Pszichológia | Tanulmányok, esszék » Tóth József - Agresszió az Interneten

Agresszió @z Interneten Készítette : Tóth József V. pszichológia Bevezetés Manapság már senki sem vitatja, hogy az "információs korszakban" élünk. Emberek tömegével találkozhatunk, akik a számítástechnika rohamos terjedésével és az Internet elérésének és az információszerzés növekvő lehetőségével élnek. Az Internet tehát egyre inkább az életünk integráns részévé kezd válni. Mint minden más emberi tevékenységi mezőben megtalálható benne az emberekre jellemző, szinte összes viselkedésforma, illetve reakció, így nem meglepő, hogy ezek közt szerepel az agresszió is. Előre kell bocsátani, hogy ezek a reakciók sajátos módon jelennek meg, ugyanis nem kis mértékben befolyásolják őket a környezeti tényezők, ebben az esetben a virtuális valóság. Az agresszió a Neten különböző formákban jelenik meg, annak a függvényében, hogy milyen tevékenységet folytat a felhasználó. Természetesen, az alább

felsorolt agresszió formái nem feltétlenül merítik ki a Net-agresszió összes formáját, ezt inkább egy kiindulópontnak kell felfogni az ilyenfajta agresszió klasszifikációjában. Ezek persze nem zárják ki egymást, de nem is járnak együtt mindig, bár valószínűbb, hogy egy-egy alkalommal csak az egyik formáját “műveli” a user, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy máskor ne foglalkozna más “tevékenységgel”. Az agresszió formái a Neten : 1.0 Írásbeli / Verbális 1.1 E-mail 1.2 Chat 2.0 Web oldalak 3.0 Hackerek A Neten viszonylag nehéz meghatározni, hogy mi tartozik a verbális és mi az írott agresszivitáshoz. A beszéd és a hallás mindig a közelinek és a jelennek szól; az írás segítségével viszont olyan emberekhez beszélhetünk, akiket soha nem is láttunk, írja Oswald Spengler, A Nyugat alkonya című történeti művében, és ebben az esetben hatványozottan igaza van, ugyanis csak ritka esetben ismerik egymást a

chattelők a valós világban is. De mi is a "chattelés"? A "chattelés" vagy "csevegés" a számítógép által közvetített kommunikáció (Computer Mediated Communication), az információközlés sajátos formája, amely rendelkezik mind a verbális, mind az írásos kommunikáció tulajdonságaival. Ahogyan Lukács Mariann ezt találóan megfogalmazta, az “írásbeli szóbeliség” korunk jellegzetessége (Lukács, 1998). Igaz, az írott szöveg még megtartja sajátos tulajdonságait, például az állandóságát, így újra visszakereshető, és a megsemmisítése tudatos cselekvést, magát a “Törlés” parancsnak a kiadását vagy a program leállításának a tettét követeli meg. Viszont a stílus, amelyben íródik, hasonlóan nagy mértékű közvetlenséget, intimitást vagy éppen agressziót tartalmazhat, mint az élő beszéd. Nyíri megfogalmazásában az ilyen formában létrejött írott “.üzenetek hemzsegnek a

hibásan induló, inkoherens mondatoktól.” (Nyíri, 1998), ugyanúgy mint a valódi beszédben. Első lépésben tovább kell bontanunk a verbális/írott agresszivitást 1.1 Viszonylag ritkán esik meg, hogy E – mailben élnénk ki a verbális agressziónkat (bár persze, ez is előfordulhat). Erre több ok is van Az egyik az, hogy egy ilyen helyzetben nem biztosított az anonimitásunk (IP cím) és amint ezt a továbbiakban látni fogjuk, ez egy olyan tényező ami nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a (nemcsak verbális) agresszió létrejöjjön. Amint már említettük szerintünk az ilyen fajta agresszió nem rendelkezik különösebb, az Internetre jellemző tulajdonságokkal éppen ezért részletesebb tárgyalásába nem bocsátkozunk. 1.2 Számunkra azonban sokkal érdekesebb az úgynevezett “Chat” (beszélgetős, csati) programok. Az egyik legelterjedtebb közülük az IRC (Internet Relay Chat), ami voltaképpen egy software, amelyet abból a célból

