Történelem | Középiskola » Kis Anna - Luxemburgi Zsigmond uralkodása

Luxemburgi Zsigmond uralkodása (Kis Anna) I. 1 Trónra kerülése a, Származás, körülmények b, I. (Nagy) Lajos után 3 lehetőség (jelölt) c, Koronázások II. 1 Belpolitikája a, Bárói segítség a trónra kerüléshez b, Harc a bárói ligák ellen c, Egyházi intézkedései d, Városfejlődés e, Sárkányos rend f, Pénzügyi nehézségek 2. Külpolitikája a, Német, cseh, magyar királyként és német-római császárként b, Nyugati politika - háború Velencével (1411-1413) - német király - konstanzi zsinat (1414-1418) - nyugati egyházszakadás - cseh trón elfoglalása - német-római császár c, A török és balkáni politika - 1389: I. rigómezei csata - 1396: Nikápoly - telekkatonaság - végvárrendszer 3. Az 1437-es erdélyi felkelés 4. Utolsó évei III. 1 Történelmi jelentősége Luxemburgi Zsigmond Közép-Európa egyik legjelentősebb uralkodójának, IV. Károly (13461378) német-római császárnak volt a kisebbik fia A Luxemburg grófja

címet viselő család felemelkedését Zsigmond dédapjának, Henriknek köszönhette, aki VII. Henrik (1308-1313) néven német király, majd német-római császár lett, és pozícióját kihasználva, a Přemysl-ház kihalását követően saját fiának, Jánosnak adományozta a cseh királyi címet. János fia, IV Károly 1346-tól viselte a cseh és a német királyi, 1355-től a német-római császári címet, négy házasságából nyolc gyermeke született. Vencel, az elsőszülött fiú 1361-ben, Zsigmond 1368 február 14-én jött a világra. Az apai trón örököse Vencel volt, Zsigmond az 1373-ban megszerzett brandenburgi választófejedelemséget kapta. Hogy Zsigmond Vencellel egyenrangú örökségben részesüljön, arról IV. Károly dinasztikus házasság útján igyekezett gondoskodni: kisebbik fiának feleségül kérte Nagy Lajos magyar és lengyel király egyik leányát, Máriát. Az eljegyzésre Nagyszombatban, 1379-ben került sor. A 11 é ves Zsigmond a

magyar nyelv és szokások elsajátítása érdekében Magyarországon maradt, neveltetéséről is a magyar udvarban gondoskodtak. Lajos király 1382-ben tette véglegessé azt a d öntését, hogy mindkét országát Mária és Zsigmond örökölje, szeptemberben bekövetkező halála után azonban Zsigmond számára kedvezőtlenül alakultak az események. 1382. szeptember 10-én, negyvenévi uralkodás után, fiúörökös nélkül meghalt Nagy Lajos (13421382) király Ezzel kihal az Anjou-ház férfiága, ami a báróknak vitára ad okot az új király személyét illetően, bár I. Lajos még életében meghagyta, hogy leánya, Mária örökölje mind a lengyel, mind a magyar trónt. Máriát, 1382 s zeptember 11-én magyar királlyá koronázták, a lengyel trónra két évig tartó huzavona után a kisebbik leány, Hedvig került. Azonban a hatalmat Mária nevében az anyakirálynő, Erzsébet és legfőbb bizalmasa, Garai Miklós nádor gyakorolta. Az utódlás

kérdésében a magyar „közvélemény” teljes mértékben megosztott volt. Bárói érdekcsoportok szerveződtek, amik ligákat hoztak létre (liga: A bárók alkalmi jelleggel szerveződött érdekszövetsége). A bárók három pártba tömörültek, s mind a három pártnak megvolt a maga jelöltje. Garai Miklós nádor és Erzsébet anyakirályné jelöltje Orleans-i Lajos volt; Lajos és Mária diplomáciai úton házasságot is kötöttek. A Lackfiak Mária vőlegényét, Luxemburgi Zsigmondot támogatták. A délvidéki horváti család II Anjou vagy Kis Károly nápolyi királyt akarták a trónra. Kis Károly elfogadta a meghívást és szeptember 12-én partra is szállt Dalmáciában és elindult Budára. Eközben Zsigmond elfoglalta ÉszaknyugatMagyarországot, és fegyverrel kikényszerítette esküvőjét Mária királynővel (akit csak pár hónappal korábban házasítottak öszze az orléans-i herceggel). A kétségbeejtő helyzetben lévő királynők az év

