Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Pákozdy Klára - A Japán csoda

Pákozdy Klára – A Japán csoda Tartalomjegyzék: Bevezetés A modern Japán létrejöttének történelmi előzményei és fejlődése 1945-ig A fontosabb gazdasági hajtóerők és változásaik - Az állam szerepe - Tartalmi célkitűzések Az iparosítás iránymódosulásai és új szakasza A szakaszváltás néhány szerkezeti sajátossága A japán csoda véghezviteléhez szükséges tényezők Befejezés Bevezetés: Feladatom a második világháború utáni Japán gazdaságnak a bemutatása volt. Mielőtt azonban elkezdeném a gazdaság bemutatását szerintem fontos , hogy bemutassam nagyvonalakban Japán történelmi előzményeit. Utána szeretném Japán gazdaságát, iparát ismertetni és végül a japán csoda véghezviteléhez szükséges tényezőkről. A modern Japán létrejöttének történelmi előzményei és fejlődése 1945-ig Jelképes jelentőségű volt a közlemény , amely hírül adta, hogy 1981-ben A „ Felkelő Nap országában”

–elsőként a világon- megkezdte működését egy olyan kísérleti napfényüzem , amely számítógépes távvezérlésen nyugvó, különféle sugárgyűjtési megoldásokat próbál ki. A cél a leghatékonyabban üzemeltethető berendezéstípusok kiválasztása s egyidejűleg a Sikoku szigeten fekvő Nio városka energiaellátásának biztosítása, a kutatás és gyakorlat szoros összekapcsolásával. E kis település neve azóta bejárta a k ontinenseket , az itt nyert tapasztalatokat pedig máris összehasonlítják a Sairo városában épülő, továbbfejlesztett típusú naperőműben, valamint a havas éghajlatú Nagaoka városában 1982-től működő kísérleti „nap-házban „. Az egyetlen ,iparilag magasan fejlett ázsiai tőkésállam valójában már a 60-as évek második felétől a nemzetközi érdeklődés gyújtópontjába került, kiemelkedő gazdasági és technikai eredményei alapján. Már 1968-tól a földkerekség harmadik vezető gazdasági

hatalma lett, világgazdasági súlyát azóta tovább növelte. A gyors felzárkózás hátterének megvilágításához hozzájárult az ország történetének rövid áttekintése, itt ugyanis a modern fejlődés későn , a 19 .század utolsó harmadában bontakozott csak ki , é s sok sajátossága az ezt megelőző korszakban gyökerezik. A feudalizmus Japánban rendkívül sokáig tartott. E társadalmi rendszer kínai befolyásra és hatások alatt jött létre, a törzsi tulajdonformákban végbement jelentős változások nyomán. Az itteni hűbéri rend bázisa eredetileg az állami földtulajdon volt , ez azonban már a 8. s zázad végétől mind nagyobb arányban a feudális arisztokrata családok tulajdonába került. A földbirtokosok fokozódó gazdasági befolyása egyre erőteljesebben háttérbe szorította, gyengítette a császár hatalmát , miközben egymással szemben is fokozódó intenzitású hatalmi küzdelmet folytattak több évszázadon át. A harcok

vezetését katonai parancsnokokra - sogunokra – bízták e feudális fejedelmek. Így a 12 századtól az államirányítást gyakorlatilag a l egerősebb sogunok vették kezükbe , akik kiterjedt haderővel és , jelentős létszámú szamuráj csapatokkal rendelkeztek. ( A szamurájok a nagybirtokosok hivatásos katonái voltak, akiket jórészt harci érdemeik elismeréseként , mint legmegbízhatóbbakat szabadították fel jobbágysorból , bi rtokos kisnemesekké téve őket) A sogunok és a r észfejedelemségek élén álló - náluknál gazdagabb – feudális hercegek (daimiók) vagyonuk gyarapítására súlyos természetbeli adókat róttak ki a paraszti tömegekre. Emiatt mind gyakoribbakká váltak a parasztfelkelések. Bekapcsolódtak azokba - a szintén nagy adóterhek alatt nyögő – az iparos rétegek is, amelyek döntően a hűbérurak várvárosai köré összpontosultak. A földművelők növekvő része – romló életkörülményeik

javításárahalászattal , kézművességgel is kezdett foglalkozni Így szorosabb kapcsolatba kerültek az iparos és kereskedő réteggel s rajtuk keresztül a városi lakossággal . A széttagolt hűbéri Japánban a kereskedelmi tőke fejlődése és a feudális anarchia is mindinkább kibontakozott, amit fokozott a portugál és spanyol kereskedők 16. században történt itteni megjelenése Gyarmatosító törekvéseik sikerteleneknek bizonyultak. A centralizált hűbéri állam keretei a 16-17. században kialakultak ugyan, de igen lassan szilárdultak meg. Lényegében mintegy 70 éves küzdelem után – az úgynevezett Tokugawakorszakban épült ki a szigetországban egy, az európaiaknál feudálisabb jellegű hűbéri abszolutizmus. E család sarjai - akik közül az első 1603-ban vette fel a sóguni címet - két és fél évszázadig álltak a központi hatalom élén. Fővárosukká Edót – a későbbi Tokiót – tették s szinte teljesen elzárkóztak a

külvilágtól. Belső uralmi pozícióik megerősítésére ütőképes haderőt hoztak létre, a városi kézműiparosokat és kereskedőket- a kormány ellenőrzése alatt működő – céhekbe tömörítették. Az elszigetelődés időszakának végét gyakorlatilag 1853-54 –ben kezdődött, amikor Perry sorhajókapitány, az amerikai „ fekete armada” élén, kikényszeríttette a s óguntól a j apán partok megnyitását az újvilági hajók és termékek részére. Az amerikaiak mellett – 1854-1859 között – orosz, angol, holland hódítók is megjelentek Japánban, s egyenlőtlen megállapodásokat kötöttek vele. A külföldi árucikkek versenyétől legérzékenyebben érintett déli hűbérurak – és befolyásukra más országrészeké is – tiltakozó akciót szerveztek az idegenekkel aláírt leigázó szerződések ellen. Felkeresték Kiotó-ban, a sógun fogságában tartott császárt és megnyerték ellenállásuk vezérének. A parasztság

mozgósítására az idegenekkel szembeni küzdelemben, kiadták a „ négy rend egyenlősége” jelszavát (A NÉGY REND: a harcos feudálisok, a parasztok, iparosok és kereskedők voltak.) Az így összegyűlt önkéntesekre támaszkodva, Mucuhitó császár 1867-ben kihirdette a sógunátus megszüntetését, majd közel két évig tartó harcban legyőzte belső ellenfeleit és magához ragadta az államvezetést. Uralmi periódusát „ Meidzsi „ (felvilágosodott) korszaknak nyilvánította. Ez az időszak 1868-tól 1912-ig terjedt, és első két évtizede alatt kiépültek a szigetországban a tőkés termelés létrejöttének gazdasági- társadalmi keretei. Fontosabb gazdasági hajtóerők és változásaik A gazdasági növekedés Japánban - hosszú távon kimagasló üteme ellenére - a 70-es évek első harmadáig sem volt zavartalan, átlagosan 4-5 évenként fordult elő átmeneti egyhelyben topogás, az utóbbi 7-8 évben pedig a fejlődési

