Tartalmi kivonat
11 EURÓPAI IDÕ 2007 / 25 Történelem, tudomány, irodalom, mûvészet Chavez-t.' Az elsõ kettõt végrehajtották Mondta, hogy majd barlangokban keresnek valakit, akit sosem találnak meg Ebben a terror elleni háborúban nincsenek igazán ellenség! ek. És nem is lehet megnyerni És az emberek szabadságjogait is folyamatosan el lehet venni. De mondom: 'hogyan gyõzitek meg az embereket, hogy ez a háború igazi?' Azt mondta, hogy majd a médiák meggyõzik õket. Csak folyton emnéz Mert kevesebb, mint 3 százalékuk olvas könyveket, kevesebb, mint legetni kell, beszélni róla és az emberek elhiszik Volt ugye 1913, ami (folytatás a 2. oldalról) 15 százalék olvas újságot. Mert az igazság számunkra az, amit ezen a hazugság volt, aztán 9/11 is hazugság, ez miatt jött Irak, ami megint "csövön" láthatnak. Már egy egész generáció nem ismer mást, csak ami hazugság, aztán jön majd Irán Az egyiket követi a másik Erre kérdeztem
ezen a "csövön" kijön. Ez a "csõ" a végsõ megváltás Ez a "csõ" csinál vagy tõle: 'de mi ennek az értelme? Nincs pénzed, hatalmad? Mi lesz az emtöröl el elnököket, pápákat, kormányfõket, ez a "csõ" a legnagyobb hat- berekkel?' Azt mondta erre, miért érdekelnek az emberek, törõdjek a Az USA hivatalosan 1964-ben deklarált háborút Vietnám ellen, két alom az istentelen világban. És mi van akkor, ha rossz kezekbe kerül? családommal amerikai romboló megtámadását követõen az észak-vietnámi partoknál. Akkor egy vállalat kontrollálja majd a legnagyobb propaganda gépezetet De hát mi a végsõ célotok ezzel? - kérdeztem. Az, hogy mindenkibe Ez volt a Tonkin öbölbeli incidens. Ezt követõen jött a csapatmozgósítás és és ki fogja tudni, milyen szar hagyja el ezt a "csövet" belekerüljön az RFID chip. Minden rajta lesz, még a pénzünk is azon lesz, a háború. Egy probléma van
csupán Az amerikai rombolóhajók elleni vietTehát hallgassanak rám A televízió nem az igazság A televízió egy és ha valaki az ellen protestál amit csinálunk, vagy ellenszegül az námi támadás sosem történt meg. Egy elõre megrendezett esemény volt vidámpark, egy cirkusz, karnevál, utazó akrobaták, mesélõk, táncosok, akaratunknak, akkor kikapcsoljuk azt a chipet" a háborúba való belépés érdekében. énekesek, show sztárok, elõadók, focisták. Ez az unalomûzõ ipar De önök Így van, mikrochip. 2005-ben a kongresszus a bevándorlási törvény és McNamara külügyminiszter késõbb azt mondta, hogy "a Tonkin öböl- ott ülnek nap nap után, éjszakánként, életkortól, bõrszíntõl függetlenül azt a terror elleni háború keretében elfogadta a "Valódi ID-ea" törvényt. 2008beli incidens 'tévedés' volt" Számos tiszt és bennfentes mondta el azóta, gondolva, hogy az a valóságos, amit ott látnak és a
saját életük a valótlan ra kötelezõ lesz magadnál tartanod ezt a szövetségi kártyát, rajta szeméhogy színjáték volt csupán Egy teljes hazugság Persze a belépést Csinálja azt, amit a "csõ" mutat öltözzön úgy, mint a "csõben", egye azt, lyes adataiddal De ez csak egy átmeneti lépés, késõbb a kártyába az RFID követõen jött a biznisz. amit a csõben, nevelje a gyereket chipet rakják majd, mely 1966 októberében Johnson elnök eltörli a szovjetekkel kereskedelmi úgy, ahogy a "csõben", gondorádiófrekvenciás jelet ad ki, így korlátot tudva, hogy a szovjetek az észak vietnámi utánpótlások 60 száza- lkodjon mint a "csõben". Ez követni tudják minden mozgásolékát adják. Rockefeller pedig a Szovjetunióban segítette azon szovjet tömegõrület! Maguk mániákusok dat. Ha ez fantasztikusnak gyárakat, melyek a vietnámi háborúba gyártották az utánpótlást. A kon- Az Istenért, maguk a
