|
Dátum: 2024. március 14. 00:10:02. Forrás : Wikipedia |
A Cerberus hadművelet (németül: Unternehmen Cerberus) a második világháború azon áttörési kísérletének volt a fedőneve, mely során a német haditengerészet (Kriegsmarine) néhány kisebb hajója, valamint a Scharnhorst, a Gneisenau és a Prinz Eugen csatacirkálók megpróbáltak kitörni Brest kikötőjéből, majd németországi kikötőkbe jutni a La Manche csatornán keresztül. A hadművelet elnevezése utalás Kerberoszra, a görög mitológiában az alvilág kapuját őrző háromfejű kutyára.
1942. február 11-én éjjel 21:15 a hajók elhagyták Brestet és több mint tizenkét órán keresztül észrevétlenül haladtak, majd megérkeztek a Doveri-szoroshoz. A Brit Királyi Légierő (Royal Air Force), a Tengerészeti Légi Haderő (Fleet Air Arm) és a parti tüzérség támadásainak ellenére minden hajó elérte végcélját február 13-ra. A hadműveletet "Csatornafutam" néven is emlegetik.
A Scharnhorst csatacirkáló
A német terv
A Scharnhorst és a Gneisenau 1941. március 22-én érkezett meg Brest-be az Atlanti-óceánon történő portyázásuk után. A Prinz Eugen 1941. június 1-jén futott be Brest kikötőjébe, miután részt vett a Rheinübung hadműveletben. Brest-ben a hajókat megjavították és feltöltötték, bár gyakran voltak célpontjai ellenséges légitámadásoknak. Mivel Hitler meg volt győződve arról hogy Norvégiát a Szövetségesek inváziója fenyegeti, elrendelte, hogy a Kriegsmarine hívja haza a hajókat a németországi kikötőkbe. A berlini admiralitás jobbnak tartotta a Dánia-szoroson való átkelést, de fontolóra vették a sokkal rövidebbb, ugyanakkor sokkal veszélyesebb La Manche csatornán át vezető útvonalat is.
A dilemmát a Führer gyorsan megoldotta, ugyanis a La Manche csatornát választotta útvonalnak és a Párizsban lévő német Nyugati Tengerészeti Parancsnokság hozzá is látott a flotta átszállításának tervezéséhez. Bár a hadműveletet a Brest Csoportot irányító Otto Ciliax altengernagy irányította, a Nyugati Tengerészeti Parancsnokság, melyet Alfred Saalwächter tengernagy vezetett, volt felelős a tervek kidolgozásáért.
Miután Hitler elrendelte a hadműveletet, megindult az aknátlanítás, a radarzavaró állomások felállítása, a német tengeralattjárók meteorológiai adatokat küldtek, néhány romboló Brest és a csatorna közé vonult, hogy biztosítsa a menekülési útvonalat. Ezenkívül az ász pilóta, Adolf Galland ezredes is részt vett a Scharnhorst-on zajló tervezési gyűléseken, ahol biztosította az útvonal légifedezetét.
Ciliax altengernagy, aki személy szerint kételkedett a Cerberus hadművelet sikerében, problémákkal küzdött. Óriási hajói nem voltak már azok a tökéletes harcigépezetek, mint egykoron, és nem is néztek már ki úgy. Amíg Brestben tartózkodtak, számos szakembert máshova vezényeltek. Ettől függetlenül a morál jó volt a hajókon; nem történtek szabotázsakciók a bresti kikötőben, és a legénység szabadon kimehetett a szárazföldre. A barátságtalan lakosok hamar gyanakodni kezdtek hogy a hajó kifutni készül. A németek hogy félrevezessék a franciákat (és rajtuk keresztül a briteket), egy dél-atlanti utazásnak állították be az utat. Gyorsan terjedtek a városban a pletykák, miszerint a németek trópusi sisakokat és „trópusi használatra” feliratú olajoshordókat pakoltak a fedélzetre.
A britek válasza
A brit parancsnok, Bertram Ramsay, a Királyi Hadiengerészet (Royal Navy) altengernagyja, kirendelt hat, torpedóval felszerelt rombolót, amiknek négyórás készenlétben kellett volna állniuk a Temze torkolatánál, de azok nem voltak ott. Igaz, tartózkodott három Hunt-osztályú kísérőhajó, de azok nem voltak felszerelve torpedóval, így nem jelentettek nagy veszélyt a németek óriási hajóira, a Dover-ban és Ramsgate-ben lévő 32 darab motoros torpedónaszád pedig el volt foglalva a németek hasonló hajóival. A Királyi Légierő és a brit Tengerészeti Légi Haderő és a Királyi Légierő Bombázóparancsnokságának gépei pedig különböző okokból képtelenek voltak hatékony támogatást nyújtani a német hajók ellen.