szakaszváltásnak megfelelő minőségi változások jegyei fedezhetők fel. A japán előretörés mozgatórugói sok tekintetben azonosak a nyugati ipari hatalmakéval, de jelentős mindmáig közöttük a sajátos - jórészben tradicionális jellegű - tényezők súlya is. Az adott keretben csupán néhány fontos emelő vázolására nyílik mód, egyesekre a későbbiekben térve ki részletesebben. Az újjáépítés és azt követő huzamosan nagy lendületű növekedés feladatainak megvalósításában döntő jelentősége volt több "öröklött" tényezőnek is - az újabbak fokozódó szerepe mellett. Az előbbiek sorába tartozott a kvalifikált munkaerő bősége, a tartósan alacsony bérszínvonal és a különlegesen fegyelmezett munka. Ezek mellett az állam rendkívül kiterjedt és sokrétű gazdasági szerepe, valamint a n agy- és kisüzemek számottevő részének szoros, sajátos kooperációja tartozik Japánban a modern fejlődés fontosabb

tradicionális vonásai és húzóerői közé. A helyreállítási szakaszt követően végrehajtott, igen dinamikus iparfejlesztésben rendkívül jelentős része volt továbbá a japánok más fejlett tőkés országokét jóval meghaladó mérvű, nagyarányú takarékosságának is. Az utóbbi általában tartós betétek formájában öltött testet, aminek döntő szerepe van a japán bankok kivételesen erőteljes hitelnyújtási tevékenységében. Ennek eredményeként tipikus megkülönböztető vonása lett a szigetországi vállalkozóknak, hogy - kevés kivétellel - döntően kölcsöntőkével dolgoztak. Az új tényezők között különleges jelentőségű az egyedülállóan széles körű know-how import, amely - főleg az utóbbi 6-8 évben - számottevő és fokozódó nagyságrendű külföldi tőke beáramlásával társult. Mindennek gyors és hatékony gyakorlati hasznosítása elősegítette azt is, hogy Japán a saját modern technikaikutatási bázisát -

különösebb időveszteség nélkül - gazdasági fejlődését és nemzetközi versenyképességét legcélszerűbben szolgáló szelektív keretben építhesse ki. Ennek végrehajtását elősegítette, hogy a közvetlen katonai célú K + F tevékenység nem kötött le tartósan olyan jelentős tudományos erőket és eszközöket, mint a nyugati vezető nemzeteknél. A hosszú távon ható, kiemelkedően fontos élénkítő tényezőkhöz tartozik főleg a hatvanas évektől - a személyi fogyasztás lendületes fokozódása és differenciálódása. Ez viszonylagos értelemben mérsékelte a termelő fogyasztásnak a fegyverletételt követően, mintegy 1960-62ig jellemző - a fejlett tőkés országok sorában példa nélkül állóan nagy súlyát a japán gazdasági felhajtóerők köré ben. Közöttük, szinte töretlenül növekvő szerepe volt a külgazdasági - ezen belül a 70-es évekig főleg a nemzetközi piaci - térnyerés bővülésének. Az elmúlt

évtizedben ez utóbbinál is lendületesebben fokozódik Japán közvetlen és közvetett tőkekiviteli, valamint know-how exportőri tevékenységének jelentősége. Ezekhez társult, hogy a 60-as évek végétől - a nyugat-európai riválisokéhoz erőteljesen közelítő japán reálbérszint, valamint környezetvédő előírások - a távol-keleti vállalkozók jó részét kevésbé kurrens vagy erősen szennyező és nagy nyersanyagigényű cikkeket gyártó üzemeik számottevő hányadának külföldre telepítésére sarkallta. Az ottani olcsóbb munkabér előnyei és a környezetvédelmi ráfordítások megtakarítása mellett, ennek révén a nyersanyag-szállítási költségek is csökkentek, külgazdasági befolyásuk pedig növekedett. Ily módon az utóbbi évtizedben Japán - a hazaiak mellett - fokozódó mértékben hasznosít külföldi eredetű gazdasági emelőket a maga erőgyarapításának elősegítésére. Belföldön pedig, az 1974-től kibontakozó

fejlődési szakaszváltás keretében, a szellemi-technikai hozzáadott értékben egyre gazdagabb termékek kibocsátása került előtérbe, ami nemzetközi versenyképességét növekvő bérszintje ellenére - hatványozta. Az új világgazdasági követelmények természetszerűen Japánban is módosították a gazdasági emelők skáláját, lényeges súlyeltolódásokat és változásokat idézve elő. Egyesek közülük háttérbe szorultak, vagy kiestek, ugyanakkor részben mások, újabbak keletkeztek. Az állami beavatkozás viszont az állandó jellegű, legfontosabb tényezők körébe tartozott és sorolható mindmáig. Az állam szerepe Az államvezetés kiterjedt részvétele a gazdasági-társadalmi stratégia és taktika kialakításában hagyományos sajátossága Japán 115 é ve tartó modern történetének. A formák és a befolyásolás intenzitása változóak. Tartalmilag azonban mindvégig különlegesen széles körű a kormányzat szerepe a

nemzetgazdasági ágak helyes fejlődési arányainak biztosításában, a strukturális és technikai korszerűsítésben, a második világháborút követő időszak újabb, modern iparosítási hullámának viharos kibontakoztatásában, majd a korszakváltás új következményeihez való alkalmazkodás elősegítésében. Mindez megköveteli a kabinet sokirányú aktivitását a nemzetközi gazdasági kapcsolatok erőteljes, állandó bővítése területén csakúgy, mint az ehhez elengedhetetlen bel és külgazdasági feltételek, intézményi és törvényhozási bázis, valamint diplomáciai keretek megteremtésében, finomításában és igen eredményes felhasználásában. A japán kormány - a többi fejlett tőkés ország kormányához hasonlóan szintén a nagytársaságok érdekeit szolgálja elsősorban. Ez nyomon követhető pénzügypolitikájától a vámszabályozásig, minden területen. Kapcsolatuk szoros; a vezető monopoltőkés körök - részben -

személyileg is bonyolultan egybefonódnak a hatalom reprezentánsaival, a nagyhivatalnokokkal. Együttesen alakítják ki a gazdaságpolitika irányelveit és főbb feladatait is. (Az állam gazdaságpolitikájának fő vonásairól a szerző korábbi munkáiban részletes, most is érvényes elemzés található.) Tartalmi célkitűzések: Az állam gazdaságpolitikája rugalmasan, és a helyi sajátosságok figyelembevételével szolgálja az 1975-85-re szóló "új gazdasági és társadalmi 7 éves terv" szerint - az ipar és mezőgazdaság korszerű, differenciált fejlesztését; és a gazdasági szektorok közötti egyensúly javítását; - az új típusú "jóléti" társadalom kialakítását; - az ország világgazdasági súlyának folyamatos fokozását. A jelenleg érvényben levő "A gazdasági és társadalmi fejlődés perspektívái és irányai a 80as években" című terv már 1984-ben felvázolta az előbbit és több alapvető

feladatot körvonalaz - az ipari szerkezet átalakítását és az energiagondok mérséklését; - a teljes foglalkoztatottság és a viszonylagos árstabilitás biztosítását; - az életkörülmények javítását és tartalmi gazdagítását; - - a nemzetközi gazdasági és társadalmi fejlődés támogatását, és az ilyenirányú együttműködés bővítését; - - az állami pénzeszközök átcsoportosítását és új monetáris alternatívák kimunkálását. E hétéves terv - évi átlagban - 5,5%-os gazdasági növekedést irányoz elő. Ezt nem sikerült elérni. A 1983-87-es pénzügyi évekre szóló új terv - évi átlagban 4%-os reálnövekedéssel számol a bruttó nemzeti termékben. (Az utóbbi értéke 1983-ban 1183 milliárd S volt) A költségvetési deficit csökkentésére az állami kiadásokat - közöttük a szubvenciókat - mérsékelik. (A budget kb a BNT 24%-át teszi ki) A hiány finanszírozására szolgáló állami

kötvénykibocsátást, ami 1982/83-ban már 27%-át érte el a költségvetésnek - aránya 1971 óta számottevően nőtt - fokozatosan visszafogják. Az adminisztratív reform során módosítják a központi és helyi hatalmi szervek egymás közötti kapcsolatát és néhány állami társaság státusát is. A teljes foglalkoztatottság megközelítésére a kormányzat a munkaidő általános rövidítése és az ötnapos munkahét bévezetésével törekszik. Egyelőre azonban még csak kísérletek folynak ez irányban. Az árstabilitás biztosítását jelentősen nehezíti a külföldi üzem- és nyersanyagok kiszámíthatatlan ármozgása. Ennek ellenére a cél az, hogy a kiskereskedelmi árak emelkedése - évi átlagban - ne legyen 3 %-nál magasabb. Fékezően hat az árszint növekedésére az iparnak a korábbinál lassúbb ütemű fejlesztése (ami viszonylagosan mérsékli az üzem- és nyersanyagimport igényét), továbbá a hazai és külpiaci árverseny