hoztak létre, hogy az emberek közötti információáramlást (“beszélgetést”) biztosítsa. Pap Zoltán tömör, lényegre törő fogalmazásával: “A program full duplex adatátvitelre képes egy adott felhasználó és a többi résztvevő között.” (Pap, 1997). Emellett, lehetőséget ad párhuzamos, szimultán magánbeszélgetésekre is. Alapvetően négyféle státuszt és három féle "op"-ot (ld. később) különböztetünk meg, amelyek hierarchikus viszonyban vannak egymással. Az első szint a sima felhasználói, ahol az embernek csak és kizárólag verbális agresszióra van lehetősége, és ezzel gyakran élnek is az emberek, hiszen e virtuális térben való jelenlétük csak úgynevezett Nickname (becenév) által van reprezentálva. Természetesen bárki (szinte) bármilyen Nicknamet választhat és utána (egy ideig), ha kedve éppen úgy tartja, gátlástalanul szidhat másokat. De csak egy ideig E virtuális térben

ugyanis, a Netikettet - a környezethez alkalmazkodva - specifikus fajta agresszióval igyekeznek betartatni. Az IRC és a hozzá hasonló programok szinte mindegyike rendelkezik úgynevezett “op”-okkal amelyek bizonyos előjogokkal ruházzák fel az embereket. Az első szintű "op" a channel-operator vagy egyszerűen : chanop Ez a kiterjesztés olyan lehetőségekkel ruházza fel az adott felhasználót, hogy kedve szerint meghatározhatja mennyi ember lehet jelen az adott csatornán, vagy akár azt is, hogy ki juthat szóhoz és ki nem. A chanopok szinte teljes mértékben urai az adott csatornának, ezt úgy kell érteni, hogy lehetőségükben van bárkit bármikor eltávolítani az adott csatornáról. Ez az eljárás az adott környezetben "kicking"-ként van emlegetve az angol kick (kirúgás) szóból eredeztetve. A parancs végrehajtása közben bevett szokás, hogy a chanop a kirúgott és a többi felhasználó számára egy gyakran szellemes

kísérő szöveget is mellékel, mintegy feltüntetve az eltávolítás okát, és figyelmeztetve a többieket hogy hasonlóan járhatnak, ha nem tartják be az általa megszabott törvényeket. Az igazi agresszivitás ott kezdődik, amikor egy chanop minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyszerűen kirúg valakit, azért, mert nem tetszik a választott Nickname-je (előítélet?) vagy éppen azért, mert nem tetszett a mondanivalója (demokrácia?). Az ilyen akciónak gyakran az a következménye, hogy a többi chanop közül (mert egyszerre több is lehet jelen, sőt!) valaki védelmébe veszi a "mezei felhasználót" és kirúgja a másik chanopot, akinek természetesen vannak haverjai, akik nem hagyják annyiban a dolgot, és elkezdik kirugdosni először egymást, majd utána mindenkit. Az ilyen fajta erődemonstrációnak, ha pár tizedmásodperc alatt nem áll le magától, általában az a vége, hogy beavatkozik az IRC-operator, vagy egyszerűen:

IRCop. Amint már a név is sejteti, itt valódi rendteremtőről van szó. Ez technikai szempontból tekintve is magasabb funkció, mert míg a chanop a felhasználót vagy a másik chanopot a csatornáról távolíthatja el, addig a IRCop a felhasználó gépére visszanyúlva leállíthatja a csevegő programot, sőt extrém esetben leválaszthatja vagy akár ki is tilthatja egy adott szerverről, és nem utolsó sorban megfoszthatja az embereket a chanop kiterjesztésektől. A legfelsőbb szint mégsem ez, hanem a server-operator. Az ilyen lehetőségekkel ellátott egyén uralja magát a servert és egyben kapcsolatban áll a többi szerverrel is. A legsúlyosabb szankció kirovása is az ő hatáskörébe tartozik. A k-line lehetetlenné teszi az újbóli csatlakozást a serverre, gyakran nemcsak egyre, hanem többre is. Ha valakit k-line-olnak, az szinte azonos a kiközösítéssel. 2.0 Az agresszió további színterei a Web oldalak, pontosabban azoknak a tartalma A Neten

