer, azaz a Fal) a Nyugat-Berlint körülvevő határépítmény volt Kelet-Berlin és az NDK területén. 1961 és 1989 között létezett. A hidegháború alatt a kettéosztott Berlin Európa megosztottságának és az elnyomásnak egyik fő szimbólumává vált. 1961. augusztus 13-án szögesdróttal választották el Berlin keleti és nyugati felét. Ezt a szögesdrótot váltotta fel később a betonból épült és védelmi zónákkal határolt fal.

A Benes-dekrétumokról

Két éve a szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Párt kezdeményezésére a szlovák parlament összes pártja (kivéve a Magyar Koalíció Pártját) megszavazta a Benes-dekrétumok sérthetetlenségét. E tény tiltakozást váltott ki uniós, német, osztrák és magyar részről. Cikkünk ehhez az erősen vitatott döntéshez kíván megfelelő történelmi hátteret biztosítani.

Verseghy Ferenc kortársai:

- Batsányi János
- Berzsenyi Dániel
- Bessenyei György
- Csokonai Vitéz Mihály
- Fazekas Mihály
- Kármán József
- Katona József
- Kazinczy Ferenc
- Kölcsey Ferenc
- Vörösmarty Mihály
- Kisfaludy Károly
- Kisfaludy Sándor

Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!