éleződése is ilyen irányban hat, az anyagárak csökkenése mellett. Az export növekedési ütemét a korábbihoz képest mintegy felére - évi átlagban - 5,7%-ra mérsékelték a hétéves terv előirányzatai, ennek keretében a "tudományigényes" termékek relatív súlygyarapítása a feladat, az áruskála szélesítése mellett. A behozatalban a félkész és késztermékek részesedésének fokozását tervezték és nagyjában a külkereskedelmi mérleg egyensúlyba hozását. Az utóbbitól eltekintve a fentieket túlteljesítették A kivitellel egyező ütemben kívánták bővíteni a belföldi keresletet, a vásárlóérő növelése révén - ami ily módon a korábbinál nagyobb jelentőségű gazdasági emelővé lép elő. Ez eddig nem realizálódott. Az életkörülmények javítása előfeltételeként a dokumentum a fokozott természet- és környezetvédelmet jelöli meg. Az életminőség emelése érdekében a tudományos tevékenység

fokozását, a korszerű képzést, a felnőttek önképzése és önművelése folyamatosságát emeli ki, az általános egészségügyi és szociális ellátottság fejlesztése, valamint a l akáshelyzet kedvezőbbé tételének szükségessége mellett. Figyelmet érdemel, hogy külön - hosszabb távlatú - programot is publikált már a kabinet a "japán stílusú jóléti társadalom" kibontakoztatásáról. Ennek keretében az "örökletesen" kedvező vonások megőrzését újabbakkal kívánják társadalmilag gazdagítani. A japán dolgozók kiváló munkaerkölcsét és adaptációs készségét, az egyéni kezdeményezés és individuális képességek teljesebb kibontakoztatásával tervezik kiegészíteni perspektívában mind a munkahelyi, mind a családi életben. Egészséges , pihentető kertvárosok kialakításával kedvező áru- és információellátás biztosításával a t ermészettel szorosabb közelségbe jutva, egyben a t

ermelékenység növeléséhez is kedvezőbb feltételeket kívánnak teremteni. A kormány e koncepciót nyilvánvalóan egy távlatilag vonzó és mozgósító erejű jövőképnek szánta. Realizálását illetően számos japán kutató komoly nehézségekre hívta fel a figyelmet. Matsuura történelmi-politikai elemzésében kiemeli,12 hogy a jóléti állam gondolata eleve "importtermék", nincsenek hagyományai Japánban. A dolgozó tömegek szociális helyzetének és perspektíváinak gyökeres javításáért átfogó - országos vagy ágazati - szakszervezetek sokat tehetnének, de ezek hálózata hiányzik a szigetországban. Itt tradicionálisan "vállalati szakszervezetek" működnek, azok is csak a közepes és nagyvállalatoknál. A foglalkoztatási sajátosságok miatt a munkások egyéni jólétüket a munkaadó - vállalatuk eredményességétől tartják függőnek, alapvetően nem az államtól várják fokozását. Mindezek miatt - a szerző

szerint - valószínűtlen, hogy Japánban "valódi" jóléti állam alakulhasson ki. Az adott terv realizálhatóságával kapcsolatban szintén több probléma merül fel az utóbbi esztendőkben. Közéjük tartozik, hogy sokan kételkednek a gazdasági szakértők soraiból abban : folytatható lesz-e az eddigi ütemben a strukturális korszerűsítés, nem vet-e gátat ennek a tőkeakkumuláció elégtelen növekedése és az erőteljesen emelkedő költségvetési deficit miatt esetleg csökkenő állami kiadások együttes hatása? Módot talál-e a szigetország exportjának további jelentős bővítésére, miközben nyugati partnerei fokozódó mérvű protekcionizmussal akadályozzák a japán árucikkek importját? Milyen következményei lesznek a t ervezett pénzügyi és egyéb reformok bevezetésének az ország külgazdasági tevékenységére és belső fejlődésére? A kilátásokat mégis alapvetően biztatónak tartják egyes - nagyobb időtávot

felölelő prognózisok. A kibocsátó intézet szakmai tekintélye alapján, nagy figyelmet keltett közülük a Japán Gazdaságkutató Központ (JERC) átfogó tanulmánya. Eszerint Japán gazdasága a 8 0-as években - 1970. évi árakon számítva 6,2%-os évi növekedési átlagot fog elérni. Ennek megfelelően a BNT-je 1990-re 3800 milliárd $-ra fog emelkedni az egy évtizeddel korábbi 1040 m illiárdról. A munkatermelékenység - éves átlagban - 5,6%-os fokozódása várható az alapul vett periódusban. A kedvező fejlődés belső főpilléreiként e dokumentum kiemeli a személyi fogyasztás és a lakásépítés bővülését, az emelkedő kutatási és fejlesztési ráfordításokat, és állóeszközberuházásokat, továbbá a nemzetbiztonság erősítését. A vázoltakat a szigetországban lényegében a teljes foglalkoztatás biztosítása, a folyamatos gazdaságszerkezeti korszerűsítés, a munkaerőnek az alacsonyabb produktivitású szektorokból a

magasabbakba való átcsoportosításának folytatása jegyében fogják - az említett prognózis szerint végrehajtani. Ennek megfelelően a bruttó hazai termék forrás szerinti megoszlása jelentősen módosul. A primer szektor, amely 1970-ben 5,9%-kal járult hozzá a GDP-hez, 1980-ban 3,6%-kal, 1990ben pedig 2,3%-kal részesedik abban. A szekunder szektorban a jelzett időpontokra vetülő aránymutatók: 43%; 45,2%; 46,3%; ugyanakkor a tercier szektor viszonylagos súlya alig változik: 51,1%, 51,2%, 51,4%-ra tehető. Az, hogy mindebből mennyi és hogyan valósul meg, végeredményben a belső és nemzetközi feltételek alakulásától függ. A kormányzat sokoldalú és rugalmas erőfeszítéseket tesz a kiemelt célok megvalósításáért és a - visszamenőleges tapasztalatok szerint korszerűsítési taktikája hatékonyabb versenytársaiénál. Az iparosítás iránymódosulásai és új szakasza A szőnyegbombázások pusztítása - majd a fegyverletételt

követően a volt hadiüzemek berendezéseinek leszerelése - következtében Japán ipara mintegy két évre a "klinikai halál" küszöbére került. Az égető áruhiány, a foglalkoztatási gondok és az infláció viharos fokozódása sürgetővé tette az újjáépítést. Ennek nyomán 1951-ben érte el az ipari termelés az 1936. év, tehát az utolsó békeév, szintjét A helyreállítás periodizációját illetően jelentős véleménykülönbségek vannak a kutatók egy része között, nemzetközi és hazai síkon egyaránt. Az azonban vitathatatlan, hogy a "második iparosítás" keretében gyökeresen módosították a Japánban a két világháború közötti - döntően könnyűipari - profilt. A rekonstrukciós szakaszban kiépítették a későbbi kiterjedt nehézipari potenciál alapjait, amelynek magvát az acél-, a g ép-, a hajógyártó-, az alumínium előállító -, valamint a v egyipar - ezen belül főleg a petrokémiai

