Oktatás | Felsőoktatás » Hunfalvi Mária - Eötvös József és az 1868-as népoktatási törvény

Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Művelődésszervező Szak Művelődéstörténeti házi dolgozat Eötvös József és az 1868-as népoktatási törvény Készítette: Hunfalvi Mária Levelező tagozat I. évfolyam 2004. április 11 I. Bevezetés Dolgozatommal a XIX. század egyik kiemelkedő alakjának szeretnék emléket állítani, bemutatva munkásságát és elért sikereit az oktatásügy terén. Az író, politikus Eötvös József miniszteri tevékenységének bemutatása – itt elsősorban a népoktatási törvény megalkotása – mutat rá, milyen társadalmi alapfeltételek hiányoztak egy európai szintű Magyarország létrejöttéhez a XIX. században, mekkora előrelépést jelentett a társadalmi, kulturális fejlődésben munkássága. II. Előzmények Az elemi iskolák szinte kizárólag az egyházak kezén maradtak, tananyaguk nagyobbára a vallásoktatásra terjedt ki, az írás-olvasás csak másodlagos maradt, a számolás pedig szinte teljesen

kimaradt az oktatás rendszeréből. A tanító az egyháztól függött, a legtöbb helyen egyúttal jegyző és kántor is volt, a tanítást másodlagos ügyként kezelte. Közömbössége az oktatás iránt a képzetlensége és műveletlensége magyarázza, a képesítés megszerzése nem volt kötelező és ha akarta volna sem tudta volna megszerezni, hiszen nem voltak tanítóképző iskolák. A kiegyezést követő időszakban a hazai és az idegen tőke beáramlásával megkezdődött a termelő erők fejlődése. Ez maga után vonta, hogy az eddigi feudális típusú termelést végző munkás tudása nem elégítette ki az új típusú termelési igényt. A hatékony termeléshez elengedhetetlen volt, hogy a dolgozók rendelkezzenek az új munkafeltételek között szükséges technikai ismeretekkel. Elérkezett az idő egy új korszerű oktatásügyi törvény bevezetésére. Ezt a feladatot Eötvös József az Andrássy Gyula vezette kormány Vallási és Közoktatásügyi

minisztere vállalta magára. III. Eötvös József élete és munkássága 1813-ban született Budán, előkelő nagybirtokos szülők gyermekeként. Családja főnemesi rangot is biztosított számára. Liberális szellemét és műveltségét német származású édesanyától örökölte. Öntudatra ébredéséhez nagyban hozzájárult az, hogy a kor szokásaitól eltérően nem magániskolába, hanem nyilvános iskolába járt. Viszonylag korán elvégezte az egyetemet a bölcsészeti és jogi karon és az 1830. évi júliusi forradalom nagy lelkesedéssel töltötte el. A belpolitikával az 1832-36 évi országgyűlésen kezdett megismerkedni, ahol törvénygyakorlatát végezte ügyvédi vizsgájához. Külföldön tett látogatásai során kapcsolatba került a nyugati polgári eszmékkel. Ekkor döbbent rá, hogy a reformkor küzdelmeiben kell lehetőséget keresnie eszméi megvalósításához. Politikai munkássága mellett igen jelentősek irodalmi

alkotásai is. Pályáját műfordítóként kezdte el, Viktor Hugo munkáit ültette át magyarra. De maradandót alkotott vígjátékaival (Házasulók), drámáival (Bosszú) és prózai írásműveivel (A falu jegyzője) is. Életében döntő változást hozott az 1848. március 15-i pesti forradalom győzelme Részvételét a minisztériumban eddigi pályafutása és közéleti szereplése feltétlenül indokolta. Az első felelős kormányban a vallás- és közoktatásügyi miniszter posztját töltötte be. Kizárólag a művelődésre, különösen a közoktatásügyre összpontosította figyelmét. Legelső teendője a minisztérium megalapozása volt. Le kellett fektetni az ügyosztály pontos feladatait, kötelességeit. Leglényegesebb feladatának már ekkor is az egyházi és az állami oktatás különválasztását, az oktatás technikai hátterének fejlesztését, a népi iskolák felállítását, az oktatók szakmai fejlesztését, a kötelező népoktatás

bevezetését tartotta. Az 1848-as évben tett legnagyobb hatású törvényrendelete az 1848. évi XIX Törvénycikk, amely az egyetemi oktatást volt hivatott rendezni. Kimondta az oktatás és a tanulás szabadságát. Az egyetemeket a Bécstől függetlenül intézkedő közoktatásügyi minisztérium hatáskörébe vonta. Liberális nézeteire vall, hogy három hittudományi kart készült felállítani a pesti egyetemen: egyet a római katolikusoknak, egyet a protestánsoknak és egyet a görögkeletiek számára. Világosan látta, hogy a polgárosodás számára elengedhetetlen, hogy magyarul beszélő értelmiségieket képezzenek az egyetemeken és a tudományokat magyar nyelven műveljék. Törvényjavaslata az elemi oktatás céljából azt tartalmazta, hogy az elsődleges cél a gyermek beavatása a tudomány első elemeibe. Kimondja, hogy az államnak kell gondoskodnia arról, hogy „minden helységben s népes pusztákon tanintézetek legyenek”. 1 A törvényjavaslat