végére országgyűlést hívtak össze Budára, az összegyűlt tömeg azonban lemondásukat és Kis Károly megkoronázását követelte. Erre december 31.-én Fehérvárott a királynők jelenlétében II Károly néven magyar királlyá koronázták Kis Károlyt. Uralkodása azonban csak 39 napig tartott: február 7-én Erzsébet és Garai tervei szerint merényletet követtek el ellene, s ebben meg is halt. A merénylet hírére az ország déli részén Horváti János macsói bán vezetésével lázadás tört ki. Hogy a mozgalom kiszélesedését meggátolják, a királynők a helyszínre utaztak, azonban július 25.-én a Horvátiak serege rátámadt a királynők kíséretére. Garait megölték, a királynőket pedig foglyul ejtették Országtanács jött létre az országnagyokból az uralkodó nélkül maradt ország vezetésére. Zsigmond elérkezetnek látta az időt arra, hogy átvegye a hatalmat, ezért felvette a „Magyarország kapitánya” címet, és serege

élén a királynők kiszabadítására a Délvidékre indult. Azonban Erzsébet királynét 1387 januárjában megfojtották, és Mária júniusban kiszabadult börtönéből. De Luxemburgi Zsigmondot 1387. március 31-én Magyarország királyává koronázták Zsigmond a bárók egyik ligájának segítségével jutott a trónhoz, akik trónra jutását egy szerződés teljesítéséhez kötötték, melyszerint minden tisztséget a liga tagjai viselnek, valamint ezek örökösei, továbbá a ligatagok kényszeríthetik Zsigmondot ígéretei megtartására, és a nádor pedig Lackfi István lesz. A bárókat természetesen meg kell jutalmaznia, aminek a királyi birtokok látják nagy kárát. Trónra lépésekor Zsigmond még a királyi várak 44%-val rendelkezett, addig 1396-ra már csak a várak 21%-val. A liga tagjait természetesen első hely illette meg a királyi tanácsban, és ott is tovább osztozkodtak a jövedelmező tisztségeken. Zsigmond az uralkodása elején a

bárók irányítása, befolyása alatt állt, de 10 é v alatt sok szempontból megerősödött. Hogy függetleníthesse magát a báróktól, elkezdte kiépíteni saját támogatói körét. Híveivel töltötte be az állam főhivatalait Megbízható emberei közül többen idegenek voltak, mint például a lengyel Stiborci Stibor erdélyi vajda, Ozorai Pipo (eredeti nevén Filippo Scolari) a király tehetséges hadvezére és Cillei Hermann, Zsigmond főtanácsadója. A magyarok előtt is nyitva állt az emelkedés útja. Ekkor alapozták meg családjuk hatalmát a Báthoryak, a Rozgonyiak és a Tallóciak. Zsigmond Garai Miklósról sem feledkezett meg, őt nádorrá nevezi ki. A király ezzel stabil támogatókhoz jutott A külföldi jövevények és a köznemesek látványos és gyors emelkedését egyre kevésbé tűrte a magyar nemesség. 1401-ben már az egész liga szembefordult vele. 1401 április 28-án letartóztatták a királyt, de Garai Miklós hősiesen túszul adta