számos kifejezetten agresszívnek mondható honlap található, például olyanok, amelyek "instant" vírust tartalmaznak, amelyeket még a kevés tudással megáldott felhasználó is könnyen tud kezelni. Az ötlet lényege, hogy félkész vírusprogramok szekvenciáit kínálják fel a Net-en, amit mint egy vázat képzelhetünk el, amit aztán már mindenki kedve és ízlése szerint variál, mintegy “mutálja” a számítógépes vírust, ami ennek köszönhetően szinte számtalan altípusban jelenhet meg, ami még a korszerű vírusölő programoknak is nemegyszer komoly gondot tud okozni (hisz milyen jó móka valakinek letörölni az adatállományát, vagy jobb esetben csak a felét, mint ezt az utóbbi évek egyik “legsikeresebb” programocskája a ONE HALF teszi). Ezenkívül számos más agresszívnak tekinthető adatot lehet találni a világhálón a különböző robbanóeszközök gyártási utasításától a fajgyűlöletet szító szövegekig (lásd

pl. a Ku Kux Klan honlapját : wwwkkkcom) 3.0 Az eddigiekben a verbális agresszivitás két modalitását, illetve a Weboldalak és a rajtuk keresztül kevés tudást igénylő tevékenységekből származó erőszakos cselekedeteket tárgyaltuk, mivel ezek a gyakoribbak és mondjuk úgy, könnyebben elkövethetőek. Most viszont az úgynevezett hackereket szeretnénk bemutatni. Ők nagy szaktudással felvértezett Netszörfölők, akik pontosan tudják, hogy mit akarnak, sőt azt is, hogy ezeket a dolgokat hogyan tudják megvalósítani. A hacker kifejezés eredetileg olyan mérnököt, számítógépes szakembert jelölt, aki nem ijedt meg a szakmai kihívásoktól. Mára azonban a szó jelentése jócskán megváltozott: azokat illetik e névvel, akik élvezettel törnek be biztonságosnak vélt számítógépes rendszerekbe, néha csak a mulatság kedvéért, néha egyszerűen a károkozás öröme miatt, de nemritkán komoly haszon reményében. Az ilyen emberek gyakran kergetik

infarktusközeli állapotba az általuk csak “stupid users”-nek (buta felhasználóknak) nevezett laikusokat, akik számára sokszor amúgy is misztikus módon működő masinájuk az indítás után nem úgy viselkedik, ahogy szokott, hála a pajkos kedvű profi “beavatkozásnak”. A hackerek szülőföldjén, az USA-ban 1993-ban rendezték meg a kalózok első találkozóját. Azóta is az évente megrendezésre kerülő Las Vegas-i DefCon összejövetel színvonalát tükrözi a tény, hogy a világ szinte minden tájáról odasereglő “nagyvarázslók” mellett szinte minden magára adó adatvédelmi szakember, sőt az FBI ügynökei is részt vesznek rajta. A találkozón a vélemény- és tapasztalatcsere mellett, számos vetélkedőt tartanak, ahol a cél az adatok megvédése vagy éppen feltörése. Természetesen az igazán “nehézsúlyú” fiúk nem jelennek meg az ilyen nyilvános rendezvényeken. Úgy tűnik, ezek az emberek nem igazán szeretik a