a népoktatás legfőbb elveit volt hivatva leszögezni, részletekbe nem bocsátkozott, de az alapkérdéseket már ekkor megfogalmazták. 1 1848. júliusi törvényjavaslat az elemi oktatásról 2§ Felkai László: Eötvös József Közoktatásügyi tevékenysége 83. p Akadémiai kiadó, Budapest 1979 Tervei közé tartozott a gazdasági tanintézetek létesítése, a rajzoktatás fejlesztése, új tanügyi folyóirat kiadatása és új egységes tanterv megalkotása. Sajnos a forradalom leverése miatt ezekre már nem maradt idő. A megtorlás éveiben külföldön tartózkodott A Bach rendszer bukása újra felélesztette a reményt, így Eötvös ismét a közélet felé fordult, és 1865-től aktívan részt vett a kiegyezés előkészítésében. A kiegyezés létrejötte után ismét megadatott számára az esély elképzelései megvalósításához, újból megkapta a vallás és közoktatásügyi minisztérium vezetését, melyet az 1871-ben bekövetkezett haláláig

látott el. IV. Népoktatási törvény Valamivel könnyebb feladata volt, mint 48-ban, hiszen a forradalom leverését követő új típusú abszolutizmus a népoktatás fejlődéséhez is hozzájárult. A Habsburg Birodalom nem nézte tétlenül az ország elmaradott oktatási formáját és szigorú intézkedések mellett sikerült elérnie a népiskolák számának emelkedését, sőt az iskolába járó tankötelesek arány is elérte a 70%-ot. Hibája viszont az volt, hogy anyagilag nem támogatta a népiskolákat ezért az senki számára nem volt ingyenes. Eötvös József az egész magyar közoktatás gyökeres átformálását tűzte ki célul, de elképzeléseiben elsőbbséget a népoktatás ügye élvezett. Számolt a megváltozott történelmi társadalmi helyzettel és a már meglévő felekezeti iskolákra építi a népiskolák rendszerét. Tisztában van azzal, hogy az államhatalom túlzott befolyása káros lehet a szabadelvű oktatásra. Az állam befolyását

közvetve próbálta érvényre juttatni. Elsősorban az iskolaszékek felállításával, melyek ellenőrzési köre a későbbiekben a felekezeti, egyházi tanintézményekre is kiterjedt. Az iskolaszék kilenctagú testület, melyben helyet kap a helybeli lelkész és a tanító, valamint a helység lakosainak képviselői. Feladata a községi népiskola felügyelete Az iskolaszék választotta a tanítót, és felügyelt az iskolai munkásra. Ellenőrizte a törvény betartását, a tandíj beszedését, a mulasztások igazolását; rendelkezett az iskolaépület javíttatásáról, taneszköz-beszerzésről; képviselői jelen voltak a vizsgákon, döntöttek a tanító és a szülők közötti vitás kérdésekben stb. 2 2 Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet III. 130 p JGYTF Kiadó Szeged, 1993 Már 1868-ban tankönyvbizottságot hozott létre, felkérte a kor híres irodalmárait egy új korszerű tankönyv megírására, de mellettük bárki

pályázhatott kéziratával. Ezek a tankönyvek számos kiadást értek meg és nemzetiségi nyelvekre lefordítva még 1910-ig használták őket. 1869-ben javasolta az első állami népiskolai tanterv létrehozását az elemi ismeretek gyakorlati alkalmazására az első négy osztályban. Az új népiskolai törvényjavaslat 1868. június 23-án került a képviselőház elé és hosszas tanácskozást követően december 15-én szentesítették. Alaptétele a tankötelezettség, melyet a 6-12 életévig terjedt és teljesítését a törvény szigorúan szankcionálta. Ezt ellenpontozta a tanszabadság és a tanítás szabadsága, mely magában foglalta a magántanulást és a különböző nyilvános intézetek közötti szabad választás lehetőségét. A tanítás szabadsága azt jelentette, hogy minden vallás egyenrangúnak számít és a tanterv keretein belül az oktatás gyakorlata szabadon választható. A törvény szintén tartalmazta az iskolaállítás és

fenntartás szabadságát, mely szerint bármely hitfelekezet, polgári közösség, az állam, továbbá az egyes állampolgárok is szabadon alapíthatnak iskolát – szabályozott feltételek mellett. Az egyéni szabadságjogok előremutató törvényi garanciáját jelentette, hogy az országban élő nemzetiségek anyanyelvű oktatást kaphattak. A törvény megalkotta az egységes népoktatási rendszer intézménytípusait: elemi és felső népiskola, polgári iskola, tanító és tanítónő képezde. Erre épülhetett a későbbiekben a középiskola, a szakoktatás és a felsőoktatás reformja. A hatosztályos elemi népiskola után a 12. életévüket betöltött gyermekeknek „ismétlőiskolába” kellett járniuk. Ez télen hetente 5, nyáron 2 napos tanítási hetet jelentet A községekben (5000 fő feletti lakos esetén) felsőbb népiskolát kellett létrehozniuk. A nagyobb községekben ez a polgári iskolával helyettesítették. Itt a fiúk 6, a lányok 4 éves