magát a királyért cserébe. A trónjára visszakerült uralkodó még szorosabbra fűzte kapcsolatait a híveivel, és létrejön a királyhű bárokat tömörítő Garai-Cillei liga. 1405-ben pedig – miután Mária egy lovasbalesetben még 1395-ben meghalt – feleségül vette Cillei Borbálát. A bárói ellenzék 1042 végén még egyszer kísérletett tett uralma felszámolásár, azonban ez nem értek el semmi eredményt s ezután már Zsigmond hatalmát itthon nem fenyegette senki és semmi. Zsigmond a helyzete megszilárdítása érdekében a magyar egyházat, elsősorban, mint anyagi forrást igyekezett a királyi hatalom szolgálatába állítani. 1404-ben meghozza a P lacentum Regium (királyi tetszvényjog) rendeletét, melyszerint pápai bullák csak királyi engedéllyel terjeszthetőek, valamint a Vatikán nem avatkozik bele a magyarországi egyház dolgaiba. Ez azt jelenti, hogy Zsigmondé a főkegyúri jog, vagyis a főpapok kinevezéséhez királyi jóváhagyás

kell, ezáltal nem minden egyházi tisztség kerül betöltésére, ezeknek a jövedelmei Zsigmondot gazdagítják. A 14. század gazdasági fejlődése a városok, különösen a szabad királyi városok számának és lélekszámának növekedését eredményezte. Ebben az időben még kevés szabad királyi város volt, mint pl. Buda, Pozsony, Bártfa, Eperjes, Kassa, a városfejlődés viszont önmagához képest jelentős volt Magyarországon. Mivel a városok lakossága elkötelezetten támogatta Zsigmondot, nagy szerepük volt a politikai stabilizációban, hiszen egyikük sem akart főúri függés alá kerülni, vagy kiváltságaikat elveszíteni. Az uralkodó növelte a fallal körülvett városok számát, kedvezett a városok kereskedelmének, elrendelte a súly- és mértékrendszer egységesítését. 1405-ben a király városi dekrétumokat bocsátott ki, ezek a törvények a városok és polgárságuk pozícióit erősítette; egyebek közt szentesítette a városok

jogát a lakosaik feletti önálló ítélkezése, bíráit pallosjoggal ruházta fel. Az 1435-ben tartott rendi gyűlésen már a negyedik rend, a polgárság is képviseltethette magát. 1408-ban Zsigmond és felesége, Cillei Borbála létrehozza a Sárkányos Rend Társaságát a királyhű liga megerősítésére. Ebben 24 bá rói család vett részt, akik helyet kaptak a királyi tanácsban, és emellett birtokokat is kaptak, ami által a királyi birtokok csökkentek, és erősödött a nemesi vármegyerendszer. A társaságnak politikai jellege is volt, amennyiben támogatták Zsigmond külpolitikai törekvéseit, a trónutódlási elképzeléseit, és jelentett még egy törökellenes szövetséget is. Zsigmond állandó pénzügyi nehézségekkel küzdött, ami miatt többször rontotta a pénzt. Dalmáciai városokat adott el Velencének (1409), é s 1412-ben elzálogosította a s zepességi városokat Lőcse központtal Lengyelország felé, ezeket majd csak Mária

Terézia juttatja vissza Magyarországnak. Luxemburgi Zsigmond külpolitikája eltért az Árpádok és az Anjouk hagyományos északi-keleti törekvéseitől. 1410-ben német, 1419-ben cseh királlyá választották, 1433-ban pedig Rómában német-római császárrá koronázták és magyar királyként 1387-1437 között uralkodott. Fél évszázad alatt szilárd királyi hatalmat épített ki, megszervezte a török elleni védelmet, megoldotta a nagy nyugati egyházszakadást és hosszú küzdelmekben leszerelte a huszitákat is. Zsigmond 1403 ut áni külpolitikája nagyjából a következő szakaszokra bontható: a boszniai háborúk (1404-1410), az első velencei háború (1411-1413), a konstanzi zsinat (1414-1418), a huszitakérdés (1420-1436) és ezzel párhuzamosan a déli határ problémája (1426-1428), az egyházi reform és a császárkoronázás kérdése (1430-1434), valamint a cseh trón elfoglalása (1436-1437). Az egyetlen súlyos területi veszteség, amely