valóság, mi hangzik, akkor jó tudnod, hogy ez fliktus kétoldali finanszírozása azonban csak az egyik dolog. pedig az illúzió!!!" a chip már minden egyes új 1985-ben feloldották a vietnámi "hadviselési szabályok" titkosságát. A háttérben állók nagyon nem amerikai útlevélben benne van. Ezek szabályozták, hogy mit tehettek és mit nem az amerikai katonai erõk szeretnék, ha létrejönne egy A legutolsó lépés a chip beüla háborúban. Benne olyan õrültségekkel, hogy vietnámi légvédelmi állások józan, jól informált közönség, tetése a testbe és már most maaddig nem bombázhatók, amíg nem tudni biztosan, hogy teljesen mely képes a kritikai gondonipulálják a tömegeket, hogy mûködõképesek. Nem üldözhetõ az ellenség Laosz vagy Kambodzsa viet- lkodásra Ezért hozták létre a elfogadják ezt a beültetést. námi határain belülre. És a legérdekesebb: stratégiai célok addig nem tá- hazug Zeitgeis-t (korszellem) A
".egy floridai család önként madhatók, amíg azt nem hagyja jóvá magas rangú katonai vezetõ. Ennek vallást, a tömegtájékoztatást, ezt jelentkezett, hogy õk legyenek az köszönhetõen a vietnámiak óriási veszteségeket okoztak az amerikai az oktatást. Egy elzárt naiv kis új nagyszerû világ elsõ chip beülhaderõnek. Ezért tartott olyan sokáig a háború A vietnámi háborút sosem buborékban akarnak tartani és tetett emberei." volt szabad megnyerni. Csak fenntartani 58 ezer amerikai és 3 millió viet- piszok jól csinálják ".9/11 után nagyon aggasznámi halott 2005-ben az USA, Kanada és tani kezdett a családom biztonsáDe hol is tartunk most? 9/11 volt a kezdete annak a mocskos tervnek, Mexikó között létrejött egy ga." mely a törekvõ elit érdekeit szolgálja, hasonlóan a Lousitania, Perl Harbor megállapodás. Ezt nem jelentet"nem bánnám, ha valamit és a Tonken öböl incidensekhez. Sõt az az igazság, hogy ha nem
lenne ték be, a kongresszus sem tárbeültetnének a karomba, hogy megrendezett, éppen akkor lenne kivételes eset, amely nem illeszkedik a gyalta. A megállapodás célja azonosítsanak." korábbi színjátékok sorába. Azt a célt szolgálta, hogy jogtalan háborút három ország összeolvasztása a határok eltörlésével egyetlen entitássá Végül mindenki egy monitorozott, kontrollált hálózat része lenne, ahol kezdhessünk Afganisztán és Irak ellen. Ez lenne az Észak-Amerikai Unió. De vajon nem miért hallottunk errõl ed- minden cselekedeted dokumentált, ha pedig nem tetszik amit csinálsz, De 9/11 még egy másik háborút is elhozott: A háborút Te ellened. A dig? Csak egyetlen riporter vette a bátorságot ahhoz, hogy beszámoljon kikapcsolják a chip-edet, vagyis kizárnak a társadalomból és mindenbõl, Patriot törvényt, a Nemzetvédelmi törvényt, a katonai bíróságok törvényét errõl. amihez a chipre szükség van. Ez a jövõkép Egy