A szembenálló felek
A britek arra számítottak, hogy a németek úgy időzítik a csatorna legveszélyesebb pontján, a Dover és Calais közt lévő szoroson való átkelést (ebben a szorosban a német hajóknak a brit parti lövegek hatósugarán belül kellett mozogni), hogy azt éjjel tudják végrehajtani. Ezzel szemben a németek sokkal fontosabbnak tartották, hogy kihasználják a meglepetés erejét, ezért éjjel hagyták el Brest kikötőjét, így tizenkét órán keresztül észrevétlenül hajózhattak a szoros felé. A britek nem számítottak erre a vakmerő német akcióra. A brit Tengerészeti Légi Haderő felderítőgépei az éjszakai őrjárat során nem észlelték, hogy a német hajók elhagyták Brestet, ugyanis radarjaik nem működtek megfelelően. Az első gyanús jel a Királyi Légierő egyik radarkezelőjétől jött, aki szokatlanul nagy német légi-aktivitást észlelt a La Manche csatorna felett. A hajókat elsőként a Királyi Légierő Vadászerők főparancsnokságának két Spitfire vadászgépe vette észre, de szigorú parancsuk volt, hogy nem törhetik meg a rádiócsendet (valamint nem volt parancsuk a hajók keresésére), így nem jelenthették a hajók jelenlétét a feletteseiknek, egészen földetérésükig.
Királyi Légierő Vadászerők főparancsnoksága nem számított arra hogy német hajókat észlel a La Manche csatornán, ezért értékes időt vesztettek el, amíg a látottak jelentése végigért a parancsnoki-láncon, és eljutott a Királyi Légierő Bombázóparancsnokságáig. A motoros torpedónaszádok és a Tengerészeti Légi Haderő hat darab Fairey Swordfish típusú torpedóbombázó repülőgépének összehangolatlan támadásának nem sikerült kárt okozni a német hajókban. Ennek ellenére a támadó Swordfish-ek legénységének bátorságát, akik meghaltak a támadás során, mindkét fél megjegyezte. Ramsey később így írt róluk: „Véleményem szerint ennek a hat Swordfish repülőgépnek a hősies bevetése az egyik legjobb példa az önfeláldozásra és a háborúban való kötelességtudatra, amit valaha is láttam”. A német Cilliax altengernagy pedig a következőket mondta: „A maroknyi elavult gép pilótáinak bátorsága túltett minden más cselekedeten azon a napon”.
A Királyi Légierő Bombázóparancsnokságának válasza késedelmes volt és csak 39 bombázót vetettek be a 242-ből hogy találják meg és bombázzák a hajókat, de egy bomba sem találta el a célt. A bombázók mellett a Királyi Légierő Vadászerők főparancsnokságának 398 Spitfire és Hurricane vadászgépét is bevetették 1942. február 12-én. Mindent összevetve 675 brit repülőgép (398 vadászgép, 242 bombázó és 35 a parti parancsnokság Hudsonjai és Beaufortjai közül) emelkedett a magasba, hogy megtalálja és megtámadja a német hajókat.
1942. február 12-én délben a csatornára néző parti lövegek akcióba léptek. A Déli Előföld-ön (South Foreland) lévő üteg újonnan felszerelt K-típusú radarja talált rá a Brest Csoport hajóira, amik éppen a csatornán hajóztak Cap Gris Nez felé.
12:19-kor az első lövés is eldördült. Mivel a maximális látótáv mindössze öt mérföld volt, sem szemmel, sem radarral nem lehetett észlelni, hogy a lövedék célt ért-e. A K-típusú radar csippanásai viszont tisztán jelezték a hajók cikk-cakkban történő mozgását, ezért teljes tüzérségi sortűz kezdődött, amiben nem figyeltek a találatok pontosságára. A 30 csomóval haladó német hajókra 33 löveg tüzelt amíg ki nem értek az ütegek lőtávolságából, de egyetlen lövedék sem találta el azokat.
A hat régi romboló és a négy újabb típusú Hunt-osztályú kísérőhajó, Ramsey legnagyobb meglepetésére, nem volt a helyén. Ahelyett, hogy a bázison állomásoztak volna, a hajók az Északi-tengeren lőgyakorlatoztak. Később elindultak délre, hogy elfogják az ellenséges hajókat, de mire odaértek már csak egy torpedósorozatra volt idejük, de azok közül is mind célt tévesztett. A németek ellentüze viszont komoly sérüléseket okozott az egyik brit rombolón, a HMS Worcester-en.