Magyarországot Zsigmond alatt érte, Dalmácia elvesztése volt. Velence 1390-s évekre kezdett magához térni az I Lajostól elszenvedett vereségektől. Nagyarányú terjeszkedésbe kezdett Dalmácia megszerzése (pontosabban visszaszerzése) ennek az új, terejeszkedő velencei politikának volt egyik láncszeme. Az első magyar-velencei összecsapás (1411-1413) a köztársaság javára dőlt el. Zsigmond 1413 áprilisára kénytelen volt öt évre fegyverszünetett kötni és Velence foglalásait tudomásul venni. 1418-ban kiújult a háború, de ekkor Zsigmond már beletörődött Dalmácia elvesztésébe, és nem tett komolyabb kísérletet jogai megvédésére. 1410. szeptember 20-án három német választófejedelem német királlyá választotta őt és 1411 júliusában pedig mind a hét választófejedelem csatlakozott a döntéshez (mainzi-, trieri, kölni érsek, cseh király, rajnai palotagróf, szász herceg, brandenburgi őrgróf). Zsigmond ettől fogva nem csupán

Magyarország királya volt, hanem Német-római birodalom uralkodója is. Mind a pápai szék, mind a kereszténység egésze évtizedek óta súlyos válságban volt. 1378-ban kettős pápaválasztásra került sor, az egyik pápa Rómában, a másik Avignonban rendezte be udvarát. 1409-ben a bíborosok egy csoportja azzal próbált véget vetni ennek, hogy Pisába „egyetemes” zsinatot hívott össze, ezen megfosztotta mindkét pápát méltóságától, és helyettük egy harmadikat választott meg, ez nem volt egyetemes. 1414-18 között a konstanzi zsinattal foglalkozott, ő volt az összehívója és szervezője. Céljai: - nagy nyugati egyházszakadás (3 pápa egyszerre) megszüntetése; - egyházi reform; - eretnekmozgalmak letörése, visszaszorítása. Eredményei: - 1415-ben elítélték máglyán Husz Jánost; - 1417-ben a letett 3 pápa helyett 1 újat, V. Mártont választották; - szabályozták a pápaválasztások és a zsinatok rendjét 1419-ben meghalt

Zsigmond bátyja, IV. Vencel A cseh trónt ő örökölte A trónt mégsem tudta elfoglalni, mert 1420-ban kitört a huszita felkelés, amely során Zsigmondot súlyos vereségek érték. Végül kiegyezett a kelyhesekkel (1433), majd 1434-ben Lipanynál legyőzte a táboritákat 1436-ban egyezett meg a cseh rendekkel, akik elfogadták uralkodójuknak. 1431. augusztusában, Milánóban megkoronáztatja magát Zsigmond a lombard (itáliai) koronával 1433. május 21-én vonul be Rómába, ahol IV Jenő pápa tíz nappal később fejére helyezte a császári koronát. Ugyanakkor június 4-én megkötötte a békét Velencével, s ezzel Dalmácia végleg elveszett a magyar korona számára. 1389-ben az első rigómezei csatában I. Bajazid (1389-1402) döntő győzelmet aratott a szerb fejedelmen és szövetségesein, 1394-ben pedig saját vazallusát nevezte ki havasalföldi vajdává. Ezek által Magyarország közvetlen szomszédja lett az Oszmán birodalomnak. Ennek főként a

Szerémség, a Bánát és Erdély látta kárát az állandósuló török betöréseknek. Zsigmond régi szokás szerint már 1390-től megtorló hadjáratokat vezetett Szerbiába, amelynek eredményeként néhány várat visszafoglalt, de nem sikerült Bajaziddal megütköznie. 1395-ben követeket küldöt a nyugateurópai udvarokba, hogy egy nagy sereggel megtámadja a törököket Tervét a pápa is támogatta, s keresztes hadjáratot hirdetett. Ennek eredményeként nagyszámú francia nehézlovas érkezett hazánkba, mert a százéves háború éppen szünetelt. 1396 a ugusztusában Zsigmond megindult a törökök ellen, és szeptemberben Nikápoly váránál megütköztek a szultán derékhadával. A franciák magabiztosak ("ha leszakad az ég, azt is fenntartjuk lándzsáinkkal") voltak, de nem ismerték a török harcmodort és felállást. Ezért nem a magyarok által javasolt szpáhik és a janicsárok ellen indultak meg, hanem egy egyrohamos támadással akartak

