Történelem | Középiskola » A XIX. század uralkodó eszméi

A XIX. század uralkodó eszméi : A pozitivizmus: A késő XIX. század embere hitt a fejlődésben, hiszen a korszakban sorra tűntek el a zsarnoki uralmak, legyőzték a betegségeket, a távolságot, az éhínségeket, az európai társadalmat ekkor már nem rázkódtatták meg nagyobb forradalmak vagy háborúk. Úgy tűnt, a technika fejlődése jólétet biztosít, s megoldja a társadalmi problémákat. A kor uralkodó filozófiai irányzata a pozitivizmus – ’a tények tudománya’ – elvetett a filozófia nagy kérdését, a lét és tudat értelmezését, az idealizmus és materializmus ellentétét. Követői e viták fölé emelkedve nem a tények magyarázatát, hanem leírását tartották feladatuknak, s bíztak a tudomány és a technika további haladásában. Irracionalizmus: A pozitivisták a XIX. századot a fejlődés, a tudomány kiteljesedésének koraként fogták fel Ám mások úgy érezték az ember egy hatalmas gépezet fogaskerekévé vált, melynek

mozgásait már nem ő határozza meg. Az egyént ellenőrizhetetlen, ésszel felfoghatatlan, irracionális erők befolyásolják. A katolikus egyház: A XIX. század végére a keresztény egyházakat számos csapás érte A kultúrharc során megszűnt befolyásuk az oktatás területén A városiasodás átalakította az emberek életmódját A tömegek között terjedő baloldali eszmék zöme közömbös vagy ellenséges volt az egyházzal szemben. A tudomány számos új megállapítását a vallási tételek cáfolataként fogta fel Az egyháznak első válasza a fejleményekre merev elutasítás volt, ez azonban a problémákat még jobban elmélyítette. XIII Leó pápa azonban változtatott a helyzeten Támogatta az új tudományos eredmények és a hitbéli kérdések összehangolását XIII Leó pápa a munkások problémáival foglalkozó egyháziak tevékenységét felkarolta Tevékenysége nyomán kialakult a keresztényszocialista mozgalom. Liberalizmus és

konzervativizmus: A XIX. század két jelentős politikai irányzatának eszmerendszerére is hatottak a századforduló változásai A liberalizmus a XIX század második felében – a polgári átalakulás lezárultával – már nem számított forradalmi eszmének. A liberálisok számára komoly gondot okozott a polgári állam kiépülése. A liberalizmus átalakulóban volt A liberalizmussal szemben a konzervativizmus megerősödött Megújult a társadalmi feszültségek enyhítését a kisemberek érdekeit védő állami szociálpolitikával kívánták megoldani Nacionalizmus: A nacionalizmus kötődése a liberalizmushoz lazult. A nacionalizmus erőszakosabbá vált: a soknemzetiségű államok többségi népei elnyomták a nemzetiségi törekvéseket. Az idegen államok uralma alatt élő nemzetiségek pedig egyre erőszakosabban törekedtek az irredenta megvalósítására. A nagyhatalmi nacionalizmus erői nyíltan, a felsőbbrendűség nevében követeltek maguknak

nagyobb tért: a oroszok a pánszlávizmus alapján a Balkánt, a németek a pángermánizmusra hivatkozva Közép-Európát, a francia revansizmus Elszászt és Lotharingiát, az angolok szinte az egész világot. 1 Revizionizmus: Nyugat-Európában megváltozott a helyzet: az életkörülmények javultak, s az általános szavazati jog és a szociális követelések lassan megvalósultak. A munkásmozgalmon belül megerősödött az az irányzat, amely a változó viszonyokhoz kívánta igazítani a marxizmust, vagyis revízió alá kívánta venni azt. Eduard Bernstein volt, aki a proletárdiktatúra helyett demokratikus szocializmust, a társadalmi tulajdon helyett vegyes tulajdont, az erőszakos forradalom helyett békés átmenetet képzel el. Az Internacionálén belül három irányzat bontakozott ki: a revizionisták, a forradalmi marxisták és a kettőjük között helyet foglaló ún. centralisták Az internacionálé elítélte a revizionizmust. Anarchizmus: A

századfordulón felerősödtek az anarchista irányzatok. Az anarchisták a bajok legfőbb forrását a szabadságjogokat korlátozó államban látták Az anarchizmus a szocialista mozgalmakkal együtt haladt, de mivel elítélte a proletárdiktatúrát az Internacionálé kizárta csoportjaikat. Az embereket nem az anarchisták elvei, hanem gyakorlata: a terrorizmus döbbentette meg. Az anarchisták a jövendő szabadság nevében bombákat robbantottak, ismert személyeket gyilkoltak meg. A forradalmi ideológia – a bolsevizmus: Míg Nyugat- és Közép-Európában a gazdasági fejlődés jólétet és a politikai jogok kiterjedését hozta, addig Oroszországban a cárizmus diktatúrája alatt az emberek többsége, így a létrejövő nagyipari munkásság is nyomorban élt. Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártban (OSZDMP) jelentős erőt képviseltek a forradalmi marxisták. Bár a párton belül a centralisták túlsúlyban voltak, a forradalmi szárny Lenin

vezetésével az 1903-as és 1904-es kongresszuson ügyesen taktikázva többséget szerzett (innen a forradalmiak bolsevik=többségi elnevezése, míg valójában többségben lévő centralistákat mensevikeknek, kissebségnek nevezték. 2