ágazat alkotta. Szembetűnő az iparosítás összképén belül a feldolgozó iparnak a kitermelő iparnál sokkal gyorsabb lendületű fejlődése. Emellett az is jellemző trend, hogy a feldolgozó iparon belül a modern nehézipari ágazatok termelése messzemenően erőteljesebb ütemben fokozódik a könnyűipariaknál. (lásd 1. táblázat) Az előbbiek előállításának növekedése az 1960-70-es időszakban - évi átlagban 14-19% volt, az utóbbiaké 8,4-10,9%-ot ért el A beruházási javak termelésének bővülése 1965-ig kirívóan dinamikusabb volt a fogyasztási cikkeknél, bár mindkettő egyenetlenül fejlődött. Az életszínvonal főleg a hatvanas évtizedben tapasztalható jelentőd javulása nyomán időközben beszűkült az ütemeltérés, a közfogyasztásra szolgáló hazai termékek köre és előállítása ugyanis szintén igen lendületesen emelkedett. A tartós fogyasztási cikkek előállítása ezen belül 1953-1973 között több mint

kétszeresen túlszárnyalta növekedési ütemében a nem tartós fogyasztási javakét. A 70-es évek kezdetére Japánban ily módon egy döntően nehézipari profilú, korszerű nagyüzemekkel rendelkező, túlnyomóan már nyugati típusú monopoltársaságok irányítása alatt álló, modern ipari potenciál épült ki, amely a tőkés világban a második. Strukturális változását jól tükrözi, hogy a nehéz- és vegyipari ágazatok termékeinek relatív részesedése a gyáripari termelésben 1953 és 1973 között 45,3%-ról kb. 68%-ra gyarapodott Ezen belül külön a gépipari ágazatoké 16,9%-ról 42%-ra emelkedett, a t extiliparé viszont csaknem a negyedére (4,6%-ra) csökkent az adott időszakban. (A háború előtt ez utóbbi súlya 52% volt) A gyáripar mellett mindvégig lendületesen fejlődött a - zömmel hazai nyersanyagbázisra támaszkodó - építőipar is, bár huzamosan viszonylag jóval alacsonyabb arányú volt tevékenységében a lakásépítés

az indokoltnál. A 60-as évek második felétől Japán e téren jelentősen mérsékelte lemaradását a többi vezető tőkésállamokkal szemben. Sikeresen megoldották nagy házgyárak létrehozásán kívül a földrengésbiztos építési technológia feladatait is. Egyelőre még korántsem elégítették ki a lakásigényeket, amit mindinkább megnehezít a n agyvárosokban csillagászati árakat elért telekdrágulás, valamint az építési költségek folyamatos növekedése, ami az utóbbi években visszavetette az iparág fejlődési ütemét. Egészébe véve ipari szerkezete hasonlóvá lett a legfejlettebb nemzetekéihez termelésbeli felzárkózása a többi vezető tőkés országokhoz viszonylag rendkívül rövid időt igényelt. A "gazdasági csoda" mintegy 20 éves periódusának lezárulásával azonban számos feszítő probléma került felszínre. A 60-as évek végén Japánban egyre jelentősebb munkaerőhiány jelentkezett, ami a bérszínvonal

folyamatos emelkedésével járt együtt. Az olcsó bérű és bőséges embertartalék "felszívódásával" egyidejűleg az elkerülhetetlenné vált környezetvédelmi intézkedések fokozódó anyagi terhei is nagymértékben emelték a termelési költségeket, mindinkább fenyegetve a japán exportcikkek egy részének versenyképességét. A vázolt és más - részben külpiaci - tényezők összhatására késedelem nélkül reagált a japán iparpolitika: átfogóan és gyorsan felkészült az intenzív fejlesztési stratégia széles körű alkalmazására, szem előtt tartva a nemzetközi igényváltozásokat. A szakaszváltás néhány szerkezeti sajátossága Az új világgazdasági követelmények kibontakozásának előjelei sürgetővé tették a gazdasági, ezen belül főleg az ipari szerkezet átépítését. Japánban ezt az első olajsokk nyomán 19741975-ben bekövetkezett átmeneti gazdasági földcsuszamlás vezette be, ami 1976-t61, a

korábbiakhoz képest sokkal fékezettebb ütemű fejlődés tartós szakaszába torkollott. Ugyanakkor az is megállapítható az 1984-ig terjedő tapasztalatokból, hogy Japán gazdasági növekedése továbbra is a leggyorsabb maradt a vezető tőkés országok között. Ez jórészt éppen sikeres strukturális megújulásának köszönhető, ami az új fejlődési szakasz egyik kulcsfontosságú jellegzetessége. A szelektív iparfejlesztés jegyében és eredményeként átfogó korszerűsítés megy végbe, mind ágazati, mind gyártmányszerkezeti síkon. A lendületes technikai szintemelkedés, az innovációs erőfeszítések széles körű érvényesülése mellett, a "holnapi" és általában kutatásigényes iparágaknak - köztük is főleg a stratégiai fontosságú elektronikának elképesztően erőteljes felfuttatása a legszembetűnőbb a változások sorában. Mindezekkel minőségileg és műszakilag túlnyomóan magasabb színvonalúvá lett a japán

iparcikk-kínálat, gazdagodott a választék, részben korábbi tőkeigényes javak sokirányú továbbfejlesztése, részben teljesen új - eredeti - termékek tömeges kibocsátása nyomán, ami egyben a termelékenység lendületes fokozódásával járt. Ugyanakkor az élőmunka-igényes, továbbá a n agy fajlagos nyersanyag- és energiafelhasználást követelő termékek folyamatosan korlátozódó aránya vált tartóssá az iparban. Lényeges sajátosság az is, hogy az új szakaszban a legdinamikusabban fejlődő termékcsoportok közé emelkedett a k atonai felszerelések gyártása. Az ipari össztermelésben ugyan egyelőre csekély - mintegy 4%-os - az ágazat viszonylagos súlya, de bővítéséhez nagy kapacitások állnak rendelkezésre (amelyek jelenleg hatalmas tömegben polgári célú javakat állítanak elő). Ezt igazolja, hogy a Japán Fegyvergyártök Szövetségének véleménye szerint, nehézségek nélkül megduplázhatnák a hadihajók kibocsátását és

másfélszeresére emelhetnék a katonai célú elektronikai berendezések előállítását. Ezt a modern hadicikkek iránt növekvő világpiaci kereslet is vonzóvá teszi, amelynek kiaknázását - az alkotmány miatt kerülő utakon - máris megkezdték a japán üzleti körök. A japán hadseregben rendszeresített felszereléseknek közel 85%-át már belföldön gyártják. Kitűnő minőségűek harckocsijaik, helikoptereik, szuperszónikus vadász- és szálutó repülőgépeik, és rakétaelőállításuk is magasan fejlett. (Az ipari háttér atomfegyver előállítására is alkalmassá teszi Japánt, de a hirosimai és nagaszakii tragédia annyira "allergiássá" tette a szigetország közvéleményét erre, hogy az egymást váltó kormányok egyöntetűen az amerikai "atomernyő" fenntartása mellett döntöttek.) A nemzetközi piacok és a belső gazdaság új követelményeinek megfelelően a 70-es évek közepétől Japán egyre több olyan