győzni. Ez a kísérlet csúfosan megbukott, s az egész keresztény sereg odaveszett a vezérekkel együtt, vagy fogságba estek; Zsigmond is csak néhány kísérőjével menekült meg. Zsigmond levonta a kudarctanulságát: hazai erőkre, mégpedig széles körű katonai mozgósítással létrehozott hadseregre kell támaszkodni. Ennek érdekében 1397-ben összehívta a temesvári országgyűlést, amelyen döntöttek az ún. telekkatonaság felállításáról A törvény szerint a birtokosok minden húsz jobbágy után kötelesek voltak egy könnyű hadifelszerelésű lovas íjászt kiállítani. A terv egyrészt meghaladta az ország teherbíró képességét (ezt mutatja, hogy míg 1397ben 20 t elek után, addig 1435-ben már csak 33 t elek után akartak kiállítani egy lovas katonát) Másrészt az urak többsége továbbra sem volt hajlandó nagyobb áldozatot hozni a védelem érdekében. Szerencsére erre még nem volt különösebben szükség, mert a török erejét és

figyelmét a nála is nagyobb hódító: a Mongol Birodalom kötötte le. 1402-ben, az ankarai csatában a törökök döntő vereséget szenvedtek a mongol Timur Lenk fejedelmtől. Maga a szultán, I Bajazid is fogságba esett. És a birodalomnak kb 10 é vre volt szüksége ahhoz, hogy kiheverje az ankarai vereséget. A válság következtében meglazultak azok a szálak, amelyek a balkáni fejedelmeket addig az oszmánokhoz fűzték. Ez lehetőséget nyújtott Zsigmondnak arra, hogy a fenyegetett határon a védekezés új módszerét alakítsa ki. A módszer abban állt, hogy a magyar király minden eszközzel igyekezett függőségébe vonni és magához láncolni a szomszédos balkáni uralkodókat. Ezt Zsigmond magyarországi birtokadómányozással akarta elérni, s ezáltal megbízható szövetségesekre szert tenni, s cserébe annyit kért, hogy ütközőállamok módjára ők fogják fel a török támadások erejét. 1403 ut án ezek a szempontok vezérelték Zsigmond déli

politikáját Az ütközőállam mintája Szerbia lett. Élén Lazarevic Istvánnal, aki 1402 óta a despota címet viselte Erdélyben a havasalföldi román fejedelemség volt. Itt Mircse, havasalföld uralkodója 1395 ót a Zsigmond vazalussa volt, de 1418-ban bekövkezett halála után belháború tört ki a magyar és a török orientáció hívei között. Boszniának is ütközőállami szerep jutott, azonban Boszniában nem volt központi hatalom, amellyel tartós szövetségi viszonyt lehetett volna kiépíteni. Zsigmond 1405 és 1410 között öt hadjáratott vezetett Bosznia meghódítására, de csak annyi sikert ért el, hogy a Szávától délre fekvő (észak-boszniai) területek egy része magyar uralom alá került. Az oszmán támadások 1413 után újrakezdődtek. 1414-től török seregek portyáztak Szlavóniában 1427 óta egymást érték Erdélyben a török betörések. 1427-ben meghal Lazarevic István Utóda Brankovics György lesz. Azonban Galambóc vára

török kézre kerül, s ezzel a magyar királyság szomszédos lesz az Oszmán Birodalommal. Zsigmond tárgyalásokba kezd a N émet Lovagrenddel, hogy vállalják magukra a Szörény és Haram végvárak védelmét. De 1432-ben súlyos vereséget szenvednek. Zsigmond 1429 é s 1437 köz ött fokozatosan egy kézben összpontosította a Szörénytől az Adriáig terjedő végvárrendszert, és fenntartására mind rendes, mind rendkívüli királyi jövedelmeket kötött le. (Ennek az élére a Tallóciakat nevezte ki) Az 1430-as években az is előfordult, hogy a jobbágyok pénzét nem fogadták el a dézsma fejében. Aztán mikor újra jobb pénzt vertek, visszamenőleg egy összegben követeltek mindent, mint például Lépes György erdélyi püspök. Aki nem akart vagy nem tudott fizetni arra kimondták az egyházi átkot. (Magyarországon is tért hódítottak a huszita tanok A pápa Marchiai Jakabot küldte Magyarországra a az eretnekek felkutatására. Sokan megijedtek és