centralizált gazdaság, joés más törvényeket, melyekkel lerombolják a polgári szabadságjogokat és ".A Bush kormányzat nyitott határokkal kapcsolatos döntése és orszá- goktól megfosztott, megfigyelt emberek És a legmegdöbbentõbb: senki azon képességeinket, melyek segítségével szembe tudnánk szállni azzal gunk bevándorlási politikájának semmibe vétele most került napvilágra. sem kényszeríti az emberekre ezeket Maguk az emberek fogják követelami ránk vár Jelenleg az agymosott emberek nem igazán tudják, hogy Bush elnök aláírt egy formális megállapodást, mely véget vet az Egyesült ni A manipuláció megvakította az embereket, nem látják a valóságot USA-ban házainkat elõzetes figyelmeztetés nélkül kutathatják át úgy, hogy Államoknak. És erre sem a kongresszustól, sem a polgároktól nem kapott Évezredek óta megy ez. A vallás, a patriotizmus, fajok, gazdagság, osotthon sem kell lennünk Letartóztathatnak bármi nemû
vádemelés nélkül, felhatalmazást" ztályok és minden más megkülönböztetõ jegy, azt szolgálja, hogy kontrolügyvédet sem fogadhatunk fel, sõt meg is kínozhatnak. Mindehhez ele"Még csak nem is hallottunk róla Már megint megcsinálták Néhányan lálja a társadalmat és néhányak kezében összpontosítsák a hatalmat Oszd gendõ, hogy feltételezzék rólunk, hogy terroristák vagyunk. a felsõbb körökbõl, az emberek meg nem is tudnak róla semmit." - CNN meg és uralkodj! (DIVIDE AND COQUER) Ez a modell Amíg az emberek Ha érzékeltetni akarjuk mi folyik az országban, lássuk, miként ismétli Ez nem valami kereskedelmi megállapodás. Ez a három ország szuv- különbözõnek látják magukat másoknál, addig rabszolgák is maradnak Az meg magát a történelem. 1933 februárjában Hitler megrendezett egy tá- erenitásának teljes feladása, mely egy új fizetési eszközt is létrehoz, az árnyékban magbújó emberek tudják ezt és azt is,
hogy ha rájövünk az madást és leégette a német parlamentet, a Reichstag-ot és ezt a kom- Amerót. igazságra, a természettel való igaz kapcsolatunkra és személyes erõnk munista terroristákra fogta. Hamarosan ".azt hiszem a dollárra összpontosítók nagyságára, akkor az egész kitalált Zeitgeist romokba dõl majd, mint a elfogadták a "felhatalmazási törvény"-t, most az Amerót is követni fogják, egy kártyavár. ami teljesen eltörölte a német alkotmányolyan dolog, amirõl senki sem beszél de bi* ban leírt szabadságjogokat. Hitler zonyára óriási hatással lesz az amerikaiak, Az egész rendszer amiben élünk, azt táplálja belénk, hogy gyengék megelõzõ háborúkba kezdett a német polkanadaiak és mexikóiak életére. Az Ameró vagyunk, hogy a társadalmunk gonosz, de ezen nem változtathatunk, stb gárok védelmében, a nemzet biztonságáaz újonnan javasolt észak amerikai stb. nak fenntartásáért. közösség új pénze, az
Európai Unióhoz haAz egész egy nagy hazugság. Erõsek, csodálatosak, kivételesek "Létezik a gonosz, mely ezen nagyszerû sonló határ nélküli közösségben. Az vagyunk Nincs ok arra, hogy ne értsük meg kik vagyunk valójában és hogy nemzet férfijait, asszonyait, gyerekeit amerikai és a kanadai dollárt és a mexikói hová tartunk. Nincs rá ok, hogy ne értsük meg, hogy mind különlegesen fenyegeti. Lépéseket kell tennünk biztonsápezót cseréli le" erõs teremtmények vagyunk. gunk érdekében." - George Bushhelyett Ezzel a megállapodással az amerikai Az elsõ 30 évem azzal töltöttem, hogy legyek valaki. Hogy jó legyek Adolf Hitler. alkotmány lényegében túlhaladottá válik. valamiben Teniszben, az iskolában a jegyeim Mindent ebbõl a perspekA Gestapo létrehozásakor mondott Azt gondolnánk, hogy egy ilyen hír minden tívából láttam, lenni akartam valaki. Aztán pedig rájöttem, hogy nem jó beszéde: "A kommunizmus és