A Prinz Eugen csatacirkáló
Végkimenetel
1942. február 13-án délelőtt Ciliax altengernagy üzenetet küldött Saalwächter tengernagynak Párizsba, a következő tartalommal: „Kötelességem jelenteni, hogy a Cerberus hadműveletet sikeresen végrehajtottuk.”
A brit szolgálatoknak (Királyi Haditengerészet, Királyi Légierő és a Hadsereg) nem sikerült megállítani a Brest Csoport hajóit, mielőtt elérték a biztonságos német vizeket, ezen kívül pedig számos sérülést szenvedett egy rombolójuk és 42 repülőgépet elveszítettek. A németeknek sem sikerült sérülésmentesen átjutniuk a szoroson. A Scharnhorst két aknának nekiment Flushing-nál és Ameland-nál, de végül biztonságban megérkezett Wilhelmshaven-ba 1942. február 13-án. A Gneisenau is egy aknának ment neki Terschelling-nél, de folytatta útját a „szerencsés hajóval”, a sértetlen Prinz Eugen-nel. Végül mindkét hajó kiköthetett 9:30-kor Brunsbüttel-nél. A Jaguar és a T.13 nevű torpedónaszád megsérült a bombák repeszei, és a géppuskatűz által. A német légierő, a Luftwaffe 17 vadászgépet vesztett a hajók védelme közben.
A következő napon egész Németország a hőstettnek örvendett, de a hajók tisztjei és legénysége túl fáradt volt, hogy részt vegyen a mulatságokban.
Britanniában a hangulat komorabb volt. A The Times így írt az esetről: „Ciliax altengernagynak sikerült, ami Medina Sidonia hercegnek nem. Semmi nem sértette meg jobban a tengeri hatalmunk becsületét a tizenhetedik század óta. [...] Ez a Királyi Haditengerészet azon legendájának végét jelenti, miszerint soha nem jutott át ellenséges hadiflotta a csatornán háború idején.”
Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!
Kapcsolódó olvasnivalók
A Turán magyar harckocsicsalád
Cikkünkben a magyar gyártású Turán harckocsicsalád három tagját mutatjuk be. Mindhárom tankot a második világháború alatt készítették, néhány száz darabos tételben. A Skoda-licenszre épülő Turán sorozat utolsó változata a Turán III. volt, ami a Weiss Manfréd Műveket ért bombatámadások miatt nem készülhetett el.
Fidel Castro élete és Kuba történeteMai cikkünk Kuba fordulatos történetét mutatja be, melynek szerves részeként kitérünk Fidel Castro életútjára. Kuba egy karibi szigetország, területéhez Kuba szigetén túl – mely a Nagy-Antillák legnagyobb tagja – hozzátartozik még 1600 kisebb szárazulat is, amelyek közül méretével kiemelkedik a Pinos-sziget. Az egykori spanyol gyarmat ma a legnépesebb karibi ország, egyben a világ egyik utolsó szocialista berendezkedésű állama.
A természetjárás történeteEnnek leggyakoribb módja a gyalogos túrázás, de ide tartoznak a vizitúrák, sítúrák és más, fizikai igénybevétellel járó, csoportos, nem egyszer versenyként lebonyolított túrák is. A társadalom egy fontos célja az, hogy természeti környezetünket megóvjuk, ezért a természetjárás fontos része a fiatalok, illetve a természetbe vágyók oktatása.
Kapcsolódó doksik- A magyar szociálpolitika története az I. világháborútól a rendszerváltásig / 2009, 18 oldal
- Az amerikai függetlenségi háború / 2010, 2 oldal
- A második világháború / 2005, 17 oldal
- Dr. Jókay-Ihász Miklós - Észrevételek némely, a háborúval kapcsolatos fontos és országos jelentőségű, közérdekű kérdések köréből, második csoport / 1914, 11 oldal
- Tóth Zoltán - II. világháborús filmek a propaganda tükrében / 2010, 61 oldal
Értékelések
Nincs még értékelés. Legyél Te az első!
I. Ulászló (lengyelül: Władysław III Warneńczyk) 1424. október 10-én született Krakkóban. Jagelló-házból származó magyar király, III. Ulászló néven pedig lengyel király. Apja II. Ulászló lengyel király, anyja pedig II. Ulászló negyedik felesége, Holszányi Zsófia volt. [1]Apja Ulászló születése után, azonnal lépéseket tett fia trónöröklésének biztosítása