térdet-fejet hajtottak De itt-ott ellenállásra is akadt példa. Annál többször, minél inkább nőtt a parasztok kínja és kötelezettsége) Az erdélyi jobbágyok zúgolódtak. Hozzájuk csatlakoztak a románok is A földesúri elnyomás és az inkvizíció parasztfelkelést robbantott ki 1437 tavaszán. A mozgalom középpontja Kolozs és Zsolnok-Doboka vármegye volt. A felkelést kisnemesek, falusi parasztbírók és polgári elemek irányították Vezetőjük Budai Nagy Antal volt. A felkelők oldalára állt Kolozsvár is Júliusban Dés mellett a paraszti csapatok győzelmet arattak uraik fölött. Ezután született meg a kolozsmonostori egyezmény. Majd a parasztok zöme hazatért A nemesség azonban szeptemberben szövetséget kötött a székelyek és szászok vezető rétegével. A szerződés kimondta, hogy a három rendi nemzet: a magyar nemesség, a székely előkelők, a szász patríciusok kölcsönösen támogatják egymást belső és külső ellenség, vagyis

a magyar és román jobbágyok, valamint a török ellen Szövetségük a kápolnai unió évszázadokon át fennmaradt, és lerakta Erdély politikai szervezetének alapját. A döntő ütközet Kolozsvár és Kolozsmonostor határában volt, amit a nemesek nyertek meg, s ezáltal véget is ért a felkelés. 1435. márciusi pozsonyi országgyűlésen Zsigmond törvénybe iktatta az igazságszolgáltatás reformjáról szóló dekrétumát és kibocsátotta a hadszervezet reformját tárgyaló rendeletét is. 1437 december 9.-én Znojmóban halt meg Német, magyar, cseh királyként és német-római császárként Európa legtekintélyesebb uralkodója volt. Birodalma központját Budán rendezte be, amelyet európai hírű királyi rezidenciává fejlesztett. A palotaegyüttesnek – amely mára elpusztult – annak idején a csodájára jártak Így elmondhatjuk, hogy ebben az időben, bizonyos értelemben Buda volt Európa központja, ahol császárokat, királyokat, fejedelmeket

fogadtak. A német birodalmi gyűlést, először a történelem folyamán, a Német-római Birodalom határain kívül, Pozsonyban hívta össze. Zsigmond kora fordulópontot jelent Magyarország külpolitikai helyzetében: az eddigi regionális nagyhatalom a törökök megjelenése által a fenyegetettség állapotába jutott, s a sikertelen hadjáratok után világossá vált mindenki számára, hogy Magyarország védekező helyzetbe került. A birtokszerkezetben végbement változások a hatásukat egészen 1848-ig éreztették: ekkor kezdett kialakulni az a nagybirtokos réteg, amely a későbbiekben az országot irányította. Eddig a királyi udvar volt a kultúra centruma, ettől kezdve a főúri udvarok hasonló mértékben alakították az ország kultúráját és politikáját. Mindent egybevéve azonban konszolidációja sikere után Zsigmond hatalma szilárd volt. Bizonyos vélemények szerint (pl Engel Pál) I Mátyás is Zsigmond példáját igyekezett követni.

Reformpárti volt, s ez egy újfajta gondolkodásmódból fakadt: az intézményekhez, a rendszerekhez hozzá lehet nyúlni, át lehet alakítani, s ettől az intézmény jobbá is lehet. Ez a gondolat teljesen új volt a korában, hiszen eddig a vezérelv az volt, hogy ami régi, az a jó, nem szabad hozzányúlni