terméket bocsát ki, amelyek már nem elsősorban alacsony áraik miatt, hanem fejlett technológiájuk, a bennük rejlő magas értékű szellemi tartalom és műszaki tudás alapján voltak és lesznek perspektivikusan is nagy versenyképességűek.A termelés fejlesztésének főbb területeit -- ennek megfelelően - így körvonalazták 1. A modern technológiát inténzfven felhasználó ágazatokban és ezek következő termékeinél: számítógépek, repülőgépek, villamosgépgyártás, integrált áramkörök, mikroprocesszorok, ipari robotok, atomerőművek és berendezéseik, orvosi, kórházi felszerelések, gyógyszerek, finom vegyszerek, újfajta vegyi és fémtermékek, különleges kerámiaipari cikkek, továbbá űripari, tengerhasznosító és -kutató berendezések. 2. A futószalagra támaszkodó iparágak közül: kommunikációs berendezések, numerikus vezérlésű szerszámgépek, a környezetvédelmi berendezések, légkondicionálók, járművek, előre

gyártott házak, automatizált áruházak, nagy építőgépek és bonyolult berendezésű automatizált - komplett gyárak, továbbá öszszeszerelő üzemek. 3. Oktatási felszereléseket, köztük elektronikus oktató- és fordítógépeket előállító és komputerprogramozással, valamint ilyen rendszerek szerkesztésével foglalkozó ún. információs iparágak, beleértve - különlegesen nagy memóriájú adatfeldolgozó és nyilvántartó, az irodai, statisztikai és banktevékenységet átfogóan egyszerűsítő és gyorsító, komplex berendezéseket. 4. A zömében osztályon felüli ruházati cikkeket és bútorokat, elektroakusztikai és elektronikai zenei berendezéseket gyártó iparágak és más, hasonló "szabad idő" ágazatok. Párhuzamosan folytatódik és felgyorsul az elkövetkező években az erősen nyersanyagigényes és környezetszennyező termékek gyártásának külföldre telepítése (részben termeltetési bázison). Emellett egyes,

nagyon energiaigényes ágazatokban, vagy kevésbé keresett javak tekintetében jelentős kapacitáscsökkentést hajtottak végre és terveznek. 1980 és 1982 között az alumíniumkohászati kapacitások csaknem egyharmadát, a hajógyártásban azok mintegy 35%-át, a karbamid előállításában közel felét építették le, a kőolajfinomítók termelését pl. 15%kal csökkentették 1981 nyarán. Egyes ágazatokban pedig termékváltással igyekeznek a nehézségek elhárítására, például az acéliparban részben speciális - a világpiacon igen kelendő - acéltermékek gyártására tértek át. A szerkezeti átrendeződést a fáradhatatlan tökéletesítési erőfeszftések teszik fokozottan hatékonnyá, amire a gépkocsigyártás mellett - többek között - jó példa a korszerű elektronika sokoldalú kibontakoztatása. Napjainkban az elektronika szerepe - a műszaki haladás minőségi felgyorsítása mellett - már nemcsak a saját ágazati keretein mutat túl,

hanem az iparén is. Hatása a gazdaság egészében, sőt részben a társadalom életvitelében is formáló erő. Az ipari szerkezet folyamatos korszerűsítése szempontjából Japánban döntő sajátosság a jövőorientált fejlesztési stratégia, az újabb, modern ágazatok és termékek térnyerése. Az ezekben megjelenő innovációs érték egyben rendkfvül jelentős gazdasági húzóerőt tartalmaz, és döntő tényezője a folyamatos szerkezeti fejlesztésnek. A korszerű iparosítás feladatainak megoldásában az állam gazdaságpolitikájának - már vázolt - jelentősége mellett, különlegesen nagy része volt még öt "t"-faktornak. Ezek : a tőke, a tudomány és technika, a társaságok és a termelők (azaz a munkaerő). Mindezek rövid jellemzése, valamint a foglalkoztatás- és bérpolitika sajátosságainak vázolása világossá teszi, milyen tényezők bonyolult ötvözetéből születtek Japán kimagasló eredményei. Japán gazdasága a

70-es években Az 1970-es évekig a Japánról szóló elemzésekből csak ritkán hiányzott a "japán csoda", a páratlanul hosszú időn át tartó gyors gazdasági növekedés említése. A "csodáról" számos vagy talán inkább számtalan - értékelő munkát készítettek, így napjainkra már szinte közhellyé váltak azok a társadalmi-gazdasági tényezők, amelyek érthetővé tették, és éppen ezért szerte is foszlatták a csoda mítoszát. Ezek között a tényezők között a leggyakrabban idézettek az alábbiak voltak: a munkahelyéhez ragaszkodó, szakképzett, olcsó és bőséges munkaerő, a magas felhalmozási (és megtakarítási) ráták, a külföldi technika átvétele, a magánszektor és az állami irányítás szoros összefonódása, a gazdaság szerkezeti változásai. A nyersanyagokban és energiahordozókban hagyományosan szegény Japán számára alapkérdés volt a b ehozatal ellenértékét "kitermelő"

iparcikkexportnak a világpiacon, de ezen belül különösen az Egyesült Államok, illetve a délkelet-ázsiai országok piacán való versenyképes megjelentetése is. Végül ugyancsak sokszor említették a gyors növekedést lehetővé tevő tényezők között a viszonylag alacsony katonai kiadásokat. Az 1970-es években azután a fent felsorolt valamennyi területen, különféle belső és külső hatások következtében, olyan változások történtek, amelyek a növekedési ütem kényszerű és nem is csupán időszakos lelassulásához, egy új fejlődési szakasz megkezdődéséhez vezettek, illetve ennek bekövetkeztét jelezték. A természetes szaporodásnak a második világháború utáni évek fellendülését követő visszaesése, valamint a két évtizeden át tartó gyors gazdasági növekedés éppen a korábban bőségesen rendelkezésre álló olcsó munkaerőtől "fosztotta" meg a japán gazdaságot, hiszen relatív munkaerőhiányt

eredményezett, és - az 1970-es évek elejére - a munkabéreket a fejlett tőkés versenytársakéhoz közelítette, miközben a fejlődő országok közötti versenytársakéhoz viszonyítva eltávolította. (Ezzel a folyamattal párhuzamosan szűkült a különböző ágazatok, illetve iparágak, a nagy- és kisvállalatok, illetve a fiatalabb és az idősebb munkások bérnívója közti rés is.) Nem véletlen tehát, hogy az elevenmunka-igényes iparágak éppen az 1970-es években kezdték abszolút mértékben is csökkenteni a foglalkoztatottak számág és mind az export, mind pedig az import, sőt a tőkeexport vonatkozásában is érezhetővé vált, hogy a japán gazdaság rugalmasan reagált a gyorsan iparosodott fejlődő országok elevenmunkaigényes termékeinek versenyére. A lassúbb növekedési ütemre való átállás és az ezzel időben egybeeső, hosszúra nyúló általános és strukturális recesszió következtében azután 1974-től ismét a

munkaerő-feleslegek és a szintén strukturálissá váló munkanélküliség jellemezte a gazdaságot, ami még az évszázados hagyományokra visszatekintő, ún. egész életre szóló munkaviszonyok rendszerét is "kikezdte" .A tőketényező oldaláról az új fejlődési szakaszra való átállás azzal magyarázható, hogy a háború utáni fejlődést jellemző, az alapvető gazdaságszerkezeti változásokkal szorosan összefüggő növekvő állóalap-igényesség 1973 után úgy vett további lendületet, hogy közben az állótőke-beruházásoknak a GNP-hez viszonyított súlya, tehát a bruttó beruházási ráta amely már 1969 óta stagnált - csökkenni kezdett. Ugyancsak 1973-tól észlelhettük a megtakarítási hányad nagymérvű, két év alatt 7,5%-pontos csökkenését. Az állótőké-igényességnek a vizsgált időszak végén bekövetkezett növekedése azzal függött össze, hogy a hosszú időn át elhanyagolt nem termelő jellegű