támogató újság címoldalára felkerülne. De azok, akik játék ez Az az igazi, ha rájövök ki is vagyok valójában szervezeteik nem feddhetik el a lényeget." e mögött a terv mögött állnak, éppen azok, * "Ellenségeink a terrorista hálózatok és a akik a médiákat is kezükben tartják. Nem A mi kultúránkban arra képeznek ki minket, hogy kijöjjenek a személyes mögöttük álló kormányok." - George Bush beszélnek olyasmirõl, amirõl nem kell tud- különbözõségeink. Ránézünk a másikra és látjuk, hogy õ butább, öregebb, Ideje felébrednünk. A hatalom birtokonunk Az amerikai unió ugyanaz, mint az fiatalabb, gazdagabb, szegényebb Dimenzionális megkülönböztetéseket sai mindent megtesznek, hogy féleurópai, az afrikai vagy hamarosan az ázsi- teszünk. Kategorizálunk és úgy is kezeljük a másikat Így másokat tõlünk revezessenek minket. A valóság percepai unió lesz És mindegyik mögött ugyana- különbözõnek látunk
ciója, különösen a politikai arénában nem zok az emberek állnak. És amikor eljön az Az igazán érdekes amikor együtt vagyunk és látjuk, hogy valójában az embereké, hanem rájuk erõszakolt idõ, ezek az uniók is összeolvadnak. nem is különbözünk. Megértjük, hogy ugyanaz van bennünk és nincsen anélkül, hogy tudnának róla. Például az emElhozva azt, amiért már 60 éve küz- más, csak olyan van, hogy egyforma Nem Richard Albertnek születtem, berek azt hiszik, hogy az iraki helyzet rossz, denek, a világkormányt (ONE WORLD hanem egy emberi lénynek. Késõbb tanultam meg ezt a ki vagyok, mi mivel a vallási erõszak nem akar véget érni. GOVERNMENT). vagyok, jó vagyok-e, törtetõ vagyok-e dolgot. "Amikor a szeretet hatalma De az emberek nem veszik észre, hogy Irak destabilizálása éppen a kor"Létre kell hoznunk a világkormányt, tetszik vagy sem. Az egyetlen legyõzi a hatalom szeretetét, akkor lesz béke" - Jimi Hendrix mány
mögött álló emberek érdeke. "Ezt a háborút fenn kell tartani! Így a kérdés, hogy egyetértéssel hozzuk létre vagy pedig leigázással" - Paul A régi faji, szexuális és vallási sovinizmus már nem mûködik, ahogyan régiót meg lehet osztani, az olajat megtartani, a katonai megrendelések Warburg, külkapcsolatok tanácsa, a jegybank létrehozója. az elvakult nacionalizmus sem. Egy új tudatosság alakul ki, mely a földet folyamatosak és állandó katonai bázisokat lehet létrehozni, ezzel újabb ola"Köszönjük a Washington Post, a New York Times, a Time magazin és egyetlen organizmusnak látja és rájövünk, hogy egy magával háborúzó orjországok elleni háborút kezdeményezni, például Irán vagy Szíria ellen." más nagyszerû lapok vezetõinek a 40 évnyi diszkréciót. Lehetetlen lett vol- ganizmus halálra ítélt Annak bizonyítékaként, hogy a destabilizáció teljes mértékben na világterveink megvalósítása, ha azok Bill
Hicks ezzel fejezte be mûsorait: szándékos, íme egy példa: 2005-ben két brit S.AS katonát tartóztatott le napvilágot láttak volna az évek során A "Az élet olyan, mint egy menet a vidámaz iraki rendõrség, miután araboknak álcázva magukat civilekre világ mára jobban felkészült a világkorparkban. Amikor rajta ülünk, azt hisszük lövöldöztek. Miután a baszrai börtönbe zárták õket, a britek kérték a kia- mány létrehozására Egy intellektuális elit igazi, ennyire erõs az agyunk. Megyünk datást, amit megtagadott az iraki kormány. Ezután a brit tankok behatoltak és világbankárok nemzetek feletti szuvfel és le, körbe és körbe, szép színes, a börtönbe és erõvel szabadították ki a katonákat. "Ha le akarsz rombolni erenitása sokkal kívánatosabb, mint a konagyon hangos és egy darabig szórakozegy területet, hogyan teszed? Lebombázod, ami nem túl hatékony, vagy rábbi évszázadok nemzeti öntató Néhányan régóta