szabályokat, ők a valódi vadnyugat fiai. A maguk útját járják, lázadnak minden szabály és előírás ellen, lételemük az anonimitás, éppen ezért nagyon ritkán vagy csak “beavatott” körökben dicsekszenek “sikereikkel”. Így az egyik rendezvényt is inkább kívülről buherálták meg, olyannyira hogy nemcsak bejutottak a gépbe, hanem törölték is annak az operációs rendszerét, így előidézve annak az összeomlását, aminek a helyreállítását a tekintélyes szürkeállomány koncentráció ellenében is csak két nap múlva tudták megoldani. Ezek után nem nehéz elképzelni, hogy egy bankrendszerben vagy éppen egy ballisztikus rakétákat vezérlő katonai támaszpontban milyen mértékű károkat / pánikot tudnak kelteni. Erre jó példa az Electronic Disturbance Theatre elnevezésű csapat, aki(k?) tavaly mélyen együttérezve a mexikói zapatista lázadókkal betörtek és elfoglalták az államelnök weboldalát, és a frankfurti tőzsde

Internetes szerverét, így kívánva kifejezni az elégedetlenségüket az érvényben levő politikai rendszerrel szemben. Ehhez hasonló, de nem kisebb bravúrt vitt végbe a Legions of the Underground öntevékeny csoport, amikor beférkőztek a Time Warner tévé társaság rendszerébe és üzeneteket jelentettek meg a gyanútlan TV nézők képernyőjén, igaz, akciójuk (legalábbis az üzenetek obszcén jellegéből ítélve) nem volt politikai indíttatású. De mielőtt valaki arra gondolna, hogy az Internet és a magas szaktudás csak rosszra használható, meg kell említenünk, hogy léteznek “nemes” hackerek is, akik a pedofil és a különböző vírusprogramokat tartalmazó weboldalakat törik fel és semmisítik meg. Nagy tévedésbe eshetünk, ha a cyberkriminalitást valami elvont, hazánktól távol eső dolognak képzeljük el. Például, nemrég az egyik budapesti Internet-szolgáltató, a Telnet Kft. felhívást indított a saját weboldalainak

feltörésére. Bár szép számú vállalkozó szellemű kalóz próbálkozott, a védett oldalakra senki sem jutott be. Az ügynek nemcsak presztízs értéke volt, hiszen az imént említett korlátozott felelősségű társaság megspórolta a software biztonsági ellenőrzésére szánt összeget és a sikerrel járó hackernek felajánlott másfélmillió forintot is egyben. Az ok, hogy az ilyen esetekről ritkán hallani az az, hogy a károsított felek, amelyek rendszerint nagy multinacionális cégek, nagyon jól tudják, hogy az ilyen bűncselekményeknél szinte lehetetlen megtalálni az elkövetőt (eddig a világon még csak egyetlen egyszer emeltek vádat számítógépes kalózkodás miatt, egy bizonyos Richard Pryce, 16 éves diák ellen, aki a New Yorki légi támaszpont számítógépes rendszerébe hatolt be) és az ilyen nagyméretű vállatok sokkal többet veszíthetnének a részvényeik árfolyamán, ha kitudódna, hogy gyenge vagy nem kielégítő a

számítógépes kommunikációs rendszerük. Összegezve elmondhatjuk, hogy a virtuális valóság lakói, hasonlóan a valóságosakhoz, rendelkeznek indulatokkal, és ki is élik azokat a számukra elérhető módokon és eszközökkel . Net-et is, mint oly sok minden mást az életben, felhasználhatjuk jó és rossz dolgokra egyaránt. A döntés ugyanúgy mint a valós világban, a mi kezünkben van. Irodalomjegyzék 1. http://wwwrucusruacza/~simone/lingirchtml 2. Oswald Spengler, A Nyugat alkonya 3. Lukács M : Az írásbeli szóbeliség http://www.hvghu/cgi/upfrm/upfrmcgi?main=/new/archivum/archivehtm&id= 4. Nyíri K : Globális társadalom és lokális kultúra a hálózottság korában: http://www.uniworldhu/nyiri/tutzhnhtm 5. Nyíri K : Hálózat : http://wwwuniworldhu/nyiri/tutzhnhtm#Halozat 6. Pap Zoltán : Az IRC : http://homeschbmehu/~pzoli 7. http://wwwkkkcom 8. http://wwwidgnet/crd defcon 78109html