infrastrukturális fejlesztéseket most már halaszthatatlanul, de egyúttal megnövekedett költségkihatásokkal kellett megvalósítani, hiszen jóval magasabb árszínvonal mellett, egyszerre nagyobb tömegű tőkebefektetésre volt szükség. Ráadásul e "pótlólagos" jellegű befektetésekre - az új igényeket folyamatosan követő szerkezeti változások által indukált - új infrastrukturális követelmények kielégítése közben kellett sort keríteni. Megnőttek a környezetvédelemmel kapcsolatos terhek is: az ilyen célú befektetések 1974-ben az összes magánberuházásoknak 16,2%-át tették ki. Az esetleges új üzemi létesítmények beindításánál még a spekuláció által is megdrágított telekárakkal kellett számolni. A már említett relatív munkaerőhiány is növelte a növekedés fajlagos tőkeszükségletét, s az 1974-től elkezdődött recessziót kísérő, a gazdaság egészét, egyes iparágakat pedig különösen is sújtó

kihasználatlan kapacitások miatt az esetleges bővítő vágy pótló beruházások a korábbiakhoz képest eleve kisebb GNP növekményt indukáltak. Minthogy az effajta befektetések állótőke-igényessége viszonylag nagy, a magánszféra beruházási kedve érthető módon jelentős mértékben megcsappant. Így azután a magánberuházások alapján számított beruházási ráta is csökkent, mintegy tükrözve a piacgazdaság átállását a kisebb növekedési ütemmel jellemezhető új gazdaságfejlődési szakaszra. A tőketényező (megváltozott) szerepének bemutatásához Japán esetében mindenképpen szorosan kapcsolódik a felhalmozás azon sajátos eseteinek vizsgálata is, amikor a tőkebefektetések külföldi technika vagy technológia megvásárlására irányulnak. Az ilyen módon, mintegy két évtizeden át élvezett addicionális növekedési tényezőnek ugyanis megkülönböztetett jelentősége volt a japán gazdasági fejlődésben és a

szakaszváltás ennek a tényezőnek a szerepcsökkenésével is összefüggésben állt. A Hirschman által a g azdasági fejlődésnek "backward" és "forward linkage" elnevezéssel illetett tovagyűrűző hatásai Japánban sajátos változatban, a technika importjához kapcsolódóan is jelentkeztek: a külföldi technológiák megvásárlása nyomán a gép- és berendezés-beruházások nagy része - mintegy járulékos beruházásként - közvetlen összefüggésben állt a technikai újítások átvételével. Ilyen értelemben közvetlenül is érzékelhető volt, hogy a technika importja addicionális növekedési tényezőt jelent. Ugyancsak sajátos módon érvényesült a Vernon féle termékciklus-elmélet az Egyesült Államok és Japán kapcsolatában. Az amerikai vállalatok ugyanis nem követhették szokásos stratégiájukat: a komparatív előnyök teljében levő termékek gyártására nem volt lehetőségük a külföldi áruk és tőke

versenyével szemben szinte fanatikusan védekező Japánban, s ezért azzal kellett beérniük, hogy főként licenceladásokkal részesedjenek a gyorsan bővülő japán piac előnyeiből, és így biztosítsák a korábban már úgyis felrr~erült kutatási-fejlesztési költségeik gyors megtérülését, illetve többletjövedelmüket.A technika importjának növekedésgyorsító hatása értelemszerűen korlátozott, hiszen az importőr országnak az exportőr országhoz viszonyított általános, vagy bizonyos ágazatokban, területeken fennálló relatív technikai-technológiai lemaradása - a gazdasági fejlődés velejárójaként és a v erseny körülményei között - a hazai technikai fejlődést is felgyorsít(hatJja, és ezzel a l emaradást - s végül önmaga jelentőségét - csökkenti. Ez a folyamat Japánban éppen az 1970-es évek elején jutott el a műszaki lemaradás olyan mértékű szűküléséhez, amely már a technika importjának szerepcsökkenéséhez

is hozzájárult. Japán a kutatási=fejlesztési tevékenység, a licencexport és más "mutatók" tekintetében is megkezdte a felzárkózást más fejlett tőkésországok általános műszaki színvonalához. A felzárkózást az a felismerés is sürgette, hogy napjaink világgazdaságában a technika-technológiai fejlettség önálló hatalmi tényezővé vált, de a növekedéssel együttjáró negatív jelenségek (környezetszennyeződés, túlzsúfoltság, a szociális infrastruktúra elhanyagolása) is kényszerítő erővel vetették fel, hogy ezekre a japán viszonyok között legmegfelelőbb technikai válaszokatmegoldásokat maguknak a japánoknak kell megtalálniuk, kifejleszteniük. Mind a belső, mind pedig a külső verseny körülményei is az önálló technikai fejlesztés szükségességét állították az előtérbe.Az állami beavatkozás, az állami és a magánszféra közötti kapcsolatok intenzitásának fokozódása is jelezte a gazdaság

új fejlődési szakaszra való átállását Az 1974/75-ös recesszió után megjelent hivatalos kiadványok például már szakítottak azzal a korábbi koncepcióval, miszerint a kormány tervei csupán indikatív jellegűek, és ehelyett tervorientált piacgazdaságról kezdtek beszélni, amelyben a piacgazdaságot az ún. s oft planning-gel kell tökéletesíteni. Az 1970-es években és különösen a recesszió éveiben az állam előtérbe helyezte a hosszú ideje elhanyagolt és ekkor már a lassúbb növekedés mellett is szűk keresztmetszetet jelentő nem gazdasági infrastruktúra fejlesztését. Többek között ezt is kötvény kibocsátási tevékenységének látványos megélénkítése révén finanszírozta. Az állami beavatkozás legjelentősebb területe az új fejlődési szakaszban is a gazdaság szerkezeti változásainak az ipar- és külkereskedelmi politika segítségével történő ösztönzése, támogatása maradt. A munkaerővel, nyersanyagokkal és

energiahordozókkal való takarékosság szellemében folytatódott a minél inkább fejlesztés- és kutatásigényes iparágak, tevékenységek, a t ermelés minél nagyobb hozzáadott érték-tártalmának előtérbe állítása. Ezzel párhuzamosan az állam elősegítette, sürgette a lemaradó és a környezetet károsító iparágak kitelepülését (tőkeexport és tőkeimport-liberalizálás). A vállalatoknak ún r ecessziós kartellekbe tömörítését, fuzionálását kezdeményező tevékenységével az állam ahhoz is hozzájárult, hogy a nagyarányú kihasznál(hat)atlan kapacitások időszakát a magánszféra viszonylag rendezett körülmények között, valamiféle egyenlő teherviselés mellett vészelhesse át, és hogy csak a n em hatékony, alkalmazkodásra képtelen termelők kényszerüljenek tevékenységük végleges felszámolására.A külkereskedelem és a tőkekivitel alakulásának elemzése is igazolta az új fejlődési 'szakaszra való