ülnek rajta és pedig megpróbálod elérni, hogy egymást öljék az emberek, tönkretéve meghatározása." - David Rockefeller kérdezni kezdik: Ez most igazi, vagy csak saját lakóhelyeiket, farmjaikat. Pontosan ezt tették Meg kell õket osztani, külügyi tanács egy menet? Aztán vannak, akik újra jönügynökökkel segíteni mindkét oldalt és majd õk legyilkolják egymást." "Egy bank, egy hadsereg, egy közponnek, emlékeznek és azt mondják: Ne agVannak, akik ezt már megértették, látják, hogy azok, akik birodalmakat ti hatalom. De ha bármit is tanulhattunk gódj, sose félj, ez csak egy menet. És mi építettek a múltban, ezt úgy csinálták, hogy manipulálták azokat, akiket a történelembõl, az az, hogy a hatalom megöljük ezeket az embereket. meg akartak hódítani. És vajon miért zúdul ránk a média, miközben korrupt Az abszolút hatalom pedig abKussoljál, egy csomót költöttem erre a Amerikában az oktatási rendszer tovább
butítja a tanulókat, miután az szolút korrupt." - Lord Acton - angol menetre! amerikai kormány átvette a közoktatást és támogatja az iskolákat? Amiért történész. Nézd meg az izgalmamat, a nagy a kormány fizet, azt meg is kapja. Amikor megnézzük a kormány által fiEz Aron Russeau, filmrendezõ és volt bankszámlámat, a családomat, ezeknek nanszírozott oktatási rendszereket, látjuk, hogy milyen tanulók lépnek ki az politikus, mellette Nicolas Rockefeller, a muszáj igaznak lennie. Pedig csak egy intézmények kapuin és rájövünk, hogy nem ezt akarhatta a kormány. Tehát banki és üzleti dinasztia egyik sarja A menet. meg kellene változtatnia. De nem teszi Mert a kormány éppen azt kapja, köztük lévõ barátságnak Aron vetett És mi mindig megöljük ezeket az emamit megrendelt. Nem akarják, hogy gyermekeink mûveltek legyenek béget, miután megtudta a Rockefellerek bereket. Észrevették már? Hagyjuk a déNem akarják, hogy sokat
gondolkodjunk ambícióit. "egy nap felhívott egy nõ és monokat elszabadulni. De nem számít Ezért válik társadalmunk és a világ annyira szórakoztatás, a médiák, a kérdezte, hogy akarok-e találkozni az Mert ez csak egy menet. És bár mikor televízió, a vidámparkok, drogok, alkohol és minden olyan dolog rabjává, egyik Rockefellerrel. Persze! - mondtam Aztán barátokká váltunk, sok- meg tudjuk változtatni Csak választás kérdése Nem kell megdolgozni amely az emberi agyat szórakoztatja. Így nem okozunk problémát a fontos mindent elmondott Egy este felhívott, mondta, hogy 'lesz egy esemény érte, küzdeni érte, félretenni miatta, nem kerül pénzbe Csak egy választás embereknek a gondolkodásunkkal. Fel kellene kelnünk és észrevennünk, Erik, és utána megyünk Afganisztánba, miénk lesz a Kaszpi tengerhez kérdése, most azonnal hogy mások irányítják az életünket és nem is tudunk róla. vezetõ csövek, aztán jön Irak és
miénk lesz az olaja és így bázisaink A félelem vagy a szeretet között." "Nagy bajban vagyunk! Mert önök és 62 millió amerikai most engem lesznek a közép keleten. Aztán majd jön Venezuela, hogy megdöntsük Forradalom.Most Bepillantás a Világkormány mûködésébe Vietnám