oktatásban részesültek. A törvény fő hiányossága, hogy a tankötelezettség nem párosult tandíjmentességgel, bár az igazoltan szegények kérhettek felmentést a tandíjfizetés alól, de ezzel nem sokan éltek. Az törvény az oktatás tartalmát tekintve is megfelelt a kor új követelményeinek. A következő tantárgyakat kellett tanítani az elemi oktatás keretében: „hit- és erkölcstan, anyanyelvi irálytan és irodalom; ahol a tanítási nyelv nem magyar, ott a magyar nyelv; ahol a tanítási nyelv magyar, ott a harmadik évfolyamon kezdve a német nyelv; számvetés, kiterjesztve a polgári politikai számvetésig; mértan; hazai és egyetemes földrajz és történelem, természetrajz, természettan és vegytan (tekintettel az iparra, kereskedésre és gazdaságra); mezei gazdaság vagy ipartan, tekintettel a község és vidéke szükségére; statisztika; köz- magán és váltójog alapvonalai; könyvvitel; rajz a mértannal összhangzatba véve, és

szépírás; ének; test- és fegyvergyakorlat.” 3 Körültekintően meghatározza a modernizáció elengedhetetlen tárgyi feltételeit, előírta az iskola épületére, berendezésére, felszerelésére és a taneszközökre vonatkozó követelményeket. A személyi feltételeket is megszabta: egy tanítóra legfeljebb 80 diák juthat; a polgári iskolákban minden osztályt külön tanárnak kell oktatnia, faluhelyeken megengedett volt, hogy egy tanár oktasson; előírták a tanító fizetésének minimumát, a kötelező nyugdíjfizetést. A népoktatási törvény miatt jelentősen korszerűsödött a magyar elemi iskoláztatás, de a fejlődés hosszú folyamat eredménye volt. Jelentősen nőtt a tanítói létszám, amely a javuló iskolai munkafeltételeknek volt köszönhető. A tanköteles korú tanulók száma a korszak végéig folyamatosan nőtt, és a tankötelezettség szigorú számonkérése és a mulasztások szankcionálása nyomán az iskolalátogatás

is lényegesen javult. A népiskolák száma 10 ezerről 16 ezerre nőtt, a tanköteles gyermekek arány 48%-ról 1896-ra 79%-ra nőtt. Az igazi fejlődés elsősorban a periférikus, elmaradott területeken, különösen a nemzetiségek által lakott vidékeken mutatható ki. A törvény tiszteletben tartotta az egyházak történetileg kialakult iskolarendszerét, de a polgárosodó városi lakosság már kiszakadt az egyházi irányítás alól és maga vette kézbe iskoláinak ügyét. Az új törvény pozitívuma mindenekelőtt a hagyományos valláserkölcsi nevelés mellett a nemzeti érzés ápolása, az állampolgári és a hazafias nevelés hangsúlyozása volt. Árnyoldala viszont az országban élő nemzetiségek, vagy egyes felekezetek alábecsülésében és az ellenük irányuló diszkriminációs szándékokban nyilvánult meg. Eötvös mindenekfelett az ország integritását tartotta szem előtt, de liberális megfontolásból biztosítani akarta az országban élő

nemzetiségek jogait is. Tisztelte ragaszkodásukat nemzetiségükhöz, hagyományaikhoz, kultúrájukhoz. Sajnos korai halála megakadályozta abban, hogy ez a liberális hozzáállás folytatódjon és a felerősödő nacionalista nézetek azt eredményezték, hogy az országban élő nemzetiségek elnyomása folytatódjon. 3 Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet III. 130 p JGYTF Kiadó Szeged, 1993 V. Összegzés Eötvös József népoktatási törvényével európai szinten is kimagaslót alkotott. Leginkább az írható az érdeméhez, hogy mindezt a forradalmian új és a korszakhoz képest is modern politikai felfogást egy társadalom-politikai vonatkozásban elmaradott, a dualista rendszerből eredendően egyébként is ellentétes országban hozta létre. Irodalomjegyzék: 1. Felkai László: Eötvös József közoktatásügyi tevékenysége Akadémiai kiadó, Budapest, 1979. 2. Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet III JGYTF

Kiadó, Szeged, 1993. 3. Kelemen Elemér: A magyarországi népoktatás a dualizmus korában tanulmány 4. 1868 évi XXXVIII Törvénycikk a népiskolai közoktatás tárgyában Netjogtar, 2003. 5. Heckenast Gusztáv: Magyarország a Habsburg Birodalomban História XIV. évfolyam 1992/8szám