átállásról kialakított koncepciónkat. 1969től ugyanis egyfelől meggyengült a gazdasági növekedés és a külkereskedelmi forgalom bővülése közötti, korábban még szoros összefüggés, másfelől viszont éppen ettől az évtől kezdve indult meg a japán tőkeexport - a hazai bérszínvonal emelkedése és az árukivitel előtt emelkedő falak hatására bekövetkezett - látványos térnyerése. 1973 után, a már lelassult növekedés mellett, még csökkent is a gazdaság tényleges importigénye (a behozatal növekménye csak az árváltozásokkal állt összefüggésben), miközben az exportot az árindex stagnálása miatt még volumeniben is növelni "kellett". A gazdaság nagymérvű és az 1970esévekben még fokozó dó n yersanyag-és energiahordozó-függősége többoldalú stratégia követését váltotta ki Japánban, amelynek két fő teaületét a beszerzési források-diverzifikálása, illetve a fajlagos felhasználás csökkentése, a

takarékosság szempontjának előtérbe helyezése jelentette. A behozatal döntő részét kitevő nyersanyagok és energiahordozók ellenértékét lényegében a kivitelben hasonló arányban domináló iparcikkek képezték. Az 1970-es években azután egyes árucsoportok, például az acéláruk, hajók, televízió- és rádiókészülékek stb., versenyképességükön alapuló koncentrált kivitelük révén olyan piaci pozíciókra tettek szert általában is, de különösen az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában, amelyek az importőr országok részéről mind több protekcionista intézkedést váltottak ki, és ilyen oldalról jelezték a (gyors) növekedés-változatlan struktúra melletti-határait. A japán-amerikai kapcsolatok-- mind politikai, mind gazdasági téren elsőrendű szerepet játszottak és játszanak ma Is Japán háború utáni fejlődése szempontjából. Japán az Egyesült Államok első számú Ázsiai szövetségese, amelyre az 1970-es

években-az Egyesült Államok viszonylagos ázsiai "visszavonulásét" követőennövekvő katonai és gazdasági terhek hárulnak : ezt tükrözik Japánnak az ebben az időszakban megnövekedett katonai kiadásai és gazdasági "segélyei". A két ország közötti kereskedelmi forgalom adataiból látható volt, hogy mind az árucsere egészét, mind bizonyos termékek forgalmát tekintve, Japán igen szorosan kötődik az Egyesült Államok piacaihoz és szállításaihoz, míg Japán súlya az egyébként is kevésbé külkereskedelem érzékeny Egyesült Államok forgalmában jóval kisebb. Az 1970-es évek szakaszváltási kényszere e bilaterális kapcsolatok vonatkozásában is érzékelhető volt. : a két ország közötti viszony éppen ezekben az években vált feszültté mind a politika, mind pedig a gazdaság szférájában. A külkereskedelem fő relációjában is érezhetővé vált a szakaszváltás szükségessége: a japán kivitel

egyharmadát nem lehetett továbbra is az Egyesük Államokban értékesíteni, a behozatalban viszont - a japánok függetlenedési-diverzifikációs törekvései miatt, majd pedig a négyszeresre emelkedett olajárak következtében - a nem olajexportőr Egyesült Államok részarányának csökkennie kellett. A kapcsolatok effajta szerepcsökkenése azonban mindenképpen csak viszonylagosnak tekinthető, mint ahogy v5lterzatlanul fennmarad) az amerikai monopóliumok "k8zbeékclődése'~ a közel-keleti olajszállítások zömét illetően, s Továbbra is az Egyesült Államok Japán első számú külföldi főkehe fektetési területe és forrása is. Japánnak nincs még egy, az Egyesült Államokhoz hasonló jelentőségű gazdasípi vagy politikai partnere. A tradíciók és a (gazdaság-)földrajzi adottságok alapján azonban mindvégig szoros kapcsolatok fűzték különböző délkelet ázsiai és csendesóceáni gazdaságokhoz (Ausztrália, Új-Zéland,

Indonézia, Fülöp-szigetek, Szingapur, Malaysia, 'Thaifdld, Hongkong, Tajvan és DélKorea), amelyeket munkánkban Japánnal együtt a világgazdaság mind fontosabbá váló Csendes-óceáni térségeként kezeltünk. Ez a térségszintű közelítésmód egyébként már a kutatás során is igen hasznosnak bizonyult, hiszen a világgazdaságban fontos szerepet játszó Japán fejlődése és külgazdasági kapcsolatai amúgy sem vizsgálhatók) csupán önmagában, illetve bilaterális szerelélettel; a nagyhatalmak érdekszférái éppen ebben a térségben találkoznak ütköznek a legközvetlenebbül. A vizsgált, Iényegében sziget-és télszigetországokra a gyorsan fejlődő Japán piaca, szállításai, tőkéje, technológiái, management módszerei igen erős húzó hatást gyakoroltak, de emellett stratégiai, világpolitikai jelentőségük, ásványkincseik, iparosítási folyamataik, olcsó, hűséges munkaerejük is nyilvánvalóan nagybon hozzájárult

ahhoz, hogy ez 1970-es évekre-a sajátos helyzetben levő közel-keleti országokat figyelmen kívül hagyva - a térség a világgazdaság leggyorsabban növekvő régiója lett. Az érintett országok fejlettségi szintjéből, gazdaságföldrajzi adottságaiból következően a térségen belüli együttműködésnek lényegében csak kétirányú fejlődését figyelhettük meg.' alapón és a többi ország közötti (oda-vissza irányú) érdekviszonyok elmélyülését A többi csendes-óceáni országot tekintve a Japánhoz való "asszimilálódás" s persze függőségük növekedése következett be. A gazdasági kapcsolatok aszimmetriájának talán leglátványosabb bizonyítékát a tőkemozgások - egyébként érthető a fejlettségbeli különbségből adódó - egyirányúsága képezi. A térségben csupán az Egyesült Államok kumulált tőkebefektetései haladták meg Japánéit. A csendes-óceáni térség politikai és gazdasági jelentőségének

viszonylagos megnövekedése nem rövid távú "konjukturális" tendencia. Sokkal inkább várható a régióhoz fűződő érdekek fokozódása, mintsem elhalványulása. A tények ugyanis arra utalnak, hogy Japánnak az új fejlődési szakaszar való áttérése nem vezetett lényeges fejlődési ütemcsökkenésre a vizsgált országokban, sőt az 1970-es években tartósan a világ egyik leggyorsabban fejlődő térségét alkották, jelentűségük nem estik kent sem a v ilággazdaságon belül, sem pedig a t érségen belül- Ugyanakkor viszont az a napjainkban érvényesülő tendencia. miszerint a gazdasági fejlődésben a növekedési ütem mellett megnövekedett szerepre tesznek szert a gazdaságszerkezeti változások, további bíztató perspektívákat nyújt e t érség számára. E Japán központú új világgazdasági növekedési alközpont egyben arra is felhívja a f igyelmet, hogy ma már nem elégséges ha a j apán gazdaságot csupán a

növekedés különlegesen gyors eseteként tartjuk számon. Egyre nagyobb (lesz) a jelentősége annak a szemléletmódnak, amely Japánnak a világgazdaság erőterére gyakorolt visszahatását hangsúlyozza, hiszen továbbra is erősödő termelési, kereskedelmi, tőkekiviteli, technikai-technológiai potenciálja révén, és a fejlett tőkés országok között még mindig kiemelkedő növekedési ütemével a világgazdaságban már nemcsak a saját szerepét növeli. hanem az egész csendesóceáni térségét Japán Nyugat-Európához, s azon belül a Közös piachoz fűződő kapcsolatainak intenzitása jelentős mértékben elmaradt a világgazdasági jelenfőségük alapján feltételezhető szinttől, minthogy hasonló termelési- és exportszerkezetük miatt, illetve történelmi és földrajzi okokból, nem tekinthetők egymás természetes piacainak- Mind a K özös Piac, mind pedig Japán t ermészeti adottságainak és technikai lejlettségének

megfelelően - a nemzetközi munkamegosztás hagyományos irányzatát követve - a nyersanyag - és energiahordozó beszerző, illetve a nehéz- és vegyipari, illetve feldolgozóipari késztermék-szállító funkciókat domborította ki, s mint ilyenek, egymás versenytársai lettek. Kapcsolataikban csupán az 1970-es évek hoztak (és hozhatnak további) élénkülést; a v ilággazdaságban és a j apán gazdaságban fellépett, már többször említett új jelenségek megnövelték - főként Japán számára - e kapcsolatok jelentőségét. Az 1971 évi két "Nixon-sokk" után Japán mind politikailag, mind gazdaságilag szükségesnek érezte, hogy az Egyesült Államokkal szemben megfelelő ellensúlyhoz jusson, s ezt számára a tőkés valutarendszer válsága és az "olajválság" során éppen a Nyugat-Európával való kapcsolatok szorosabbra vonása jelentette. Ugyanebben az irányban befolyásolta Japánt, hogy az Egyesült Államok által

kikényszeríttet "önkéntes" exportkorlátozásai idején kivitelének egy részét át kellett terelnie más relációkba. Nagyobb szerepet kellett kapniuk az ún. tudás intenzív ágazatoknak, lehetővé téve a nemzetközi munkamegosztásban való japán részvétel módosulását: előtérbe kerülhetnek a horizontális specializálódási formák, a legfejlettebb technikai színvonalon álló termékek gazdaságos, nagy szériákban történő gyártása és exportja, hasonló színvonalú, más termékek importja mellett. (Itt tehát már nem csupán iparágak közötti szakosodásról, hanem iparágon belüli "profilfelosztásról" van szó.) Ily módon az eddig részben éppen a komplementaritás hiánya miatt gátolt japán-nyugat-európai árucsere előtt új távlatok nyílhatnak, még ha ezt megelőzően, vagy ezzel párhuzamosan további feszültségekre, alkudozásokra is számíthatunk. Bár a J apán és az európai KGST-országok

közötti gazdasági kapcsolatok különösen Japán számára csekély jelentőségűek voltak, tárgyalásukat - mint a kelet-nyugati kereskedelem részterületét - nem mellőzhettük. Hozzájárult ehhez az is, hogy az 1970-es években fokozódott Japán érdeklődése a szocialista országok iránt, hiszen mind a politikai, mind pedig a külgazdasági kapcsolatok szempontjából megnőttek Japán diverzifikációs érdekei. Kiemelten vizsgáltuk a japán-szovjetgazdasági kapcsolatok alakulását, amit az tett indokolttá, hogy Japán a fejlett tőkés országokhoz képest intenzívebb külkereskedelmi forgalmat bonyolít 1e a Szovjetunióval, de á kereskedelmen kívüli együttműködési formák tekintetében is egymásnak igen fontos partnerei voltak. Ez utóbbi téren létesített hosszú lejáratú megállapodásaik méltóképpen illusztrálják a kölcsönös gazdasági érdekek révén is megerősített enyhülés, a békés egymás mellett élés tendenciáját. A

kisebb európai KGST-országok lényegében csak élelmiszereket, nyersanyagokat és fél késztermékeket tudta - saját mércéjük szerint is - viszonylag kis mennyiségben értékesíteni a japán piacon. Az ezeken kívüli japán vásárlásokat pedig helyesebb, ha nem az érintett szocialista országok exportsikereiként könyveljük el, hanem valamilyen japán ,;kóstolgatásként", ami viszont a kapcsolatok későbbi intenzifikálódásának előjele lehet, vagy legalábbis ilyen lehetőségekre utal. Japánnak a Kínai Népköztársasághoz fűződő gazdasági és politikai kapcsolatait a legutóbbi időkig alapvetően azon törekvése befolyásolta, hogy - a Szovjetunióval összevetve valamiféle "egyenlő ,távolság" tartásának elvét kövesse. Az 1978-as esztendővel azonban úgy látszik - a japán kormány valamiféle lépéskényszerbe került: a küszöbön álló általános választások és az elnökválasztás előtt a Liberális

Demokrata Párt és Fukuda miniszterelnök a Kínához fűződő kapcsolatok gyors megjavítását határozta el. A japán "határozottság" időzítése világpolitikai összefüggések alapján sem tekinthető véletlennek, hiszen az amerikai külpolitikai vonalvezetésben a Szovjetunióval szemben tapasztalható "keményedés" érthető módon jelent meg az Egyesült Államok első számú ázsiai szövetségesének Kína felé való aktivizálódásában. A Japán csoda véghezviteléhez szükséges tényezők: ⇒ „A japán népre jellemző takarékosság, az eleinte alacsony életszínvonal, a kis katonai kiadások miatt több pénz jutott az új ipari beruházásokra. A belső fogyasztás a legutóbbi időkig kicsi volt, a dolgozóknak egyszerűen nincs idejük költeni. Általában hatnapos a munkahét , és tisztán legkevesebb 8 óra a napi munkaidő. Táppénz és a túlóráért pótlék nincs, ugyanakkor a munkástól megkövetelik, hogy minden

megtegyen vállalta érdekében. A vállalat ezért a véglegesített dolgozókat általában a nyugdíjig foglalkoztatja de vannak szerződéses munkások is , akik bármikor elbocsáthatók. A vezető réteget folyamatosan képezik. ⇒ Az ipar számára összevásárolták a világból a legkorszerűbb eljárásokat és berendezéseket, majd jól képzett kutatóikkal és mérnökeikkel szinte tökéletesre csiszolták ezeket. A környezetre káros és kevésbé fejlett iparágakat leépítették vagy a környező fejlődő országokba telepítették. ⇒ Az ipari nyersanyagokat rendkívül kiterjedt külkereskedelmi kapcsolataik segítségével szerzik be a v ilág szinte minden tájáról. Japán természeti kincsekben szegény, energiaszükségleteit sem fedezi a sebes folyókon épített vízerőművek. Egyre inkább terjed az atomenergia felhasználása. A kohászat, vegyipar, gépgyártás nyersanyagait azonban teljesen külföldről kell beszerezniük. E nyersanyagok

megszerzése érdekében is terjeszkednek beruházásaikkal a K özel Keleten ( olaj ) , Latin Amerikában ( vasérc ), Ausztriában ( vasérc és szén ), Délkelet- Ázsiában ( olaj és fa ).Még ezekről az írdatlan távolságokról is olcsón tudnak szállítani hatalmas kereskedelmi flottájuk segítségével. A világpiacon az egyik legversenyképesebb a j apán árú, az ipar kimagasló termelékenységének , a jó minőségnek, és a korszerű technológiának köszönhetően. Az olcsóság már nem annyira jellemző rájuk, mint néhány éve ebben inkább Dél- Korea jár már az élen. Iparszerkezete gyorsan alkalmazkodik a követelményekhez, leépül a textilipar , helyét a gépgyártás , hajógyártás , elektronika, vegyipar vette át. A japán autóipar egy ideig még az amerikait is felülmúlta. Japán a kiviteli többletből felhalmozott tőkéből hatalmas beruházásokat eszközölt Európában, Amerikában, Kínában is. A pénzpiac legnagyobb

hitelezőivé vált.” ( Forrás: Internet- Google kereső) Befejezés: Dolgozatomat elkészítésében próbáltam nem az Internet adta szemelvényekre építeni. Sok könyvet olvastam el és azok alapján próbálkoztam. Az Internetet sajnos nem tudtam tejesen kizárni dolgozatom utolsó negyed oldala a google kereső honlapja segítségével készítetem. Remélem , hogy dolgozatom sikeres elbírálásra talál. Felhasznált forrás: Korunk világgazdasága – a fejlett tőkés országok II. ( Szerkesztette: Dr Nyilas József) A japán gazdaság a 70-es években ( Szerkesztő: Hernádi András) Gazdasági növekedés a fejlett tőkés országokban ( Szerkesztő: Erdős Tibor) A gazdasági fejlődés trendvonala és a helyreállítási periódusok ( Szerk.: Jánossy Ferenc)